Egy új élet felé - Bakudeku [BEFEJEZETT]

2. rész - Szökés?

- Kifutottunk az időből - sóhajtotta Katsuki, mikor leszállt Eijiro hátáról, és a fiú felvette az emberibb alakját.

- Ezt hogy érted? - kérdezte a vörös hajú, és leporolta a bőrmellényét.

- Egy hónap és el kell vennem azt a nőt... asszem Hanami a neve...

- Te nem is tudod a leendő feleséged nevét? - hüledezett Eijiro, miközben megindultak a Sárkánytörzs központjának is nevezhető város határa felé.

- Nem lesz a feleségem, ezért felesleges.

- De hát el kell venned. Hallottam, hogy miről beszélt Midoriya - mutatott a kiváló érzékű füleire Eijiro. - Szerintem is abba kellene hagynotok amit csináltok. Ha bárki rájön, szegény fiú hatalmas bajba kerül. Ez nem érdekel? Hiába szereted, ha az egész területről elüldözik, amiért a szeretőd...

- Nem fogják elüldözni - állt meg Katsuki, és a napra tekintett, ami az őszhöz híven egyre korábban érte el a horizontot. A hegyek árnyékai nagyra nyúltak, és hallani lehetett a város nyüzsgését. Mind a vezetőváltásra készülődtek.

- Mégis miért ne üldöznék el?

- Mert magától fog elmenni. Velem - nézett Katsuki Eijirora. - Itt hagyom vele ezt a szarfészket, amiben nem hagyják, hogy kedvünkre éljük az életünket, ami tudtommal a sajátunk. Egyikünket sem köt ide semmi. Ő máshol is tudja folytatni a kutatásait és a munkáját, főként mivel elismert gyógyító lett. Az anyja nem él, az apját sosem ismerte. A nevelőszülei kegyetlenek vele. Szerinted hogyan tudta elérni ezt az eredményt ilyen fiatalon?

- Tudom, hogy a nevelőapja minden apró hibáért megverte - sziszegte Eijiro. - És veled mi lesz? Mi lesz a törzzsel?!

- Ott vannak az öcséim. Majd ők átveszik a helyemet, úgyis annyira akarják. Hozzájuk se nagyon kötődök. Apám gyakorlatilag nincs, mivel folyton a kormányzással foglalkozik, az anyám pedig az ikrek születése óta egy jó szót nem szólt hozzám.

Eijiro csak csendben pislogott egy darabig. Végül halálosan komoly hangon megszólalt.

- Veletek megyek.

- Mi van? - hökkent meg Katsuki. Erre az egy dologra nem számított.

- Én se nagyon kötődök ehhez a helyhez - tárta szét a karját a szárnyaival együtt a sárkányfiú. - Szeretem a hegyeket, szeretek köztük repülni, de korántsem szeretem őket annyira, mint a két legjobb barátomat, akik csak azt szeretnék, hogy felvállalhassák az igaz szerelemre épülő kapcsolatukat. És engem meg végleg nem köt a család. Nincsenek testvéreim, anyám belehalt a szülésbe, az apám meg elvett egy másik nőt. Kit érdekelnek innentől? Nem tekintek senkit sem a családomnak, csak mert biológiailag hozzá vagyok köthető. Azokat tekintem annak, akikért feláldoznám az életemet is, és ők viszonozzák ezt az érzést.

- Mondjuk, téged jobban tekintelek a testvéremnek, mint Katsuot vagy Katsurot - nevette el magát Katsuki. A két fiú, akik éppen testvéreknek fogadták egymást, nagy egyetértésben indultak el a város felé.

- Akkor ma megbeszéled Midoriyával a szökés menetét, majd el is megyünk?

- Aha. Elhívtam a titkos helyünkre, ott majd megbeszélem vele, aztán másnap éjjel elindulhatunk. Ha tudsz, már ma pakolj össze, és akkor a holmidat már ma el tudom vinni a barlanghoz. Onnan kéne indulnunk, mert nem látszik a városból. Eltakarja két hegy is. És holnap pihenj, mert az első jópár mérföldet a hátadon szeretném megtenni, mert veled tudjuk a leggyorsabban elhagyni a törzsterületet.

Izuku szemszöge:

Kiosont a faluból, majd mikor beért az erdőbe, futólépésben elindult a barlang felé. Megbizonyosodott róla, hogy senki sem követi, majd felkapaszkodott a sziklaszirten, és besurrant a barlangba.