Felvétel! - szerk. alatt áll

November 15

November 15

Ma egy szombati napra ébredtem, most már 14 évesen. Ádámmal megbeszéltük, hogy elmegyünk moziba. Igazából én annyira nem szeretem a Fanfiction filmeket, de Ádám mindenáron azt szeretett volna nézni, én meg egy teljesen mást, szóval döntenünk kellett. Én nyertem. :)

Délután négy óra körül járhatott az idő, amikor összeszedtem magam és lementem a ház elé, ugyanis azt beszéltük meg, hogy onnan indulunk. Amíg vártam, felmentem a YouTube-ra, hogy eltöltsem az időt valamivel. Direkt, vagy nem direkt, de rámentem Robi csatornájára. Igazából a közös videónkat akartam volna megnézni, de nem találtam sehol. Letörölte,vagy privátba tette, nem tudom. De nem volt ott. Először szomorú lettem egy kicsit, de aztán dühös. Nem hiszem el, hogy ilyen gyerekes. Na, mindegy.

Pár perc múlva megérkezett Ádám.

- Ezt nem hiszem el! - kezdtem. - Letörölte a videónkat!!

- Ki? Robi? - kérdezte.

- Hát mivel csak vele csináltam közös videót, más nagyon nem lehetett.

- Jól van csak kérdeztem. Miért törölte le?

- Valószínűleg, azért mert összevesztünk. De ez milyen gyerekes viselkedés már?

- Hát szerintem is az. - helyeselt.

- Na jó, hagyjuk inkább ezt, menjünk. - indultam el. Szerencsére nem lakunk olyannyira messze, úgyhogy nem kellett sokat mennünk a Plázáig. Ott van a mozi. (Hogyha nem mondtam volna.)

Út közben nagyon sok mindenről beszélgettünk, leginkább a filmekről. Egymás mellett haladtunk egész végig, amikor Ádám odanyúlt a kezemhez, és megfogta. Köpni nyelni nem tudtam, hogy ezt most így mire véljem, de hagytam neki. Lehet, hogy nem kellett volna, mert túl magabiztos lett, és nem csak, hogy fogta a kezem, de még rá is kulcsolta az ujjait. Inkább nem szóltam semmit, totálisan zavarban voltam ahhoz.

Beszélt tovább, mintha nem történt volna semmi, és egy idő után már én is hozzászoktam, és nem zavart.

Beértünk az épületbe, és odamentünk a mozihoz, megvettük a jegyeket.

- Oké, mit kérsz? – kérdezett.

- Hmm... egy közepes popcorn és egy kis kóla jó lesz. – mutattam a kettőre.

- Rendben. – vette elő a pénztárcáját.

- Viszont azt felejtsd el, hogy te fizeted. A jegyet is te vetted. – akadékoskodtam.

- Aham.. attól még én veszem. – hagyta ennyiben. És kifizette.

- Hát köszi.. – makogtam.

- Jajj istenem.. nem kell mindent megköszönni. Meghívtalak. – mondta. Válaszul rámosolyogtam. Azért ez tényleg nagyon rendes volt tőle. Talán ennyire megváltozott volna?

Bementünk a terembe és elfoglaltuk a helyünket.

- Azért majd adsz belőle? – kérdezte Ádám. – Tudod a szerelmesek úgy szokták... - magyarázta.

- Haha, azért ne bízd el magad. Kapsz belőle, de nem vagyok a barátnőd. – mondtam.

És ezzel be is fejeztük a beszélgetést, mert elkezdődött a film. Egyébként egy romantikusabb filmet választottam, az „Éjjeli napfényt", mivelhogy én nyertem. Valószínűleg Ádámnak nem fog annyira tetszeni, de hát ez van :). Gonosz vagyok.

A film közepénél, én sem értem miért, valószínűleg ez ilyen ösztönös dolog volt, ráhajtottam Ádám vállára a fejem. Tényleg nem tudom, miért csináltam, nem is igazán fogtam fel.

A film egyébként nagyon tetszett, és nagyon szomorú volt a vége, egy kicsit meg is könnyeztem, az az igazság.

Mivel hat óra volt már körülbelül, ezért szép lassan elindultunk hazafelé.

- Azért elment neked a film? – néztem Ádámra.

- Hát, fogjuk rá, kicsit csöpögős volt. – válaszolta.

- Nem iis, inkább lányos.

- Azért másnak ne mondd el az osztályból, hogy megnéztem ezt veled oké? Ártana az imidzsemnek. – szólt.

- Nem fogok. – nevettem. – Majd máskor meg majd azt nézzük, amit te szeretnél.

- Lesz „Máskor" is? – torpant meg.

- Miért ne legyen?

- De. – vigyorgott, és elindult újra.

- Most meg miért vigyorogsz ennyire? – kérdeztem.

- Te bírsz engem. – jelentette ki.

- Tessék? Nem! – emeltem meg a hangom.

- De igen! – mondott ellent.

- Nem! – kiáltottam fel.

- Még mindig azt mondod? – rántott magához, mire nagyon közel kerültem hozzá.

- Ömm... - kezdtem, de nem várta meg a válaszomat, egyszerűen megcsókolt. Igen meg. Én pedig hagytam neki, ezt is.

- Na végre! – kezdte, amikor elszakadtunk egymástól. – Tudod mióta vártam már ezt a pillanatot?

- Tessék? – vontam fel a szemöldökömet.

- Semmi. – legyintett.

- Azért jobb ha tudod, hogy mi ettől még nem lettünk egy pár és nem vagy a barátom. Ja, és nem is járunk. – világosítottam fel.

- Mi van?? – háborodott fel.

- Jól hallottad. – válaszoltam.

- Komolyan, én téged nem értelek. – hagyta ennyiben Ádám.

Azért meg kell, hogy mondjam, bennem is váltott ki furcsa érzéseket a csókunk, de nem akartam mutatni. Majd, ha látom, hogy küzd, akkor majd szóba jöhet, hogy leszek a barátnője. Addig nem.

Sziasztok! Bocsánat, hogy ez egy rövidebb rész lett, ígérem, legközelebb hosszabb lesz majd! Viszont, a történetem átlépte a 300 megtekintést, amit eszméletlenül köszönök!
A most elkövetkezendő hetekben rengeteg dolgozat fog még rám várni, szóval, hogyha most egy-két hétig nem lesz kint új rész, azért előre ne haragudjatok. ❤
Szerk.: A.