Boruto találkozik apja egy régi barátjával. Mivel nagyon hasonlít Narutora, ezért azt hiszi az idegen, hogy ő az. Mielőtt meghal azt mondja, hogy visszaadja neki, amit régen elvett tőle...
Elég fagyos éjszaka volt. Pont december 25. Karácsony. A szülinapom. Mivel nem tudtuk, hogy mikor születtem, és Deidarát ekkor ismertem meg, ezért lett ez a nap. Ma lettem 9 éves. Onii-chan nagyon szeret szobrokat csinálni, főleg agyagból. Ajándékként, kaptam tőle egyet, ami egy őzikét ábrázolt. Nagyon tetszett, és mindenhova magamman vittem. Ez volt az én szerencsetalizmánom. Dei'el 4 éve találkoztam először. Addig Manami segített mindenben, születésem óta. Igaz, hogy egyidősek voltunk, de mégis mindig ő volt a felelősségtudatosabb. Egy ideig, amíg mind a ketten még csecsemők voltunk befogadott egy idős házaspár. Mikor 2-3 évesek lettünk, sajnos meghaltak, ezért az utcára kerültünk. Míg én csak sírtam, Manami mindent megoldott. Elkezdett kéregetni, és olyan cuki kislánynak senki sem tudott ellenálni. Persze, amikor én voltam a soros, sokkal több pénzt kerestünk... Mire 5 évesek lettünk, teljesen megoldódott minden. Volt egy elhagyatott ház, az erdő szélén, és azt felújítottuk. Már ételt is tudnunk venni, szóval nem is éheztünk. Amikor az erdőben sétálgattam, a bokáig érő hódan, megláttam egy fiút, a földön feküdni. Körülötte valami piros folyadék színezte át a havat. Odaszaladtam hozzá, és megpróbáltam valami életjelet keresni rajta. Elég meggyőző érvként mutattam fel, hogy még lélegzik. Átkaroltam, és úgy próbáltam hazavinni Manamihoz. Mivel jóval idősebb, és nagyobb volt nálam, így minden 10. lépésem után meg kellett állnom pihenni. Mire hazértem, olyan este kilenc óra lehetett, mert már nagyon besötétedett. Amikor beállítottam vele a házunkba, Manami nem volt túl lelkes. De a bociszemek mindig beválnak! December 25. Karácsony. Ekkor találkoztam Deidarával, ezért ma van a szülinapom.
- Néhány hét múlva -
- Katsuni -
Onii-chan megint elvállalt egy küldetést. Most végre engem és Manamit is magával visz. Először vagyok ilyen küldetésen. Mondjuk, egyáltalán küldetésen sem voltam még, de ez más mint a többi. Legalábbis ezt mondta Onii-chan. Annyira izgatott vagyok. Vajon mit kell csinálnom?
- Mi az Katsuni, valami baj van? - kérdezte aggódó tekintettel Deidara - Biztos, hogy jönni akarsz?
- Hát persze, nagyobb izgatott vagyok - mondtam egy elfojtott örömsikoly közben - Naaa, áruld el, hogy mit kell majd csinálnunk!
- Te amúgy sem fogsz semmit se csinálni, Katsuni! Nem engedlek oda, csak külső szemlélő lehetsz! - szólt rám Manami.
- Olyan gonosz vagy! - nyafogtam neki - Lééégyszi, csak egy picit hadd vegyek végre én is részt ebben a küldiben!
- Jhaj, Istenem, oké, de csak akkor, ha nem keversz bajt.
- Egy picit sem?
- Nem, egy picit sem.
- Oké, megegyeztünk.
Mint kiderült egy békeszerződést kellett elszállítanunk Esőrejtekbe. Hosszú út állt előttünk. Minimum 8 napi séta, de persze ott voltam én is, aki egy picit sem értett a ninja életmódhoz. Ezzel jelentősen llassítva haladási tempónkat. Így lett a 8 napi sétából két hét. A visszaúton egyszer csak egy rajtaütés történt, és mi voltunk a célpontok.
- Dei' onii-chan, mit tegyünk? - vontam kérdőre meghökkent bátyámat - Onii-chan én félek!
- Nyugi Katsu, csak maradj mögöttem! - próbált nyugtatgatni - Majd én megvédelek!
Én halgattam is rá, de semmit sem ért. Az ellenség körbevett minket, és hirtelen támadt. Nem tudtam semmit se csinálni. Egyszerűen leblokkoltam. Az utolsó pillanatban rántott el Dei' az ellenség elől. Bevertem a fejemet egy jókora sziklába. Elájultam. De néhány perc múlva újra felébredtem, és csak annyit láttam, hogy Deidara és Manami a földön feküdnek, és készülnek halálos csapásban részesíteni testvéreimet. Ekkor betelt nálam a pohár, és felsikoltottam, mire érdekes érzés lett úrrá rajtam. Úgy éreztem hogy bármire képes vagyok. Átváltottam Sannin módra.
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
Emiatt az erő miatt, amit kaptam, fura jeleket kezdett el formálni a kezem. Nem is én irányítottam. Csak úgy megtörtént. Éreztem, a melegséget ami eltöltötte az egész testemet. És egyszer csak, Bumm! Felrobbant valami. Azt hiszem én.
- Deidara -
Katsuni meghalt. Meghalt. Ezt nem hiszem el. De minket miért nem pusztított el az a robbanás? Talán, mert ő akarta így. De akkor saját magát miért nem védte meg? Már nem számít. Ő is ferobbant. Atomjaira hullott, miközben én csak vártam a csodára. Miért nem tudtam megmenteni? Mert gyenge vagyok. És egy gyenge ember mit sem ér a világban. Meg kell erősödnöm, és bosszút kell állnom. Igen, megölök mindenkit, aki az utamba mer állni! Vissza fogom hozni őt az életbe! Nem hagyhatom, hogy ez így maradjon! Meg fogom menteni!
