Egy hercegnő zűrös élete

29. Ki vagy te?

Amikor kinyitottam a szemem egy szobában találtam magam. A melletem pakolászó fehér köpenyes hölgyről hamar kitudtam találni, hogy egy kórházba vagyok.
-Hol vagyok?-kérdeztem biztos ami biztos alapon. Fel akartam emelni a fejem de nagyon fájt, azonnal vissza is tettem a párnára.
-Kórházban.-nem tűnt valami kedvesnek.
-Hány óra?-ez volt a következő kérdésem. Annyira világos volt, hogy biztos nem este van.
-Reggel 8:00-mondta de még mindig nem nézet rám.
-Akorod látni a családod? Tegnap este óta, amióta behoztak azóta várnak arra, hogy felébredj.-kérdezte majd végre fel tudtam venni vele a szemkontaktust.
-Persze.-válaszom után lerakta a dolgokat a kezéből az aktó felé sétált és kinyitotta.
"Bejöhetnek! Felébredt"-szólt ki az ápoló és bejött mindenki.
-Jól vagy?-kérdezte Corni és leült mellém az ágyra.
-Asszem.-válaszoltam majd kicsit feljebb ültem.
-Az orvos azt mondta, hogy még ma haza jöhetsz!-mondta Camilla majd ő a másik oldalamra ült.
Bejött egy orvos a kórterembe kezében egy mappával és amikor oda ért apa elé egy lapot vett ki belőle.
-A lányánál részleges amnéziát diagnosztizáltunk.-mondta majd oda adta neki a lapot.
-Részleges amnézia? Az meg mit jelent?-kérdezte Edward bácsi rácsodálkozva a dologra.
-Ez azt jelenti, hogy a lánya életéből kiesett egy részlet. Ez lehet egy személy, egy hely, egy emlék vagy bármi amire nem emlékszik. Viszont nem kell megijedni, nem törvény szerű, hogy erre soha többé nem emlékszik, eszébe juthat napok, hetek, vagy évek múlva. Az egyik pánciensemnek 20 év után jutott eszébe a 10. születésnapja.-magyarázta el az orvos.
-És mikor derül ki, hogy mit felejtett el?-kérdezte apa.
-Erre nem tudok pontosan válaszolni, bármikor.-ahogy ezt kimondta az orvos bejött Roland és egy másik fiú.
-Jól vagy szívem?-jött oda az ágyamhoz Roland.
-Persze.-mondtam majd rá mosolyogtam.
-Igen! Nagyon megijedtünk. Azt hittem, hogy komolyabb bajod lesz. Úgy aggódtam érted.-lépett közelebb oda az a fiú és meg akarta fogni a kezem én elhúztam tőle, de, hogy nem bántsam meg próbáltam kedves maradni.
-Ez annyira aranyos.-mondtam majd mindenki elmosolyodott.-De ki vagy te?-kérdeztem és mindenki ki kerekítette a szemét és rám néztek.
-Nem ismered meg ő David!-mondta Corni. Viszont még mindig nem volt ismerős.
-Tudod, én vagyok az inasod.-mondta ezek szerint David.
-Nekünk nincs inasunk. Nekünk csak komornyikunk, lakájunk, szobalányaunk és szakácsnőnk van.-tényleg nem rémlik, hogy lett volna inasunk.
-Szereintem most akkor én elmegyek.-mondta az a fiú és kiment látszólag szomorú volt ezért próbáltam jobb kedvre deríteni.
-Aranyos vagy, hogy bejöttél. Remélem még találkozunk.-ő vissza mosolygott rám és kiment becsukta maga mögött az ajtót és próbáltam vissza emlékezni, de semmi.
Sajnálom mert biztos aranyos fiú ez a David vagy kicsoda.
Ezután minden családtagom csendben volt.

