Felvétel! - szerk. alatt áll

Szeptember 4 (2.rész)

  Miután legalább tízszer visszanéztem, amit csináltam, elhatároztam, hogy ezt muszáj valakinek megmutatnom. Anyukámat egyből kizártam, ő az ilyeneknek nem a híve, meg amúgy nem is ért ehhez, ahogyan én sem. Tehát olyasvalaki kellett, aki viszont igen . Liára gondoltam. De ő mondta, hogy elutaznak a hétvégére a rokonokhoz, tehát valószínűleg ők már úton vannak. Úgyhogy már csak egy valaki maradt.....ki más, mint Robi.

Amikor odaértem az ajtajuk elé, vettem egy nagy levegőt, már kopogtam volna, amikor megállt a kezem a levegőben. Felvetődött bennem a kérdés, hogy „És mégis mit mondjak majd neki?" Hát nem igazán tudtam indokot kitalálni, úgyhogy elhatároztam, hogy rögtönözni fogok. Szóval bekopogtam.

Egy kis idő után pedig ajtót nyitott.

- Ömm... szia! – hebegtem. – Ráérsz most? Szeretnék mutatni valamit, ha nem baj. – kezdtem kicsit zavartan.

- Szia – mondta szárazon. – Mit szeretnél mutatni? – kérdezte egy kis idő után, de olyan hangsúllyal, hogy meggondoltam magam.

- Tudod mit? Semmit. – legyintettem csalódottan és dühösen is egyben, majd megfordultam.

Már indultam volna, de Robi elkapta a karom és visszahúzott.

- Ajjh, mondjad már... - mondta a szemembe egészen közelről. Az arcvonásai kicsit megenyhültek, ami megnyugtatott.

- Oké, de ahhoz be kell mennünk. – közöltem pókerarccal, mire elröhögte magát. :)

- Jó, menjünk be. – nyitotta ki az ajtót, majd elém tárult a lakásuk belülről.

Ahogy beléptem az ajtón, egy kis folyosó vezetett keresztül a nappalihoz. Közvetlen az ajtó mellett jobbra volt a konyha. A folyosót a bal oldalán beépített szekrénysor vezette végig. A nappali mellett volt még egy másik szoba, az volt Robié. Oda nem mentünk be, nagy bánatomra, pedig nagyon kíváncsi lettem volna rá, hanem leültettet egy kanapéra a nappaliba, és megkérdezte, hogy szeretnék-e valamit inni. Gyorsan hozott nekem egy kis vizet, aztán rátértem a lényegre.

- Na, jó, szóval azért jöttem, mert hoztam valamit, amiről ki szeretném kérni a véleményedet. – kezdtem. Robi érdeklődve nézett rám.

- És miért az enyémet? – kérdezte.

- Azért, mert az ilyenekhez Te értesz a legjobban. – utaltam a videózásra. Rögtön kapcsolt.

- Mutasd. – kérte el a telefonomat. Kicsit félve, de átnyújtottam neki.

Miközben a videót figyelte, nem tudtam elkerülni, (ismét) hogy ne őt nézzem. Szakadt stílusú farmer ugyanúgy volt rajta, (csak most szürke volt) és egy fekete, Nirvana-s póló volt rajta. És ahogy nézem, rádöbbentem, hogy hiába próbálom nem szeretni, nem tudom.

Miután végignézte a videót, visszaadta a telefonomat, és a szemembe nézett, amitől zavarba jöttem egy kicsit.

- Nézd.... – kezdte. – Nagyon jó lett a videód, ahhoz, hogy be tudj mutatkozni. Egy kicsit sok információt adtál meg magadról, de az nem is baj, mert meg tudjuk vágni. Ami a kamerát illeti, ha ez után rendszeresen szeretnél ezzel foglalkozni, akkor majd mindenképp be kell szerezned egyet. A háttér maga jó, mert nem sok látszik a nappalitokból. Én mindenképp támogatom az ötletet, van tehetséged hozzá. – mondta szakértői szemmel, komolyan a szemembe nézve. Hálásan mosolyogtam rá, de aztán elhúztam a számat.

- Köszi, tényleg. Viszont anya... nem híve az ilyesmiknek. – mondtam csalódottan.

- Hát, szerintem még gondold át, hogy biztos bele akarsz-e vágni. – nézett elég komolyan a szemembe.

- Oké, de ezt miért mondod ilyen komolyan? – kérdeztem tőle, a tekintetemet az övébe fúrva.

- Azért, mert rengeteg negatív kommentelő is lesz, akik miatt sírni fogsz. – válaszolta.

- Értem. – bólintottam. – Egyébként kérdezni akartam még valamit.

- Hm?

- A tegnapi dolog, ott lent, az mi volt? – kérdeztem félve.

- Semmi. – mondta szárazon és közben határozottan is.

- Bocsi, meg sem kellett volna igazából kérdeznem. – mondtam, mire halvány mosollyal nézett rám.

- Na, én szerintem megyek. – álltam fel a fotelből és összeszedtem magam, mert amúgy még szívesen maradtam volna, csakhogy egy kicsit feszült lett a hangulat, ezért döntöttem úgy, hogy megyek.

Robi kikísért a kapuig, ahol megálltunk.

- Figyi. – kezdtem. – Köszi, a segítséget. – néztem mélyen a szemébe.

- Igazán nincs mit. – válaszolta.

Egy pillanatig itt elgondolkodtam, azon, hogy talán..., mindegy megtettem. Ugyanis hirtelen odaléptem hozzá, és megöleltem. Igen, MEGÖLELTEM! Talán nem kellett volna. De ott, abban a pillanatban ezt éreztem jónak. A szívem közben persze vadul vert, de ezt figyelmen kívül hagytam.

- Szia. – suttogtam a fülébe, majd elléptem tőle és felrohantam. Igen, direkt nem néztem meg az arcát, mert féltem, hogy mit fogok látni, és ha ezért többet nem fog velem szóba állni, akkor az utolsó arca, amit látni szerettem volna, az az ölelés előtti legyen.

Miutánhazaértem, nem mertem SMS-t küldeni neki, ezért egy bögre kakaóval kiültem a teraszunkra nézelődni, habár a kilátás sosem változik, de valahogy nem tudom megunni. A telefonomat azért kivittem magammal, biztos, ami biztos. :)

Egy óra elteltével, aztán rezgett. Üzenetem jött, megnyitottam, majd a szívem nagyot dobbant, ugyanis Ő írt.

Robi üzenete: „Mit csinálsz holnap?"

Liza üzenete: „Semmit, itthon leszek egész nap." – válaszoltam.

Robi üzenete: „Oké."

És ennyi, többet nem üzent. Én meg maradtam a gondolataimmal, mint mindig.