Sajnos eljött ez a nap is amit egyáltalán nem vártam. Az a nap amikor apa hülye munkája miatt el kell költöznünk szülővárosombol New yorkbol. Méghozzá Vancouverbe Kanadába. Fel sem tudom fogni hogy 2400mérföldre leszek a barátaimtól.
Ma reggel az ébresztő elött egy órával keltem nagyon rossz érzésem volt. Bárhogyan próbálkoztam sehogy sem tudtam vissza aludni. Ezért lementem a konyhába kaja után keresve. Mindenki ébren volt, kivéve Sara nem mivel ő egy 2éves kislány nem sokat érzékelhet még ebből az egészből. Gondolom senki nem tudott normálisan aludni mivel holnap már nem itt ébredünk fel. -Sziasztok. -köszöntem álmosan -Szia édesem. -köszönt vissza anya -Szia Lizi. -mondta apa Nem kérdezték meg hogy miért nem alszok. Tudták ők is hogy milyen nehéz ez nekem. Anya éppen reggelit készített ezért elvettem két piritóst majd szótlanul elfogyasztottam a reggelimet. Ezután felmentem a szobámba felöltöztem. Az itteni életem utólsó napjára ezt a ruhát vettem fel:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mivel junius 15.van ezért már viszonylag meleg szóval gondoltam nem tulzom el az öltözködést.
A napom ugyan olyan volt mint a többi. De a vége az nagyon-nagyon rossz volt. -Nagyon fogsz hiányozni, kérlek mond hogy sosem fogsz elfelejteni -mondta Cara a legjobb barátnőm. -Persze hogy nem foglak. Ígérd meg hogy mindennap felhívsz.- és itt már mind a kettönknek patakokban folytak a könnyei.
Nagynehezen elbúcsúztam Cara tól és mindenki mástol is.
De most jött a legnehezebb rész. Haza értem gyorsan bepakoltam a ruháimat egy nagyobb bőröndbe miközben zenét halgattam. Majd jöttek a szeretett könyveim amiket minden képpen vinnem kell. És m÷g a többi dolog is.
Pakolás után mindig olyan érzésem van hogy kifelejtek valamit, most is ez volt. Körbe néztem még a szobámban vagy 4× de ugy látszik mindent elraktam.
-LIZI INDULHATUNK? -kiabált fel apa az emeletre. -EGY PILLANAT. -orditottam vissza -RENDBEN AZ AUTÓBAN VÁRUNK- és hallottam ahogy becsukja az ajtót.
Levittem a cucaim majd elkezdtem elbúcsuzni a háztól amiben az eddigi 14évemet le éltem. Próbáltam nem elsírni magam de ez lehetetlennek bizonyult. A ház ahol a gyerekkoromat le éltem most üresen tátongott.
Mikor kijöttem bezártam az ajtót majd beültem az autóba. Mikor a repülőtérre érkeztünk, be csekkoltunk átestünk a kötelező ellenőrzéseken. Majdnem lekéstük a gépünket de valahogyan feljutottunk rá. Sikerűlt egy kedves lány mellett helyet foglalnom.
-Szia hogy hívnak -kérdezte. -Szia én Lisa vagyok. És te ki vagy? -válaszoltam. -Engem Millienek hívnak.