~Délután
Már csak az apróságokat parkolók magam után a kórteremben. Végre haza mehetek. Nem mintha olyan sokat lettem volna bent de már nagyon haza vágytam. Szerencsére most vagyok először kórházban, ennek viszont örülök. Amióta az a David vagy kicsoda elment csak rajta pörög az agyam. Nem emlékszek rá, viszont mindenki már igen.
A családom haza ment John fog értem jönni akit már vagy fél órája várok. Most az egyszer örülök annak, hogy nem tartja magát az időhöz mert így van időm egy kicsit magamba szállni és próbálni vissza hozni az emlékeimet. Nem jártam túl nagy sikerrel.
-Mehetünk?-nyitott be hatalmas vigyorral az arcán John Cornit átkarolva.
-Aha!-mondtam majd felálltam az ágy széléről ahol addig ültem. Amikor rá néztem a nővére láttam, hogy valamit akar mondani. Annyira jellegzetes az arca amikor magába fojtja a szót, az alsó ajkára ráharap, fejét kicsit lehajtja de szemeivel felfelé néz, és mosolyog.
-Corni...-nyávogtam. Nagyon jól tudtam, hogy arról a David gyerekről akar velem beszélni. Érdekel is meg nem is.
-Annyira szeret téged Cath.-mondta halkan.
-Engem?-kérdeztem. Eddig csak úgy volt, hogy az inasunk, most már a szerelmem is? Dehát az én szerelmem Roland. Nekem tényleg ennyire zűrös életem van?
-Igen.-mondta John aki magához szorította a nővérem. Olyan jó láttni, hogy boldogok, vajon mi is ilyenek lehettünk Daviddel?
-De csak annyit tudok róla, hogy Davidnek hívják és az inasunk, semmi több. Se egy közös emlék, se egy közös téma, se egy közös pont.-Ahogy ezt kimondtam bejött az a mogorva ápoló.
-A kórtermet el lehet hagyni.-mondta flegmán. Mi eleget tettünk a kérésének és haza mentünk.

Amikor beléptünk a palotába David ugrott elém.
-Szia!-köszönt majd megölelt. Én nem öleltem vissza, csak hagytam, hogy kiélje magát. Viszont ismerős volt az illata, mintha már éreztem volna, csak nem tudom mikor.
-Sziaa.-mondtam kínosan. Ő elszomorodva lépet hátra és Cornira nézet és kérdezet tőle.
-Még mindig nem?-kérdezte. Corni csak szomorúan csaválta a fejét.
Kezdetem rosszul érezni magam abban a helyzetben ezért ki is hátráltam belőle.
-Én inkább most felmegyek a szobámba.-mondtam majd elindultam.
-Felkísérlek!-mondta John és elindultunk együtt felfelé.
Amikor már kicsit messzebb jártunk hallottam, hogy Corni azt mondja Davidnek, hogy:"Ne izgulj! Az orvos azt mondta, hogy vissza jönnek az emlékei."-David erre válaszolt is.:"Nem attól félek, hogy vissza jönnek hanem attól, hogy már késő lesz!"-szomorodott el a hangja.

-Köszönöm, hogy felkísértél.-mondtam Johnnak majd mind ketten leültünk az ágyra.
-Semmiség!-mosolygott.
-*John!*-hallottuk, hogy kiabál Corni neki. Ő fel is állt és kiment. Ismét csak gondolataim maradtak és én. Az illat, ami annyira ismerős, bent maradt az orromban.
Eszembe jutott valami! A szekrényemhez sétáltam kinyitottam az ajtaját és a legaljábból elő vettem egy fehér inget, azt nem tudom kié, megszagoltam és ugyan azt az illatot éreztem mint Daviden. Most már tudom kié az ing. És akkor eszembe jutott egy emlék:"-Ne menj még el!-fogtam meg David vállát és elkezdtem gyengén vissza húzni.
-Hajnali fél három van szívem. Mi van akkor ha valaki meglát minket?-mondta miközben a nadrágját gondolta be, ahogy végzet felvette a libériáját és kifelé indult a szobámból.
-Ezt itt hagytad!-szóltam után az ingét tartva a kezemben.
-Szuvenir!-mondta majd nevetett és kiment.
Én felkeltem az ágyból és a szekrényemhez sétáltam, kinyitottam az ajtaját, megszagoltam utoljára az inget és beraktam a legaljábba, így senki se találhatja meg!" -Ezt az emléket Camilla és Corni szakította meg.
-Mi az az ing a kezedben?-kérdezte Camilla.
-Ez David inge!-mondtam még mindig kicsit elkalandozva.
-Honnan tudod?-kérdezte Corni.
-Mert emlékszem.-mondtam majd mosolyogtam.
-Mindenre?-kérdezte Camilla remény teli hangon.
-Nem. De most már tudok valamit róla.-mondtam majd leültem az ágyamra az inget még mindig szorongatva.
-Lassan majd mindenre emlékezni fogsz!-rakta rá Camilla kezét a vállamra.
-Ohh jut eszembe!-ugrott fel Corni az ágyról és a zsebébe nyúlt.-Ezt David neked küldi.-adott át egy cetlit.
A cetlit az állt nagy betűkkel, hogy:"EMLÉKEZNED KELL!"
Én ezen elmosolyodtam. És halkan azt mondtam:-Emlékzeni fogok!