- Landolunk! - kiáltott hátra Katsuki, majd elegánsan lecsúszott Eijiro nyakáról és mielőtt a sárkány földet ért volna, ő is talajt fogott. Egy erőteljes robbantással csökkentette a becsapódás erősségét, és még a hó is felfogta az esését.
Az elfek birodalmának szélén szálltak le, mert innentől több száz mérföldön keresztül nem volt semmi, csak a sűrű erdő. A rengeteg egész hegyeket és dombokat fedett el, a központja felé pedig egyre nagyobbak és magasabbak lettek a fák. Tisztások természetesen voltak, de korántsem akkorák, hogy Eijiro biztonságosan tudjon leszállni rájuk, főként mivel az elfek azokat is használták. A varázslatos, természetbarát lények időtlen idők óta éltek az erdőben, s azóta több száz fős települések nőtték ki magukat a fák között. Az erdőben körülbelül háromezer elf, három és félezer tündér, kétszáz ember és ötszáz egyéb fajhoz tartozó lény élt.
A fák többsége csupaszon, fehéren állt a téli hidegben, de Aizawa azt mondta, hogy az erdő tavasszal a leggyönyörűbb, így igazi áldás itt lenni, mikor a természet felébred.
- Nem szeretem, mikor ezt csinálod - lépett hozzá Eijiro, miután visszaváltozott. - Mi lesz, ha egyszer rád lépek, mikor földet érek?
- Át fog lyukadni a talpad.
- Na persze! - nevetett a sárkányfiú.
- Izuku, mi volt az, amit a trónteremben műveltél? - indult meg Deku felé Yamada, nyomában Aizawával. - Tudtommal csak Uraraka tud tárgyakat lebegtetni!
- Én nem tudok tárgyakat lebegtetni - a fiú megszelídíthetetlen fürtjei ezer felé repkedtek, ahogy a fejét rázta. - Miután felébredtem a kitörésem után, megpróbáltam, hátha örököltem az anyukám képességeit. Egy tollpihét sem tudtam magamhoz hívni.
- Hizashi, nem egyértelmű? - tette a kezét barátja vállára Aizawa. - Nem a kölyök hívta a kardot, hanem a kard őt. Elismerte. Nem látok más magyarázatot arra, hogy úgy tartja, mintha egy bot lenne.
Izuku a kardra nézett, ami majdnem olyan magas volt, mint ő maga. Hatalmas markolatát fél kézzel fogta, és látszólag meg sem kottyant neki a súlya.
- Adjad - nyújtotta felé a kezét Eijiro. - Sárkányként elbírtam.
Izuku átnyújtotta a fegyvert. Amint elengedte, a kard hatalmas puffanással landolt a földön, Eijirot teljesen magával rántva.
- Mi a...?!
- Tényleg ilyen nehéz? - kérdezte értetlenül Izuku, és egy mozdulattal felemelte a kardot.
- Hogy vagy erre képes? - hitetlenkedett Eijiro.
- Nem tudom. Nekem kellemes a súlya. Se nem túl nehéz, se nem túl könnyű.
- Engem inkább az érdekelne, hogy miért mondtad azt, hogy nem Todorokié - emelte meg egy kissé a kezét Aizawa. - Én és Hizashi tudjuk, hogy Todoroki lopással szerezte, de te honnan jöttél erre rá?
- Nem tudom rendesen megmagyarázni... egyfajta megérzés volt, mintha a kard el akarta volna utasítani a király mágiáját.
- Ez a kard már tizenöt éve volt a férjem birtokában - jegyezte meg Rei. - Tudtommal egy csata során szerezte, és az első pár hónapban tényleg csak azért edzett, hogy a penge elfogadja a lángjait.
- Az elfek szent kincsét képes volt megzabolázni, habár nem teljesen, és korántsem használta fel az igazi erejét. Todoroki rettenetesen kemény dió - csóválta a fejét Aizawa. - Ha utánunk jön, felkészültnek kell lennünk.
- Várjunk... - emelte fel a kezét Yuga döbbenten. - Azt mondjátok, hogy Izuku kezében az elfek szent kardja van? Demissa kardja?
- Igen - bólintott komolyan Yamada.
CZYTASZ
Egy új élet felé - Bakudeku [BEFEJEZETT]
FanfictionAki nem szereti a yaoit, az bele se kezdjen. Bakugo Katsuki. Törzsének eljövendő vezetője, kitüntetett harcos. Sok barátja van, az egész Sárkánytörzs tiszteli. De elege van az elvárásokból. Gyűlöli, hogy mások akarják irányítani az életét. Mikor meg...