Az én rosszfiúm [Befejezett]

Tizennyolcadik rész

-Hát persze, hogy ezt tettem, hiszen én...-kedztem bele, de ekkor Jackson ráugrott az asztalra, és ezzel lesöpörte az asztalról a sok piát.

-Jacksoon! Kelj fel innen!-próbálta felhúzni BamBam, de Jackson Hyung magára rántotta a pasiját.

Azzal a lendülettel legurultak az asztalról, és egymáson feküdtek a földön.

-Szerintem menjünk innen.-ragadta meg a csuklómat Mark.

Engedelmesen mentem utána.

Átverekedtük magunkat az embereken, aztán kimentünk a szórakozóhely elé.

Kicsit megszédültem, és úgy éreztem, hogy azonnal le kell ülnöm.

Le is vágtam magam a földre, Mark pedig legugolt mellém.

-Fáj valamid?-kérdezte aggódva, miközben a kezei közé vette a sok pálinkától kipirult arcomat.

-Szédülök.-mondtam bágyadtan.

A karjaival átnyúlt a vállam alatt, és felsegített a járdáról.

Így engem támogatva sétáltunk egy picit, aztán megálltunk egy számomra ismeretlen háznál.

-Hol vagyunk?-kérdeztem kíváncsian, de választ nem kaptam.

Mark a zsebébe nyúlt, kivett egy kulcsot, és kinyitotta az ajtót.

Bevonszolt, és letett egy ágyra.

Hirtelen kedvem támadt futni egyet, ezért felpattantam, és szuper gyorsasággal rohangáltam a házban.

-Yugyeom! Neki fogsz menni valaminek!-kiabált utánam Mark, mire hátranéztem rá, és futottam tovább.

-Vigyázz ott egy...-mutatott felém, de mire megfordultam volna, már be is vertem a fejem valamibe.

-Aú~.-szisszentem fel a fájdalomtól.

Azt hiszem jól bevertem a fejemet.

Lehunytam a szemem, és mikor legközelebb kinyitottam, Mark arcát láttam meg.

Szélesen elmosolyodtam, és bámultam rá.

-Jól vagy?-aggodalmaskodott már megint, mire én lazán bólintottam egyet.

A pia hatása kezdett kimenni belőlem, már sokkal tisztábban láttam, és nem is szédültem.

Az ajkait kezdtem el bámulni, aztán visszanéztem a szemeibe, amelyek könnyesek voltak.

-Mi a baj?-simítottam meg az arcát, mire ő csak magához ölelt.

-Megcsalt.-suttogta a fülembe, mire én megkönnyebbültem.

Ha megcsalta a barátnője, bizonyára szakítottak.

És akkor szabad az én szöszim.

Miközben simogattam a hátát, próbáltam gondolkozni, hogy mit mondjak neki, de egyszerűen semmi nem jutott eszembe.

-Semmi baj.-mondtam ki végülis, aztán lassan eltolt magától, és rám nézett.

A szemem cikázott az igéző tekintete és a telt ajkai közt.

El kéne neki mondanom, hogy szeretem.

Vagy... Van egy jobb ötletem.

Hirtelen elkezdtem zokogni, mire ő értetlenül nézett rám.

-Gyeomie, miért sírsz?-kérdezte meglepetten, de én nem válaszoltam, csak bömböltem tovább.

Ez be fog jönni.