Boruto és Kurama (Szünetel)

A story

- Nao -

- Wow, Katsu, elég... - kerestem a megfelelő szavakat - Sok dolog történt veled... De ki képes ilyesmire?! - háborodtam fel - Csak mondd meg, hogy ki tette ezt, és... És...

- Megölöd? - nézett rám megvető tekintettel.

- Nem, csak... Megkérem, hogy csinálja vissza!

- Nem tudja... Ezt már nem lehet visszafordítani.

- De akkor is, nem engedem, hogy ez rajtad maradjon! - néztem végig rajta.

- Miért nem? Már nem is zavar. Hozzászoktam.

- De ki képes ilyet tenni egy gyerekkel?! - nagyon dühös lettem, ami miatt megfagyott a szék, amin ültem.

- Nyugtasd le magad, semmi baj nem lesz. Csak egy kis szépséghiba.

- Kicsi?! Ez neked kicsi?! - néztem végig rajta megint, és ezekre a szavakra könnyek csordultak ki a szeméből.

- TUDOM, HOGY NEM KICSI, DE LEGALÁBB EBBEN A HITBEN SZERETNÉM LEÉLNI AZ ÉLETEMET!!! - üvöltötte.

- Nem tudtam, hogy ilyen érzékeny pont ez neked - mentegetőztem.

- MÉGIS KINEK NEM ÉRZÉKENY PONT EZ?! - mutatott bőgve a lábára. És megértem. A lába tele volt duzzadó erekkel. Bőrszínű kelések voltak mellettük. Azt mondta, hogy régen kísérleteztek rajta. Azt nem árulta el, hogy ki... De van egy sejtésem.

- Orochimaru volt az, igaz? - néztem a szemébe, komoly arckifejezéssel.

- Ho-honnan tudod?

- Szóval az a köcsög már rajtad is... És mióta vannak ezek?

-.... Születésem óta... Már az anyaméhben adtak nekem valami szert... - gondolkodott el.

- És azóta szenvedsz?!

- Nem, nem fáj. Csak egy kicsit nehéz járni...

- Akkor most elmegyünk Orochimaruhoz, és megkínozzuk, hogy meggyógyítson.

- Áhh, nem kell...

- De kell! És máris indulunk.

Ekkor belépett az ajtón Boruto. Látszott az arcán a megdöbbenés. Valószínűleg hallgatózott.

- Mennyit hallottál? - kérdeztem, szigorú tekintettel.

- Csak Orochimarutól. Veletek mehetek?

- Miért jöhetnél?

- Mert ha nem, mindenkinek elmondom, hogy odamentek.

- Akkor sem mondod el, ha meghalsz - kezdtem gondolkozni.

- Oké, jöhetsz - szakított félbe Katsu.

- Akkor mikor indulunk?

- Ma éjjel.

- Pontosabban?

- 11:00-kor várlak titeket a ház mögötti körtefánál - válaszoltam, a kérdésre.

- Katsu -

Mit pakoljak össze? Mennyi ideig leszünk távol? Egyáltalán miért csinálom ezt? Miért nem mondom el nekik, hogy miért vannak ezek rajtam? Ezeken a kérdéseken filóztam, miközben bedobtam a táskámba néhány ruhát, és persze a nunchakumat is. Hirtelen tizenegyet ütött az óra. A francba, el fogok késni! Becsuktam a poggyászom, és lerohantam a körtefához. Már mindketten ott voltak, és engem vártak. Aztán Nao megszólalt:

- Oké, akkor vázolom a tervet. Belopakodunk az egyik mellékbejáraton, és ha megtaláljuk Orochimarut, elkapjuk, és kikérdezzük, aztán meg kényszerítjük, hogy gyógyítson meg - nézett rám.

- Bocsi, hogy így közbeszólok, de ez nem... Hát, hogy is mondjam... Kicsit béna terv? - kérdezte Boruto.

- Figyu, csak azért jöhetsz velünk, mert Nisada nem akarta, hogy megöljelek. Szóval fogd be azt a kis csinos pofikádat Napocska! - válaszolt Nao.

- Ezt tuti, hogy Manától tanultad... - nézett rá összeszűkült szemmel, mire én csak kuncogtam egyet. Erre mind a ketten rám szegezték gyilkos tekintüket. Ettől csak még jobban kellett nevetnem, de Nao befogta a számat. Hallottuk, hogy jön valaki. Leguggoltunk a fa tövébe, és néztük, ahogy egy bizonyos magas Uchiha elindult az erdő felé. Nem nagyon érdekelt senkit, hogy miért, csak azt akartuk, hogy menjen már el, és elindulhassunk. Mikor eltűnt a sötétben, elindultunk volna, de valaki megfogott, és elkezdett folytogatni.

- Hova, hova? - hallottam meg, egy ismerős hangot.

Tudom, tudom, az van kiírva, hogy szünetel, de csak azért, mert nincs ihlet. A story megvan, de ihlet nincs. Kicsit szánalmas rész lett, de azért remélem tetszett. Megpróbálok, hamarabb kirakni a kövit. Csak kell az ihlet!!