Boruto és Kurama (Szünetel)

Hagyjál már aludni!!

- Katsuni -

Beléptem a szobába, ahol Deidara és Mana éppen ébredeztek. Na meg ott feküdt a kanapén Itachi. Szerintem aludt. És akkor velük kell együtt élnem? Ebben a házban? Eléggé tágas, inkább hasonlít egy iskolára, mint otthonra. Olyanok vagyunk, mint a menekültek! A háborúban! Hogy én mennyire szeretem a háborúkat! Persze nem kirobbantani, de benne lenni tök szuper lehet. Érezni a vér illatát. Látni, ahogy melletted sorban elhullanak a bajtársaid, míg végül csak te maradsz... Ha nem muszáj, nem szeretném ezt átélni, de ha meg kell tenni, élvezzük ki! Mana lenne az irányító, én meg mennék a tankban, és kilőném az ellenséget... Jobban szeretek inkább a földön maradni... Tudom, ezzel a vonásommal nem ütöttem az bátyámra, de hát az ellentétek vonzzák egymást. Deidara vajon mióta ismeri Itachit? ÉS ITACHI MIÉRT ALSZIK EL MINDENHOL?! Közelebb léptem hozzá, hogy megnézzem él e még. Lélegzett. Ez jó jel... Miközben ő a kanapén feküdt, én a karfája mögül fölé hajoltam. Hirtelen kinyitotta a szemét, és mivel nem mindennapi látvány az, hogy egy középkék szempár fejjel lefelé bámul rád, megijedt és megpróbált felülni. Csak, hogy én is ott voltam ami következtében összekoccant a fejünk.

- Miből van a fejed, vasból?! - kérdeztem dühösen.

- Ha nem próbálnál lesmárolni, akkor talán nem kéne megtudnod! - válaszolt.

- Ez nem volt valami értelmes... - jegyeztem meg.

- Még álmos vagyok, oké?! És amúgy is, semmi jogod hozzá, hogy minősítsd a nyelvtudásom!

- Bocs, igazad van, a magyar tényleg nehéz nyelv... De ez azt jelenti, hogy jobb vagyok nálad.

- Miért jelentené azt?!

- Mert én jobban tudok magyaruuuul! - vetettem oda, gúnyosan.

- És úgy látom hülyébb is vagy...

- Ez tény és való - helyeseltem.

- Ilyen könnyen elfogadod, ha kritizálnak?

- Miért, mit kéne tennem? Megölni őket, vagy mi?

- Persze, én ezt tenném.

- És még én vagyok a kettyós... - zsörtölődtem magamban.

- Persze, mit vársz attól, aki nem tudja megvédeni magát?

- Én meg tudom, csak minek? Semmi értelme, csak energia- és időpocsékolás. Akik meg folyamatosan balhézni akarnak, azoknak csak túl sok a szabadidejük, és az energiájuk.

- Hn. Van benne valami. De amúgy te ki is vagy? - érdeklődött utánam.

- Nisada. De hívj csak Nisának.

- Oké. Én Itachi vagyok. És szólíts is így.

- Naaaa, ne mááár! - nyafogtam - Ez olyan uncsi név. Mostantól Ita Ita leszel!

- Kösz, maradok inkább az eredeti nevemnél.

- Akkor csak én hívlak majd így - próbáltam egyezkedni.

- Nem, még te se.

- Dede Ita Ita, fogadd el!

- Nem fogod abbahagyni, igaz? - hallatott egy lemondó sóhajt.

- Eltaláltad! - mosolyogtam rá.

- Jó, jó, csak hagyjál már aludni!

- Tényleg, te meg miért alszol mindig? - tettem fel a kérdést.

- Hogy legyen erőm kötözködni! - mosolygott rám. Tök aranyos egyébként. Persze nem lennék a barátnője, de a barátja simán - Nah, akkor most befeküdsz mellém, vagy elmész? - tett fel egy számomra váratlan kérdést.

- Mi?! - váltottam paradicsomot megszégyenítő színre.

- Nyugi, csak vicceltem... - mosolygott zavarodottan. Elindultam kifelé, de még hallottam ahogy azt súgja - Hidd csak azt Nisa, hidd csak azt...

Brrr! Kiráz a hideg ettől a menyéttől... És még perverz is... Na erre nem számítottam. De engem sosem fog megkapni! Ezt garantálom! És ez a "most elmész, vagy befekszel mellém" duma... Nagyon gáz. Nem baj, majd kezelésbe veszem ezt a köcsögöt!

Háááj emberek! Kövi rész, jeeee! Az elkövetkezendő két napban nem biztos, hogy tudok kirakni részeket, de kiemelem, hogy csak NEM BIZTOS. Megpróbálok időt szorítani a nyaralás közben, mint eddig, de nem garantálhatok semmit! Na mindegy. Sayonara! 😁