Egy új élet felé - Bakudeku [BEFEJEZETT]

17. rész - Gyógyító mágia

Katsuki reggel megvárta, amíg Eijiro és a többiek elindulnak az elfek megmentésére. Mikor a sárkány apró pontocskává zsugorodott a távolban, elindult visszafelé.

Az elfek városában mindenki rettentően barátságos volt velük. És mindenki egyaránt gyászolta Midoriya Inkot. Sosem hitte volna, hogy Dekunak ilyen családja és múltja van. Egy félistennek is tekinthető teremtmény az őse, és egy szent kincset birtokol. Ekkor a fejébe tolakodott a kérdés, ami már tegnap óta ott lappangott benne.

Dekunak szüksége van még rá?

Hiszen kiderült, hogy erős. Sokkal erősebb, mint hitték.

Automatikusan megindult a Szent Fa felé. Belépett a törzsön végigfutó épületbe, és felment egész a lombkorona kezdetéig, ahol a fa törzse egy tisztássá szélesedett ki. Hatalmas, hídnak sem kicsi ágai itt ágaztak szerteszét, és azt a hatást keltették, hogy az ember egy fából készült ketrecben áll. Ha az ágak nem lennének csupaszak, akkor gyönyörű lenne - gondolta Katsuki.

Törökülésbe helyezkedett a tisztás szélén, és nagyot sóhajtott. Még Eijiro szobájában sem aludt túl jól. Megviselte, hogy Deku nem volt mellette, amikor már vagy három hónapja együtt aludtak. Tetejébe ezen az új helyen...

Hirtelen kinyílt a tisztás szélén álló épület ajtaja, és Izuku lépett ki rajta. Mikor meglátta Katsukit, odasietett hozzá.

- Kacchan! Így meg fogsz fázni! - aggodalmaskodott, és letérdelt Katsuki mellé.

- Hagyjál már, tudod, hogy nem vagyok a megbetegedő típus - vigyorgott rá erőltetetten. Már ő aggódik érte?

Izuku morcosan felfújta az arcát, és egy mozdulattal az ölébe ült.

- Ideges vagy - suttogta. - És nem mosolyogsz igazából.

- Hogy te mennyire kiismersz - sóhajtott fáradtan Katsuki, és fejét a fiú vállába fúrta, miközben szorosan átölelte. Izuku visszaölelt, úgy mondta.

- Bocsánat, amiért nem aludtam veled, csak apával maradtam. Kelleni fog neki egy kis idő, amíg feldolgozza anya halálát.

- Meghiszem azt - Katsuki felemelte a fejét, és beletúrt Deku selymes, erdőillatú hajába.

Szerelme válaszul végigsimított az arcán, majd óvatosan, mintha félne valamitől, megcsókolta. Katsuki volt az, aki elmélyítette a csókot, mikor látta, hogy Izuku nem szándékozik megtenni. Nyelvével bejutást kért, amit a fiú szinte azonnal meg is adott. Egyre vadabb csatát vívtak, amiből végül Katsuki került ki nyertesként.

Pihegve váltak el egymástól. Izuku eltompult tekintettel nézett rá.

- Hogy nekem ez mennyire hiányzott - mosolyodott el Katsuki, és megnyalta a felső ajkát, mire Izuku alaposan elpirult. Katsuki közelebb hajolt hozzá, hogy hallja, amit mond.

- Az új szobánkban van egy nagyon kényelmes, szép nagy ágy - susogott Izuku fülébe. - Nem lenne kedved felavatni?

Deku megremegett, ahogy Katsuki végignyalt a füle ívén. Kicsit hátrébb húzódott tőle, hogy teljes egészében lássa Izuku arcát.

- Mit szólsz? Azóta nem szeretkeztünk, hogy elájultál a kitörésed miatt. Hiányzik az érzés - morogta Katsuki, ahogy végigsimított szerelme hátán, egészen a fenekéig, amibe gyengéden belemarkolt. Deku erre összerezzent, és megragadta Katsuki vállát. A fejét lehajtotta, úgy szakadt fel belőle egy jóleső sóhaj.

Katsuki Dekuval a karjában felállt, és megindult a szállásuk felé. Ám mikor már majdnem ott voltak, az erdő egyik őrzője az útjukat állta. A faszerű lény neve ha jól emlékezett, Kamui Woods volt. Kamui kissé megtorpant, mikor meglátta, hogy Katsuki úgy cipeli Izukut, mint egy gyereket.