Felvétel! - szerk. alatt áll

Szeptember 1

Első nap a suliban. Hihetetlen vagy nem, de egy kicsit már azért vártam. Minden nagyon új lesz nekem, sőt szerintem legtöbb osztálytársamnak is. Kilencedikesnek mondhatom magam ettől az évtől kezdve, újabb négy év vár rám. Olyan iskolába járok, ami egyben általános- és középiskola is, ezért teljesen a környezet nem volt idegen számomra, mivel én nem váltottam, maradni szerettem volna a megszokott helyemen. Persze a szüleim válása volt a legfőbb ok erre, mint ahogy elég sok mindenben, úgy a továbbtanulásommal kapcsolatban sem értettek egyet egymással. Apám azt szerette volna, ha iskolát váltok. Emlékszem, el is mentem vele egy nyílt napra még nyolcadikban. Őszinte leszek, az a suli, amit néztem, elég híres arról, hogy nehéz oda bekerülni, ezért minden maradék önbizalmam elveszett, amikor megláttam a honlapjukon a felvételi követelményeket. Plusz tény egyébként, ami talán ennyire nagyon befolyásolhatta őt ezen való gondolkodásmódjában, hogy oda járt gimnáziumba ő is, ott is érettségizett. Egy részről meg tudom érteni, hogy ez miatt nagyon ragaszkodik hozzá, viszont úgy érzem ebből nekem nem sok előnyöm származhatott volna. Mármint, meg tudtam volna a felvételit oda is csinálni, ha annyira nagyon szerettem volna, de szó szerint semmi értelmét nem láttam. Igazán csak nehezen voltam képes megmagyarázni ezt neki, de végül valahogy csak megértette, hogy ez nem róla szól, hanem rólam. Bár Anya hiába beszélhetett volna a fejével, őt meg sem hallgatta volna.

Hát igen. A legutolsó közös évünk, amikor még úgymond "egy családként" éltünk, borzasztó volt. Éjjel nappal csak a veszekedés ment. Apám vérig volt sértve, amiért Anya másnál talált újra boldogságra. Persze, először én sem így fogtam fel a dolgot, amiért elég bűntudatom volt. Rengeteget beszélgettem Anyával erről akkor, és elmondta, hogy már régóta nem volt minden rendben. Először úgy volt, hogy nem fognak elválni, és megpróbálunk továbbra is hárman együtt funkcionálni, de már akkor tudtam én ezt mélyen legbelül, hogy nem így lesz. Be is igazolódott a gondolatom, hiszen apám nem nagyon bírt magával, és beadta a papírokat. Ez a történés pedig hozta a velejáró dolgokat. Több mint egy évnyi szenvedés, sírás, kiabálás egymással és egymás ellen, a tárgyalásokkal együtt. Ez volt az az időszak amikor alig beszéltem valakivel is, és kevés barátom volt.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok ezrei cikáztak a fejemben, amikor is ránéztem az órámra. Basszus. Már rég készülődnöm kéne. Kipattantam az ágyamból, és odaálltam a szekrényem elé. Oké. Akkor most nagyon körültekintően fogok ruhát választani, hiszen a megjelenés nagyon fontos a mai világban, az ember ruhájáról üvölt, hogy milyen a személyisége. Megfogtam a szekrény ajtaját, eléggé kimérten kinyitottam. Én tipikusan nadrágos lány vagyok, szoknyákat nagyon elenyészően szoktam felhúzni, főleg csak ünnepekre. Nyáron pedig a rövidnadrágokat részesítem előnyben, azon belül is a magasított derekú a kedvencem. Bár ez a hosszúra is vonatkozik ugyanúgy. Szépen kiválogattam a mai ruháimat, egy rózsaszín-fehér csíkos trikót választottam, ami pont a derekamig ér, így a nadrág és a felsőm találkozik egymással, nem voltam kihívó.

Ezek után körülbelül tizenöt-húsz percet tölthettem még a fürdőben. Tettem a magamra szempillaspirált minden mindegy alapon, úgyis felfolyik a szememről mire hazaérek, de nem baj. Felkaptam a táskámat benne egészen konkrétan egy tolltartóval és egy füzettel, illetve a napi kajámmal, és útnak indultam.
Anyukám már kicsivel korábban elköszönt tőlem, mivel megjelenése volt egy helyen korábban, mint nekem, ezért gyorsra vette az elköszönést. Mint mindig, írtam neki most is, hogy elindultam.

Liza: "Elindultam suliba."

Anya: "Oks. Csomagoltál valamit?"

Liza: "Persze, szokásos két szendvics."

Anya: "Rendben, vigyázz magadra. Ha bármi van szólj, beszéljünk nap közben. Pussz.♡"