Boruto és Kurama (Szünetel)

Én és a romantika...

- Deidara -

Szomorúan ültem be, a közeli kocsmába, miközben elkezdtem elmélkedni az életemen. Mit csináltam eddig? Öltem, és öltem, na meg még öltem is. Hát ezt szerintem nem kéne berakni az életrajzomba... Vagy talán mégis? Eddig hány embert öltem meg? 1,2...34...115...356. Huh, elmehetnék orvgyilkosnak! De előtte még barátnőt kell szereznem. Ebben a pillanatban lépett be, egy magas, szőke, olyan 17 év körüli világoszöld szemű lány. Ő az igazi! Gondoltam magamban, és elkezdtem közeledni felé. Mikor mögé értem, óvatosan megpöcköltem a vállát, mire megfogta a kezem, és átlendített maga fölött, mire a hátammal értem földet.

- Óh, Jaj, bocsánat! - hajolt fölém - Ugye nem esett bajod?

- Ö, nem, nem, nem... - dadogtam, mert közelről még gyönyörűbb volt.

- Gyere - segített fel - Iwatosi Naomi vagyok. Örülök a találkozásnak, és még egyszer bocsánat.

- Hiszel az első látásra szerelemben? Vagy átrepüljek még egyszer a fejed felett? - szóltam bágyadtan.

- Ujj, nagyon beüthetted a fejedet - kuncogott - Meghívlak egy italra.

- Azt nem nekem kéne? - kérdeztem - Végül is, én osontam mögéd...

- De én bántottalak minden következtetés nélkül.

- Deidara - mondtam halkan.

- Tessék? - kérdezte érdeklődve.

- Takuya Deidara vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek - néztem vissza rá barátságosan, mire egy mosolyt kaptam válaszul.

- És, honnan jöttél Deidara?

- Sziklarejtekből. És te?

- Én Ködrejtekből, de... Hogy is mondjam... Nem éreztem magam valami jól. Kicsit nyomasztó volt már ott élni, ezért eljöttem.

- Hát, velem is valami ilyesmi történt...

- És, neked van családod? - kérdezte a zöld szemű.

- Neked van?

- Én kérdeztem előbb.

- Jogos. Volt egy húgom, de ő már meghalt. Így már nincsenek vérszerinti rokonaim, de ott van nekem Mana, és Boruto. Na, ez az én családom. Most te jössz.

- Hát van egy testvérféleségem. A neve Hidan. Az apám Jashin, az anyámról meg fogalmam sincs, hogy kicsoda. Van egy fogadott húgom. Nekem csak ő van, mert Jashin le se sz@r. Hidan meg... Hát ő Hidan.

- Mit szólnál hozzá, hogy ha azt mondanám, hogy ismerem azt a hülyét? - kérdeztem már egy kicsit bágyadtan, a sok szakétól, mert persze mindeközben folyamatosan ittunk.

- Elég fura lenne... Miért ismered?

- Ahaaaaaaa! - kezdtem egyre jobban hangosodni.

- Tééééényleeeeeeg? Ez vicces, én iiis ismeeeeerem - válaszolt Nao. Bár már ő is padlón volt. És utána...

Hm, de jó fahéj illat van... Gondoltam, mikor felébredtem. Hogy lehet valami ennyire kellemes. Aú, fáj a fejem. Hányingerem van. Mi történt?... Várjunk! Minek van itt fahéj illata?! Gyorsan kinyitottam a szemem, és annyit láttam, hogy mellettem fekszik... Nao...

- Naomi? - kezdtem halkan.

- Valami baj van, szívem? - kérdezett vissza - He? Deidara?! - pattant ki a szeme - Mit keresel te itt?! És... Jashin ments meg! Nincs rajtam ruha! Fordulj el!

- Mi? Tényleg? - lepődtem meg. Mondjuk, most, hogy jobban belegondolok... RAJTAM SINCS SEMMI! Mi történt?!

- Bejöhetek? - hallottam egy ismerős hangot.

- Ne, várj egy picit! - kiáltott vissza Nao.

- Oké, akkor itt hagyom a reggelid! És szia Deidara!

- U-ugye ez nem? - kérdeztem meglepetten.

- De, Hidan vok!

- Mi történt?

- Hát, elég jól szórakoztatok az éjjel... - mondta még mindig az ajtón kívülről, de még így is meg lehetett mondani, hogy nagyon erőlködik, hogy el ne röhögje magát.

- Akkor te...

- Igen, mindent hallottam...

- És akkor...

- Igen Deidara azt is...

- Megsemmisülök...

- Jó, hogy te teszed, mert apuci nagyon dühös... - nem kellett látni ahhoz, hogy tudni lehessen, hogy most nagyon vigyorog - Szerintem menekülj!

- Oké - fogadtam meg a tanácsát - Akkor sziasztok! - köszöntem el, mikor már felöltöztem. De nem az ajtón mentem ki, inkább az ablakot vettem igénybe. És már ott sem voltam. Vajon fogok még találkozni Naomival? Remélem igen. Ezen gondolkoztam, miközben próbáltam hazatalálni.