Felvétel! - szerk. alatt áll

November 2

November 2

A tegnapi nap még szünet volt, de ma már kell suliba menni. Ádám nem hazudtolta meg magát, már aznap, amikor megadtam neki a számomat, írt nekem. Azért ez aranyos. :) Tegnap még tanultam egy keveset, de szinte egész nap vele beszélgettem Facebook-on. (Igen bejelölt, én pedig visszajelöltem.)

Kiderült, hogy amíg az elején azt hittem, hogy kedves, addig egy magabiztos, kissé egoista ember, ezért, volt, hogy cinikusan válaszoltam neki, ahol nem vette a lapot.

Ma reggel kicsit korábban keltem, mert felelés lesz biológiából és még át akartam egyszer olvasni előtte. Ezért kicsit kómás is voltam, úgyhogy muszáj voltam egy kevés tejeskávét inni.

Kicsit már hidegebb van, ezért egy magasított derekú fekete nadrágot húztam fel, egy Avicii feliratú pólóval. (Őt nagyon imádtam, és letargikus állapotba kerültem akkor, amikor megtudtam, hogy meghalt, legalább egy hétig.)

Ma egyedül mentem suliba, mert Robinak volt nulladik órája és előbb be kellett érnie.

Ádám egyébként írt ma reggel is, csak annyit, hogy „Ma nagy meglepetésben lesz részed.". Hát oké.

Beértem a suliba, felmentem az osztálytermünkbe. (Lia természetesen most sem köszönt.) Még az első óránk előtt bejött Judit néni a termünkbe. Nem értettem először, hogy miért, csak miután mondta, hogy jött egy új osztálytársunk. Az elején még örültem is, de amikor megláttam, hogy ki az, már nem annyira. Segítek egy kicsit. Á-val kezdődik a neve és dám-mal fejeződik be. A kis sunyi szóval ezért nem mondta el, hogy melyik suliba jár. Merthogy én elmondtam, és tudta, hogy ő meg ide fog jönni. Nagyszerű.

- Szóval, ő itt Ádám. Kérlek titeket, hogy viselkedjetek vele rendesen, most váltott iskolát, erre legyetek tekintettel. – ecsetelte Judit néni.

- Hogyne. – mondtam cinikusan.

- Liza! – nézett rám szigorúan az ofőnk.

- Elnézést. – „kértem bocsánatot."

- Remélem, megtalálod itt a helyed. – nézett Ádámra, majd az osztályra, és egy „Ma még találkozunk." mondattal ki is ment.

Na ekkor hirtelen, félig dühösen felálltam, olyannyira, hogy a székem feldőlt. Huszonöten vagyunk ugyan az osztályba, de ekkor mindenki abbahagyta az üvöltözést, még a zenét is lehalkították, viszont engem, ez cseppet sem érdekelt, megragadtam Ádám karját és kirontottam vele a teremből, becsapva magunk után az ajtót.

- TE meg mégis mi a jó életet keresel itt? – szegeztem hozzá rögtön a kérdésemet.

- Én is örülök neked. – válaszolta. – És amúgy ez az új sulim. – mondta, mintha nem lenne egyértelmű.

- Nem mondod? – kérdeztem cinikusan.

- De. – bólintott. Hát ez hülye. – Így legalább többet leszünk együtt. – karolt át magabiztos mosollyal.

- Azt el is felejtheted. – löktem le a kezét a vállamról.

- De most miért? – kérdezte.

- Mert nem bírom a hülye fejedet. – válaszoltam, kinyitva a teremajtót, de ekkor megálltam, mert kérdezett még valamit.

- És ez fog változni? – szólt.

- Kétlem. – néztem hátra, és ezzel bementem a termünkbe.

Hogy elkerüljem a sok kérdést, erről a rohamomról, inkább bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, és az óra kezdéséig zenét hallgattam. Nem voltam kíváncsi sem rá, sem az osztálytársaimra. Ja és Liára sem. Ha őt nem érdeklem, akkor engem miért érdekeljen ő?

A napom nagyon lassan telt, azt vártam, hogy végre hazamehessek. Ádám egyébként sok mindenkivel összebarátkozott, és kérdezték tőle, hogy mi volt az a reggeli incidens, mire csak annyit válaszolt, hogy: „Liza néha nem normális.". És ezzel ennyiben is hagyta a dolgot. Még, hogy én nem vagyok normális. Ő a hülyegyerek. Remélem, ezt nem csak én látom így. Ugye?

- Ma délután mit fogsz csinálni? – kérdezte tőlem, amikor már kiürült a terem. (Mindenki hazament.)

- Valószínűleg tanulni. Te is jól tennéd, nem sokára félév. – válaszoltam logikusan, miközben a táskámat pakoltam be.

- Ajjh, de ez tök unalmasan hangzik. – nyafogott.

- Tudod.....áh, nem mondok semmit. – hagytam annyiban, amit elkezdtem.

- Mit tudok? – nézett rám kérdőn.

- Semmit. – legyintettem.

- Rájöttél arra, hogy helyes vagyok, és, hogy jók lennénk együtt? – kérdezte vigyorogva.

- Aham, én csak azt akartam mondani, hogy te vagy az eddigi legidegesítőbb személy az életemben, akivel találkoztam. – mondtam lenézően a szemébe.

- Nem hiszem el! – kezdte.

- Fáj az igazság? – vigyorogtam direkt idegesítve.

- Csak akkor fájna, ha igaz lenne! – nézett mélyen a szemembe.

- Igaz is! – vitatkoztam.

- Tényleg? – rántotta meg a kezét maga felé, aminek következtében közel kerültem hozzá.

Egy kicsit magamhoz kellett, hogy térjek, mielőtt még válaszolhattam volna.

- Igen... - mondtam erősen a szemeibe nézve.

- Ahogy gondoltam. –  suttogta magabiztosan és ellépett tőlem. Én meg ottmaradtam.

Hülye Ádám. Tuti, hogy ő egy ilyen nőcsábász. Hagyjon már békén.

Gyorsan bedobtam még a tolltartómat a táskámba és átvágtam a gimnáziumon, mert miatta elpazaroltam tizenöt percet az életemből. Robi már ott volt. Oké, azt tudni kell, hogy egy szót sem szóltam neki Ádámról, és nincs is a terveim között, hogy fogok.

- Szia! Hogyhogy később jöttél? – kérdezte.

- Ne haragudj, a tanár elhúzta az órát. – hazudtam. Ezt találtam a leghihetőbbnek. Mindenesetre nem esett jól, hogy hazudtam neki.

- Oké semmi baj. Akkor mehetünk nem? – nézett az ajtóra.

- Persze. – mosolyogtam.

Ahogy elindultunk jött egy SMS-em Ádámtól. Nagyszerű.

Ádám üzenete: „Még mindig igaz szerinted?"

Erre én neki csak egy kézfejet küldtem, ami felmutatja a középső ujját. Igen, gonosz vagyok.

Köszönöm, hogy már több mint  200-an olvastátok a történetemet! Ez hihetetlen számomra!❤
Szerk.: A.