Egy új élet felé - Bakudeku [BEFEJEZETT]

8. rész - Elzárt erő

Izuku lassan nyitotta ki a szemeit. A hajnal első halvány sugarai besütöttek az ablakon, lágy narancs színű fénybe vonva a bútorokat és a padlót. A nap a közeledő télhez hűen egyre később kelt. A falon lévő óra szerint nemrég múlt fél hat. A madarak viszont már csiripeltek, de nem volt olyan hangos a muzsikájuk mint nyáron, amikor a költöző példányok is hallatták a hangjukat.

Katsuki és Eijiro még aludtak, ezért Izuku igyekezett csendben kikelni az ágyból. Gyorsan megmosta az arcát, és vizes kezével lesimította mindenfelé álló haját, ezzel eltakarva a füleit is. Még az édesanyja vezette rá erre a szokásra, mert szerinte veszélyes volt az, hogy az apjára is hasonlított egy kicsit. Mikor kicsi volt, még az is megfordult a fejében, hogy talán valami bűnöző gyereke, aki még csak nem is szerette az anyukáját.

Felkapott magára egy melegebb inget és egy zöld nadrágot, belebújt kedvenc piros cipőjébe és elindult az étkező felé reggeli után nézni. Mielőtt azonban elhagyta volna a szobájukat, írt a másik két fiúnak egy rövid üzenetet, hogy hol lesz. Nem akarta megismételni Katsuki tegnapi jelentét.

A hosszú faasztalnál ami a tegnapi vacsoránál teljesen foglalt volt, most csak öten ültek.

- Jó reggelt - köszönt az Minorunak, az Iida fivéreknek, Aizawának és Momonak.

- 'reggelt - köszönt vissza a fekete hajú férfi, akinek a szemei alatt sötét karikák húzódtak.

- Tudod, a sensei mindig is alvászavaros volt egy kicsit, ezért sokszor beéri akár napi két óra alvással is - magyarázta Minoru, miközben Izuku leült mellé.

- Az öccse és az apja mágiája ez, hogy sosincs szükségük alvásra - mesélte Momo, miközben a teáját kortyolgatta. - Érdekes lehet. Egy ember átlagosan huszonöt évet tölt az életében alvással, gondolj csak bele, mennyi időt nyernek így az életükből.

- Azért nem olyan kellemes - szólt bele a kérdéses mágus. - Mindketten pihennek valamennyit, csak éppen elaludni nem tudnak. A rengeteg idejüket pedig mindig is hasznosítani tudták, mivel gyógyítók, habár az öcsémmel nehéz volt elbánni gyerekkorában.

- És ők hol élnek most? - kérdezte érdeklődve Izuku. - Szívesen találkoznék más mesterekkel is, akik számomra új, más földekről származó tudást birtokolnak.

Aizawa szeme mintha megrándult volna.

- Az elfek déli erdeiben élnek, habár az öcsém most börtönben van - morogta. - A leendő feleségemmel együtt. Egyikük sem követett el semmit, csak közük van az elfekhez. Csoda, hogy engem nem fogtak még el.

- Bocsánat, nem akartam... - kezdte Izuku, de Aizawa félbeszakította.

- Semmi baj. Ha tudnám, hogy hol vannak, egyszerűen ki tudnám őket szabadítani, de Todoroki gondosan elrejtette őket. Egyszer már a várbörtönbe is betörtem, de nincsenek ott.

- Valami nyilvántartása nincs ezeknek a börtönöknek? - lépett a terembe Eijiro. - Akkor csak a papírokat kellene megnézni, amik gondolom valami irodában vannak abban a hülye várban.

Aizawa morcosan ránézett.

- Ha képes lennék eljutni az információikhoz, örömmel megtenném, de nem tudom. A várbörtönbe rengeteg átjáró vezet, és a föld alatt van. A várban lévő információk talán az épület legnépesebb szárnyában vannak elhelyezve.

- Oh... - motyogta Eijiro. - Egész biztos nem lehet oda betörni?

- Belső segítség kéne hozzá - rázta meg a fejét Aizawa. - Az, ami nekünk nem nagyon lesz, mivel a kastély egész népe gyűlöli a Yamadákat.