Boruto és Kurama (Szünetel)

Uchiha Manabi

- Manabi -

- Nem hiszem el... Pont Deidara. Hogy lehet ennyire hülye?! Ő volt az egyik, aki a legjobban akarta a Hold Szeme terv megvalósulását. Most pedig... Egy taknyos kölyköt véd! És azt sem akarta, hogy bárki megsérüljön. Mintha kicserélték volna, mióta kiderült, hogy nem halt meg a robbanásban... És hogy maradt mégis ilyen fiatal? Itachi is. Sasorit megértem, de még Pain és Konan is talány hogy miért maradtak ilyenek. Deidara... Nem ismerek rád...

Gondolatmenetemből egy robbanás hökkentett ki. Rám támadt. Rám támadt!! Ezt nem ússza meg szárazon! Deidara! Halott vagy! Éppen be akartam vetni a Mangekou-Sharinganomat, amikor megjelent előttem valaki.

- Onii-chan, miért bántod Nii-sant? - kérdezte a hosszú szőke hajú, és sötétkék szemű lány. Olyan 12 éves lehetett, pont mint Manabi, és Boruto - Nézd, végre boldog. Ő tovább lépett. Neked is ezt kéne tenned.

- Katsuni! - mondtam könnyes szemmel, amit Deidara is meghallott.

- Katsuni meghalt. Ezt el kell fogadnod. Nekem is sikerült. Keress barátokat, és felejtsd el.

- Hogy mondhatsz ilyet a saját testvéredre?! Azt mondod, hogy tegyek úgy mintha nem is létezne?! Ilyet csak a gyávák tesznek, akik félnek szembenézni a saját múltjukkal! Gyáva vagy!

- Igen, meglehet, hogy gyáva vagyok, de legalább boldog. Nem hinném, hogy Katsuni azt szeretné, hogy miatta tönkre menjen az életed!

- Nem tudsz te semmit se rólam, se róla! Nem is tudtad, hogy létezik, egészen 5 éves koráig! Én voltam vele abban a 5 évben, nem te!

- Attól még, hogy csak 4 éven át ismertem, szerettem! És miatta vagyok képes, még most is élni. Ha nem ment meg akkor... Téged mentett már meg ember? Tudod milyen érzés elveszíteni egy olyan valakit a szemed láttára, aki nem egyszer megment, és a testvéred?!

- Elég! Nem fogok egy ilyen érzelemmentes idiótát hallgatni! PUSZTULJ! - vetettem be, a Mangekou-Sharinganomat, de már túl késő volt, mikor eszembe jutott, hogy Dei're nem hat.

- KATSU! - üvöltötte, ami miatt egy kicsit megzavarodtam. Odalépett mellém, mikor már a földön feküdtem félholtan - Nekem viszont nem áll szándékomban megölni téged. Kezdj új életet. Szerezz barátokat. De ne felejtsd el Katsunit. Vedd úgy, hogy érte élsz. Én is ezt csinálom. Nem akarom, hogy értelmetlen legyen az élete, és a halála. Ne TEDD ÉRTELMETLENNÉ!

- Nem, nem fogom... - préseltem ki magamból e szavakat - Te is élj tovább, vele - mutattam a kis szőke hercegre - Mentsd meg. Kérlek!

Elájultam. Vagy meghaltam? Olyan könnyű lett a testem. Többé nem érzek fájdalmat. Ez így sokkal jobb. Katsuni, sajnálom... Nem tudok érted élni. Elbuktam, mint testvér, és bosszúálló. Nem tehetek már semmit...

- Mi a baj Onee-chan? Valami rosszat tettem?

- Katsuni... Most meghaltam?

- Nem, még nem teljesen. A szíved még ver, de az elméd elveszett.

- Hogy érted azt, hogy elveszett? Nem is baj... Amúgy sem szeretnék tovább élni...

- Uchiha Manabi! Azonnal fejezd be ezt a viselkedést! - mondta szigorúan - Nii-san rosszul mondta! Ne azokért élj akik halottak, hanem azokért akik még élnek. És várnak rád. Mert neked van hová hazamenned! Neki már az sincs. Menj vissza, és segíts neki, egy új életet kezdeni! Együtt, mint egy család!

- Család? - motyogtam magam elé.

- Igen! Szerinted Madara az egyetlen, aki foglalkozik veled, és szeret téged? Deidara nem miattam csatlakozott, az Akatsukihoz! Hanem miattad! De te ezt észre sem vetted, ezért kezdett eltávolodni tőled. Rám emlékeztetted! Ezt biztosan tudom! Úgyhogy ne nyafogj, itt nekem arról, hogy meg akarsz halni! Menj vissza és segíts neki!

- Igazad van! Vissza kell mennem! Vissza kell! Kell! VISSZA KELL MENNEM DEIDARÁHOZ!