Egy új élet felé - Bakudeku [BEFEJEZETT]

31. rész - Érzelmek

Denki szemszöge:

Mikor kinyitotta a szemét, Kyokát pillantotta meg. A lány az ágya szélén ült, s fátyolos tekintettel mosolygott rá. Mögötte az anyja álldogált, unottan nézve ki az ablakon. Mikor megmoccant, az idősebb nő is felé pillantott, majd azonnal felkiáltott.

- Hé, felébredt!

Szapora léptek hallatszottak, majd az ágyat a helyiség többi részétől elválasztó paraván mögül megjelent Izuku.

- Denki-kun, örülök, hogy magadhoz tértél - sóhajtott nagyot. - Lenne egy-két kérdésem hozzád.

A fiú felnyögött, jelezve, hogy figyel.

- Először is, emlékszel arra, hogy mit tettél, mielőtt elájultál volna?

Denki megpróbált visszaemlékezni.

- Villámot csaptam Todorokiba - motyogta. - A karom nagyon fájt utána...

- Igen, mert akkora elektromos energiát generáltál a szervezetedben, hogy az izomzatod és az ereid nem bírták elviselni. Alapvető védelemmel rendelkezel az elektromosság ellen, de ez csupán az áramütéstől véd meg. Tehát ha túlhasználod az erődet, igenis kárt teszel magadban. Méghozzá hatalmasat.

Izuku aggódva nézett rá.

- Mit csináltam? - kérdezte Denki.

- A villámod ereje akkora volt, hogy megölte Todorokit, mivel a szent kard egyenesen a szívébe vezette az erejét.

Denki agya rögtön kipattant az ébredés utáni álmos ködből.

- Todoroki meghalt? - suttogta. - És én öltem meg?

- Apámmal közösen. Ő szúrta bele a kardot, te pedig megráztad. És ezért nem tudunk neked elég hálát adni - Izuku hangja tisztelettel teli volt, mégis szomorú.

- És Yagi-san hol van? Meg akarom neki köszönni, hogy segített...

Erre az anyja a földre szegezte a tekintetét, Kyoka szája remegni kezdett, Izuku pedig lehajtotta a fejét, úgy mondta:

- Az apám életét vesztette Todoroki kardja miatt...

Denki érezte, hogy elsápad.

- Yagi Toshinori... meghalt?

Izuku kék és zöld szemeiben ott volt a válasz.

- Nem lehet igaz... - suttogta. - Az elfek vezére... miért...?

- Az erdő vezetését én vettem át. A háborút tegnapelőtt lezártuk, Astines pedig elfogadta Shotot uralkodójának. Békét kötöttünk, és szövetségre léptünk.

- Jó sok mindenről lemaradtál - bólogatott az anyja. - Az a három sárkánytörzsi meg elvitte a Bakugo és Kirishima nevű gyereket.

- Micsoda?!

- Tudom, hogy Kacchant és Eijirot hová vitték - intette le Izuku. - Az életük nincs veszélyben, és a testi épségüket sem akarják kockáztatni. Fontos embereknek számítanak ott, ahova tartanak. Én magam fogok utánuk menni, de addig ezt nem tehetem meg, amíg nem rendeztem el itt a dolgokat.

- Térjünk vissza rád, Denki-kun - folytatta a fiú, és az ágya melletti kis szekrényről felkapott egy pergament. - A karjaid annyira megsérültek, hogy még én sem tudtam őket teljesen begyógyítani.

Denki nagyot nyelt.

- Nem kell félned, rendesen fogod tudni őket használni, ha követed ezt a tornát, amit összeállítottam neked - Izuku felé fordította a papírt, amire tintával le voltak írva az instrukciók, s melléjük még egy-egy szépen rajzolt ábrát is mellékeltek. - Mennyire tudod most mozgatni önerődből a karodat?