Kim Ji Min egy fiatal félnemes lány. Nevelőszülei feleségűl adják a koronaherceghez. A palota lakói befogadják őt, vagy ellene fordulnak? Innentől kezdve kezdődik el kalandos története. Ezzel a könyvvel betekintést nyerhetsz a Coryeo-i időszakba, K...
- A Királyi Tanács gyűlését megnyitom! - szól Junho.
Fél év telt el a születésnapi ünnepségem óta. Azóta én is részt veszek a tanácskozásokon. Az elején nagyon sok volt az ellenállás, de végűl is nem azért jöttem vissza, hogy az ország ügyeibe segítsek? Végűl mindenki belátta, hogy ez nem fog változni.
- Peha, az idei szárasság miatt, kevés gabona termett, így sokan éheznek az országba! - szólal meg az egyik Miniszter.
- Daebimama, ön mit gondol erről? - kérdezi Junho.
- Az éhezés ellen csak egy megoldás van. A tavalyi gazdag évnek köszönhetően sok raktárat megtöltöttünk gabonával. Ezek közül nyissunk meg a nép számára néhányat.
Junho elgondolkozik a válaszomon, majd beleegyezik ő is. Mióta én is itt vagyok, a kapcsolatunk sokkal jobb lett. Nem azt mondom, hogy együtt szoktunk teázgatni, de mostmár nem esünk egymás torkának és meghallgatjuk a másik véleményét.
- Peha, Daebimama nagy baj történt! - ront be az egyik Tábornok.
- Mond mi a gond! - szól rá Junho.
- A Yuan-i Birodalom megtámadott minket! Már átlépték a határainkat!
Mindenki döbbenten nézett a Tábornokra. Senki se akart hinni a fülének. A hatalmas csendet egy pillanat alatt megtörte a réműlt Miniszterek vitatkozása. Mivel még keveset tudunk a támadásról, így a király egy felderítő csapatot küldött ki és berekesztette a tanácskozást.
A csarnokomba belépve egyenesen a hálószobába megyek. Leülök az asztal mögé, majd kiszólok a szolgálóknak, hogy hozzanak be egy kis nyugatató teát. A gondolataimba méllyedve nem is veszem észre, hogy már meg is hozták. Leraknak elém egy ezüsttálcát rajta a pohárral és a teáskannával. Felnézek, hogy megköszönjem, de a torkomon akad a levegő. Wu Ji áll előttem.
- Mama, itt a tea. - néz rám mosolyogva. Valószínűleg jól mulat rajtam.
Hirtelen kinyílik az ajtó és Ji Hoon, Choijal együtt szinte beesik rajta. Mind a ketten kirántott karddal állnak meg a Tábornok mellett.
- Nincs semmi baj! Most viszont mindenki menjen el a szobából, sőt a folyosó végénél közelebb nem jöhet senki, míg a Tábornok itt van! - szólok rájuk. Nehezen, de elhagyják a szobát.
Odasétálok hozzá.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Rég nem beszélgettünk Min!
-Nem kellett volna belopóznod ide, az ajtón is bejöhettél volna! - dorgálom meg.
- Oh, az nem lett volna ilyen vicces! De miért vagy ilyen gondterhelt?
- Miért? Te nem hallodtad a híreket?
Furcsán néz rám, így elmesélem neki.
- Tehát ez az oka. Ide nem tea kell. Ide alkohol kell!
Kimegy, majd egy új kannával tér vissza. Tölt a poharamba, átveszem és egy hajtásra kiiszom. Ő is iszik egy pohárral. Még egyet és még egyet tölt nekem, míg enyhén részeg nem leszek. Már nem tudom magamat megtartani, így neki dőlök.
- Tudod, ez mire emlékeztet? - nézek rá kicsit kábultan - Mikor még a Birodalomban voltunk és először kostoltam meg az alkoholt! Emlékszem, három napig ki se tudtatok rángatni az ágyból. - mondom nevetve.
Ő nem mosolyog, komolyan néz rám.
- Hallottam, azt amit még régen mondtál Young Choinak.
- Mire gondolsz? - kérdezem összezavarodva.
- Arra, hogy nincs támaszod, nincs akibe igazán megbíznál.
- Jah, igen ez teljesen igaz!
- Nem, nem igaz! Most itt vagyok én! Tudom, hogy a volt Wangot nagyon szeretted, és tudom, hogy én nem érhetek fel hozzá. Sőt azt is tudom, hogy semmilyen érzelmet nem táplálhatnék irántad, hisz te vagy a Daebi. De az érzelmeimet nem tudom irányítani! - nézz hosszan a szemembe.
A gyomrom összeszorul. Wu Ji felém hajol és lassan összeér az ajkunk. Nem tudok magamon uralkodni és visszacsókolom.
A levegőt kapkodva válunk szét. Felnézek rá és ekkor eljut az agyamig, hogy most még is mit csináltunk. Felpattanok és riadtan nézek rá.
- Azonnal menj innen!
- De Min, most mi a baj?
- Menj innen! - visítom.
Az ajtó kivágódik és Choi robban be rajta. Elém áll és Wu Jinak szegezi a kardját.
- Nem hallotta a Daebit? Azonnal menjen el, vagy hordágyon fogja elhagyni a termet!
A tábornok döbbenten elkezd hátrálni, majd kisétál az ajtón. Én térdre rogyok. Choi azonnal a karjába vesz és az ágyra tesz. Csak nézek magam elé. Choi kimegy, majd Ji Hoon jön be néhány szolgálóval. Leveszik az ékszereket és a ruhámat. Lefekszem az ágyba.
Egy ideig csak nézek bele a sötétségbe. Felállok és egy gyertyával a kezemben a szekrényhez megyek. Kinyitom az ajtót és egy tekercset veszek ki a polcról. Visszamegyek az ágyhoz és a takaró alá bújok. Kinyitom a tekercset. A Wangdeabi, Sumjung, Hea és én vagyunk felfestve rá. A szívembe belehasít a fájdalom és kitőr belőlem a zokogás.
A sírás közben, bocsánatot kérek Sumjungtól a tetteimért, a mostaniért és a régiekért, Heatól, hogy nem mentettem meg akkor a haláltól és a Wangdebitől, hogy bár itt vagyok a palotában, ő nem sok hasznomat veszi és most még meg is sértettem a fia emlékét.
Végűl a sírásom csillapdik, majd elnyom az álom. Az álomvilágban újre visszatérek a régi, boldog időkbe, mikor még a családom teljes volt. És újraélem a legszebb pillanatokat.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
