Élet a palotában (befejezett)

40. Fejezet

Olyan, mintha az egész életem csak egy álom lett volna. Egy álom, amiben semmit sem bántam meg. Tele volt boldog pillanatokkal.

- Mama, ébren van? - kérdezi Ji Hoon.

Lassan kinyitom a szemem. A testemet elönti a fájdalom. Érzem, nagyon kevés az erőm. 

- Choi! - szólok ki. Ő besiet.

- Hívd össze az udvarhölgyeket, elhagyom a palotát.

- Mama, mégis hova szeretne menni?

- Egy helyre, ahol visszanézhetem az életem.

Mindenki döbbenten hallgatja a szavaim. 

- Nem Mondjon ilyet Mama! Még hosszú élet áll ön előtt! - sír Ji Hoon.

Intek, kisegítenek az ágyból. Megfürdök és a legszebb ruhámat veszem fel. Felteszik a királyi díszeket is. Ji Hoon segítségével lassan sétálok ki a teremből. Az ajtón kilépve hatalmas meglepetés ér. Az összes miniszter, palotában szolgáló hivatalnok, katona és szolgálló az udvaron térdepel. Elöntenek az érzelmek. Valaki megfogja a kezem. Hea karol át. Mellette a következő királyné áll. Rájuk mosolygok.

- Köszönjük Pehamama! - kiáltják egyszerre. - Mansae! Mansae!

A szememet elöntik a könnyek. A két kezemnél fogva levezetnek a lépcsőn. A gyaloghintó csak rám vár. Besegítenek és elindulok az utolsó utamra. A palotát elhagyva a városon keresztűl megyünk. Az emberek meghajolnak, mikor elhaladunk melletük. Az út elkezd emelkedni és a hegyek irányába fordul. A díszes menet, mint egy kígyó kanyarog az erdei úton. Majd a hegy tetejére érve megállunk. A szolgálók azonnal elhelyezik a széket és az asztalt a sziklán. Helyetfoglalok rajta, gyönyörköve nézem a kilátást. A kilátást a palotára. Hisz az egész életemet itt éltem le. Minden boldog és szomorú pillanat ide köt. 

- Hea látod azt a kis teret? Ott a külső palotánál? - Hea odalép hozzzám és abba az irányba néz amerre mutatok - Mikor várandós voltam veled, akkor pár hónapig ott éltem, abban a házba. Édesapád minden nap órákat töltött nálam, úgy kellett elrángatni onnan, hogy részt vegyen a gyűléseken. A palota másik végén, pedig egy kék udvart látsz, ott öltem meg Sunhi bint, aki elakakrta venni apádtól a trónt. És látod azt kis erdős területet? Ott gyakoroltam Choijal, mikor a régi Daebimama bérgyilkosokat küldött rám. És a falu főutcáján volt, mikor a Főminiszter felesége leszajházott. Később az egyik gyűlésen megvicceltem, én is elmentem rá, meghívtam a miniszterek feleségeit is. Látnod kellett volna döbbent arcát. És a királynéi udvarban látod azt a kis virágágyást, azt együtt ültettük, mikor négy éves voltál. 

Hirtelen egy köhögő roham fog el. Hea átkarol és megvárja míg abbahagyom. 

- Mama, meséljen egy kicsit az édesapámról!

- Édesapád a legjobb dolog volt egész életemben. Egész kicsi koromban ismertem meg. Már akkor biztos voltam benne, hogy ő lesz a férjem. Pár évvel később mit sem tudva hozzáadtak a koronaherceghez. Akkor tudtam meg, hogy Őfelsége az én régi szerelmem.  Nem mutattam ki az érzéseimet, de belül a szívem majd kiugrott a helyéről. De igazán akkor szerettem belé, mikor elválasztottak minket egymástól. A címét feláldozva is harcolt értem. És tudtam, hogy tökéletes apa válik belőle. Ebben a nagymamám is megerősített, pedig ő nagyon kevés embert kedvelt. Mikor megszülettél, hetekig olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Szinte mindenre ő tanított meg téged. Őhozzá sétáltál el először, vele ijjászkodtál mindig. És mikor azt hitte, hogy örökre elveszített, teljesen összetört. Beleőrült a tudatba, hogy nem tarthat a karjába soha többé. Egy büszke, kedves, vicces, emberbarát és igazságos férfi, király volt. Kár, hogy nem láthat téged ilyen tökéletes férfiként. Nagyon hasonlítasz rá.

Körbenézek. Mindenki sír. Én is letörlöm a könnyeimet és egy csókot adok Hea arcára. Újra a tájat nézem. 

Érzem nem sokára itt az én időm. Az emlékek, mint egy hosszú festmény vagy képeskönyv sodródnak a szemem előtt. Majd álmosság lesz úrrá rajtam. A szememet lassan lehunyom. A világ örökre megszűnik számomra.