Egy hercegnő zűrös élete

18. Egy hónappal később...

~Egy hónappal később
Szerintem életem legunalmasabb hónapját tudhatom magam mögött.
Szinte már el is felejtettem milyen hercegnőnek lenni.
Remélem a mai estére nem jöttem ki a gyarlatból.

Éppen a fiókomhoz sétáltam megnézni Loláról a képet ami valószínűleg tönkre teheti majd a lányt.
Ahogy kitúrtam a fiókom mélyéről a fotót valaki kopogot a szobám ajtaján.
-Jó napot Catherine bejöhettek?-kérdezte John.
-Egy pillanat!-kiabáltam ki. Fiókomba vissza dobtam a képet majd betoltam.-Szabad!-kiabáltam körülbelül fél perc után.
-Csak tájékoztatni szerettem volna, hogy ma Jade nénikéje jön látogatóba.
-Köszönöm, hogy szólt John.-arcomra fagyott a mosoly.
Jade néni anyukám nővére. Folyton járja a világot és mindig valami olyannal tér haza amit életembe nem láttam. Ezen kivül még nagyon bölcs hölgy is! Talán ezért szeretem annyira, emlékeztet anyára.

~este
Én már el is készültem. Jade néni érkezésénél mindig nagy felhajtás szokott lenni, és ő mindig leszögezi, hogy semmi szüksége nincs rá.

Emészt a lelkiismeret furdalás a Lolás ügy miatt. Anyukám mindig azt mondta, hogy mindig úgy cselekedjek ahogy fordított esetben jól esne. Ez nekem fordított esetbe nem esne jól... Kihúztam a fiókot, kivettem a képet, jó alaposan megnéztem, egy nagyot sóhajtottam, és szét téptem. Ha David és Lola újra összejönnének, David boldog lesz, és ha valaki igazán szeret valakit csak az a fontos, hogy a másik boldog legyen.

-Catherin gyere már! Már itt van Jade néni.-szakította félbe gondolataimat Corni.
-Jó megyek!-mondtam. A kép maradványaira még egy pillantást vetettem és kidobták a kukámba.

-Ohhh Catherine! Milyen gyönyörű nagy lány lettél.-jött felém Jade néni. A család többi tagja már percek óta lent volt, de így van ez...mindig rám kell várni.
-Köszönöm Jade néni! Már nagyon hiányoztál!-mondtam majd megöleltem.
-Menjünk a társalgóba!-monda apa majd a család a társalgó felé indult.

Éjfélt ütött az óra. Jade néni, John, Ivonne, Steve és én maradtunk a társalgóba.
-Jade néni nem haragudnál, hogy ha én most magadra hagynálak? Már nagyon elfáradtam.-mondtam egy ásítás közben és az ajtó felé indultam.
-Dehogy is szívem! De mielőtt elmész szeretnék tőled valami személyeset kérdezni.-mondta majd a csillogó szemeivel rám nézett.
-John kérem hagyjanak magunkra!-küldtem ki a személyzetet.
Amint kimentek Jade néni bele is kezdet mondandójába.
-Hogy állsz a fiúkkal szívem?-kérdezte
-Igazából van egy barátom, már lassan 4 hónapja.
-Áhhá... És nincs még valaki?-nem tudtok mire akar célozni, de ahogy ismerem nemsokára elmondja.
-Nincs...vagyis...hagyuk.-nem akartam bele bonyolítani az életembe.
-Értem. Csak az a kis inas fiú, asszem David, egyfolytában téged nézett...-mosolygott.
-Ja ő!-döbbentem rá.-Ő csak az én...barátom.
-Értem.
-De tényleg nincs köztünk semmi, nem is tetszik annyira.-enyhén zavarba éreztem magam és az ajtó felé indultam.
-És ezt most kinek bizonygatod? Nekem vagy magadnak.-vissza fordultam az ajtóból és egymásra mosolyogtunk.
-Jó éjt Jade néni!-köszöntem el.
-Jó éjt csillagom.

Felmentem a szobámba és elalvásig azon gondolkodott amit mondot nekem.
Talán meg kéne tennem az első lépést?