Egy hercegnő zűrös élete

20. Titkolózások kezdete

Amint kiszálltam a csókból azután egy leírhatatlan boldogságot éreztem. Egymás tekintetében elvesztünk. Azután körülbelül 20 másodperc néma csend következett, amit David tört meg!
-Catherine, ezt most, hogy mondod meg a családodnak?-kérdezte aggódva, valóban erre nem gondoltam.
-Nem tudom, ha ezt megtudják téged biztos...-nem akartam befejezni a mondatot mert akkor még jobban elkeseredett volna.
-És Roland?-talált bele a következő problémába.
-Figyelj! Mi lenne akkor he erről csak mi tudnánk és majd idővel elmondjuk...-vázoltam fel egy ötletet.
-Örökké nem titkolózhatunk, és mivel nem gazdagodhatok meg, hogy rangbeliek legyünk így ez lehetetlen!-keseredett el
-Majd kitalálunk valamit! Most csak szeressük egymást! Csináljunk úgy a többiek előtt mintha mi együtt se lennénk!-mondtam a megoldást és láttam rajta, hogy elmúlt az aggodalma.
-Renden! Most az a legfontosabb, hogy ne keltünk feltűnést, de mellete nagyon szeressük egymást!-mondta majd ismét megcsókolt.

Amikor eljöttem David szobájából össze futottam a lépcsőn Edward bácsival.
-Hát te Catherine?-kérdezte és tudtam elkezdődött a titkolózás.
-Oh én csak megnéztem, hogy fent van e Ivone mert kéne egy kicsit!-nagyon rosszul hazudok de ez gondolom már tudja!
-Dehát Ivone lent van!-mondta
-Tényleg! Akkor megyek is megkeresem.- mondtam majd ejtettem egy kínos mosolyt és elfutottam. Edward bácsit tuti hülyének nézett, dehát ha nem volt 17 éve megszokni, hogy milyen vagyok akkor sajnálom.

A szobámba futottam és most az egyszer nem a szomorúságtól hanem a boldogságtól borultam bele az ágyamba.

Délután a szobámba tettem-vettem amikor John kopogott be a szobámba, hogy közölje itt van Roland. Na már csak ő hiányzott! Hivatalosan is kijelenthetem, hogy én vagyok az egyetlen lány ebben a nagy világban akinek van két pasija és ezt csak az egyik tudja, de ő is támogatja ezt.
-Szia Kicsim!- lépett be a szobába Roland és egyből oda rohant hozzám és megölelt majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Szia!-mondtam. Igaz nem éreztem jól magam abban a helyzetben. Ahányszor találkozók Rolanddal azt érzem, hogy vele akarom leélni az életem, de ahogy elmegy bármit megtennék azért, hogy Daviddel legyek.
-Olyan rég láttalak éltem!-ezektől a becenevektől kezdek rosszul lenni!
-Már úgy hiányoztál!-mondtam majd ismét karjai köze ugrottam, csak azért, hogy ne keltsek feltűnést a hirtelen hátrálkozásommal.
Ahogy egymást ölelték a félig nyitva hagyott ajtóm mögött láttam Davided, hogy csak merretten bámul befelé és kicsit el van szomorodva. Szemeztünk egy darabig a háttérzajt Roland szerelmes szavai adták, egy idő után David lenézett a földre és tovább ment. A szívem megszakadt, de nem tudtam mit tenni...

~Másnap
Roland nálunk aludt, így nem tudtam beszélni Daviddel egy szót sem.
Utoljára a vacsoránál láttam ahogy szolgálta fel a levest, de csak egy kis halvány mosoly ült ki arcára amikor ránéztem.
Reggel eldöntöttem, hogy abban az időben fogok felkelni mint David így tudok találkozni.  Ránéztem az órámra és 8:10-et mutatott. Elaludtam!
Magam mellé néztem és láttam, hogy Roland már nincs ott. Gondolom mosdóba van vagy megakar lepni azzal, hogy ő maga készíti el a reggelit. Igaz erre van egy szakácsnőnk de a szándék a lényeg.
Nem érdekelt semmi, amit Catherine Shawcross eldönt az úgy lesz! Kimentem a szobámból egy nagyon halkan végig mentem a folyosón, kb. a folyosó első "kanyarjába" járhattam amikor lépéseket hallottam. Gondolkodás nélkül beléptem az első szobába és becsuktam magam mögött az ajtót, szerencsére ez vendégszobának volt tartva így senki nem volt bent. Egy kis idő után kinéztem a szobámból és láttam ahogy Roland megy a szobám velé kezében a reggelivel amit feltételezek nekem csinált.
Amint "elmúlt a veszély" ismét elindultam. Tudtam, hogy már nincs sok időm mert ahogy Roland észre veszi, hogy nem vagyok a szobában elkezd keresni.
Így villám gyorsan végig futottam az első és utána fel a másodikra. Össze futottam Ivonne-al és megkérdeztem, hogy hol van David. Ő azt mondta, hogy már nincs a szobájába de nem tudja hol van.
Ezután elfutottam a konyhához, de ott sem volt.
És akkor eszembe jutott....