7.

178 15 1
                                    

Luna

A reggelit csendben ettük meg, csak néha váltottunk pár szót. Harry elmondta, hogy me fél kettőkor a stúdióban lesz találkájuk a srácokkal, és hogy, mint azt tegnap este is mondták, szívesen várnak. Megbeszéltük Harry-vel, hogy akkor miután megreggelizünk elmegyünk hozzám, átöltözök és elmegyünk valahova. És ebéd után indulnánk útnak a stúdióba.

- Akkor én felmegyek, és felveszem a saját ruháimat. - mutatok végig magamon, hogy tudassam Hazza-val hogy még ne induljunk, mert elég furcsán néznének ránk, ha így mennénk ki az utcára.

- Oké, siess manó! - és egy sunyi kacsintást küld felém.

Hátat fordítok neki. Felsietek a lépcsőn és betérek Hazz szobájába. Megcélzom a fürdőt, bezárom az ajtót és átveszem a saját ruhámat, amit tegnap kiterítettem száradni. Felkapom a szobába letett táskámat és indulok le Harry-hez.

Mikor leérek, a mi kis Göndörünk a konyhapulton telefonozik. Mikor meglát, leteszi a telefont a kezéből és az ajtó felé tessékel.

Mikor kilépünk az ajtón semmi jele paparazziknak. Ez megnyugtatott. Mikor Harry egy fekete Range Rover-hez vezet és kinyitja az anyós ülés ajtaját. beülők, Hazza megkerüli a kocsit és helyet foglal mellettem. Beindítja a kocsit és már indulunk is a szállodához. Természetesen már induláskor lediktáltam Harry-nek a a címet így egyenes utunk volt.

Mikor leparkoltunk a szálloda parkolójában, én gyorsan felsiettem. Tudtam, hogy Harry nem fog elmenni, még ha azt is mondtam volna hogy egy órát készülök. De azér annyit nem készültem, csak magamra kaptam egy kényelmes ruhá.

Mikor kész voltam szaladtam le Harry-haz

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.


Mikor kész voltam szaladtam le Harry-haz. Bármennyire is igyekeztem, így is egy fél órát voltam bent.

Mikor kiérek a szabad levegőre egy kellemes szellő belekap a vörös hajamba. Gyorsan sietek Harry-hez.

- Húú, de csini vagy manó! - mosolyodik el, és az arca szélén megjelenik az a jellegzetes gödröcskéje.

- Köszi. Akkor indulhatunk? - lépek a kocsi oldalahoz dőlő fiú elé.

- Természetese! Hercegnő! - és kinyitja a kocsi ajataját.

Miután elhagytuk a szállodát 11 óra körül volt.

- Hova is megyünk? - kérdeze, az utat figyelő Harry-től.

- Igazából, pont most akartam megkérdezni, hogy hova akarsz menni. - neveti el magát. - Van kedved elmenni a Haydan Parkba?

- Persze, úgysem jártam még arra így nekem oké.

Íg yindultunk el a parkba Harry-vel.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen rövid lett. De megpróbálok holnap egy hosszabbat írni. Remélem azért teszik.
Pusszancs!

Szerencsés véletlen /BEFEJEZETT/Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang