Boruto és Kurama (Szünetel)

Már megint Itachi...

- Deidara -

- Itachi, te meg mi a francot keresel itt?! - szóltam rá idegesen, mire ő csak ránknézett.

- Óóó, szóval ő az a híres nevezetes Klángyilkos - lépett hozzá közelebb Nao.

- Vigyázz, ne menj hozzá túl közel! - szóltam rá, mire csak rámnézett ezzel a 'most komoly?' nézésével. Mielőtt bármit reagálhattam volna, megfogta a karját, és átlendítette maga fölött a Menyétet.

- Szóval mit keresel itt? - guggolt le a feje mellé, és a fülébe súgta - Remélem nem akarod tönkretenni a randinkat - mosolygott rá, hamisan.

Én csak álltam ott, és néztem, mint egy idióta, aki most először lát ilyet. De most komolyan! Tényleg most látok először ilyet! Valaki leteperte a híres-nevezetes Uchihát! Ennek be kéne kerülnie a lapokba!

- Bazdmeg Deidara! Tartsd már féken a csajodat! Leszarom, hogy mi lesz veletek, én is eljöttem az Akatsukitól! - szólalt meg először Itachi.

- Mi? Miért? - kérdeztem meglepetten.

- Mert elegem lett Painből. Rühellem azt a személyt! - beszélt idegesen - Most meg vidd el innen a csajodat, és hagyjatok élni!

- Nem akarsz velünk lakni? - tettem fel a kérdést, fogalmam sincs, hogy miért.

- Hn. - kezdett gondolkozni - Oké, meggyőztél. Elmegyek hozzátok.

- Rendben, de csak egy feltétellel! - adtam ki a parancsot - Nem beszélhetsz így! Gyerekek is vannak ott, és nem akarom, hogy eltanulják tőled ezt a szar viselkedést.

- Aham, ahogy akarod. Na, mikor megyünk?

- Bocsi Nao, de most ezt el kell intéznem!

- Semmi, baj, majd legközelebb folytatjuk - mosolygott rám.

- Éljen, szóval lesz legközelebb! - lelkesedtem fel gondolatban - Gyere Itachi!

Miközben hazafelé tartottunk, kínos csend volt. Néha-néha egymásra néztünk és szavak nélkül beszélgettünk.

- Biztos vagy te ebben? - kérdezte Ita Ita.

- Persze, nem baj, ha velünk élsz.

- Aha - nézett rám sokat sejtően.

- FHÚJ, te perverz! Undorító vagy!

- Most miért, te kezdted!

- Na jó, inkább hagyjuk ezt a témát...

- Oké.

Mikor benyitottam az ajtón, nem volt ott senki. Talán nincsenek itthon. Mert elmentek romantikáááázni! Nem baj, addig is kieszelhetem, hogy mit fogok mondani nekik, ha hazaértek. Talán, hogy az út szélén találtam rá, és annyira szomorú volt látni, ahogy egy dobozban ücsörög, és elázik, mert esett az eső. Nem, nem is esett az eső. Hirtelen kicsapódott az ajtó, és belépett rajta Mana és Boruto.

- Nem én voltam! - kiáltottam fel, ijedtemben.

- Mi nem te voltál? - kérdezte Mana.

- Jah, semmi, semmi...

- Okééé... - próbált meg körülnézni, de mielőtt Itachira ért volt elé álltam.

- Figyu, miért nem megyünk ki egy kicsit? Olyan poros itt bent a levegő... - kezdtem el, és a hatás kedvéért köhögtem egyet. Amiből kettő lett, és végül eljutottam addig, hogy köhögőrohamot kaptam. De jó nekem.

- Jó, jó, megyek már Baka! - ordított a képembe. Hát, igen, Mana nem az udvariasságáról híres...

- Hé, Dei'! Mit keres itt hmphm - hála az égnek, még időben befogtam a száját, és így nem mondta ki a nevét.

- Mana menj előre, mindjárt utánad megyünk!

- Oké, nekem nyolc... - lépett ki az ajtón.

- Figyelj Boruto, nem szabad megtudnia, hogy itt van! - mutattam rá a Menyétre.

- Miért nem?

- Szerinted mit reagálna arra, hogy az unokatestvérével kell együtt élnie?! Majd szépen fokozatosan közöljük vele. Először csak apró célzások lesznek, és így tovább.

- Hé, fiúk, mi tart ilyen sokáig? - lépett be az ajtón Mana. Ismét. De az idióta vigyora azonnal lehervadt az arcáról, amint meglátta Itachit - Srácok mit keres ez itt?!

Huh, végre ezen a részen is túl vagyunk. Remélem tetszett, és még nem untátok halálra magatokat. Minnél hamarabb megpróbálom kirakni az új részt! Sayonara! 😁😁