IDOL - I need your love before I fall {Yoonmin}

2 - 1.

Ajánlott zene: The Rose - Sorry (link lent!)

- Jimin! Jimin! - Akármilyen drámaian nézett is ki a filmekben; arra ébredni, hogy valaki az ember arcát ütögeti, sosem volt felemelő érzés. Jimin morogva nyúlt oda a kézhez, és próbálta meg eltolni magától azt. A kellemetlen érzés abbamaradt.
- Jimin, magadnál vagy? 
A fiú csak egy kicsit akart maradni még a megnyugtató sötétségben, anélkül, hogy bárki zargatta volna, de úgy tűnt, ez nem volt opció, úgyhogy felnyitotta a szemeit.
- Jól érzed magad? - kérdezte pánikolva a mellette guggoló. Ah, a Kim fiú. Akinek körbe kellett mutatnia.
- Mi történt? - motyogta, eltakarva a szemeit a fény elől.
- Csak úgy... Elájultál.
- Oh - Jimin nagy nehezen ülő helyzetbe tornászta magát, nem törődve a fejébe nyilalló fájdalommal. - Ugye nem szóltál senkinek?!
- Nem...? - Az új fiú értetlenül meredt a másikra, aki visszaszédelgett a padlóra.
- Gondolod, hogy fel tudsz kelni?
- Úgy nézek ki? - röhögte el magát az idol keserűen. Az egész olyan zavarba ejtő volt, ráadásul az új srác előtt.
- Én csak... Mit kéne csinálnom? Még sosem történt velem ilyesmi - biggyesztette le az alsó ajkát a fiú.
- Van egy müzli a táskámban, ha....
- Hozom - vágott közbe a másik, és odébb kúszott, aztán kutatni kezdett a fiú hátizsákjában.
Jimin elgondolkozva nézte az új diákot, aki még olyan naivnak tűnt... Nagy ügyet csinálni abból, ha valaki elájul... Tényleg felesleges volt.
- Itt van - bontotta ki a csomagolást a tini, és Jimin felé nyújtotta, aki nagy nehezen újra felküzdötte magát ülő pózba. - Nem fázol a padlón? Van itt egy csomó matrac.
A fiú a kék műanyaggal körbevont téglalapokra mutatott, amin az akrobatikusabb táncelemeket szokták begyakorolni.
- Nem hiszem, hogy addig el tudnék menni - motyogta, felmérve a távolságot. - Jó ez itt.
- Nem gond - állt fel a másik, és Jimin térde alá csúsztatta az egyik karját, a másikkal pedig a lapockáját támasztotta.
- Mi a fenét csinálsz?! - kiáltott fel a fiú, amikor érezte, hogy elemelkedik a padlótól, és a másik felegyenesedik vele a karjaiban. - Megőrültél?!

De a fiú már le is tette őt a kényelmes anyagra, ahol nyugodtan fekhetett. Jimin nem volt mérges, hiszen a másik jót akart neki, de ennél jobban nem is hozhatta volna zavarba. Most már a srác tudta, hogy milyen nehéz is ő, ami... Szörnyű volt.
- Jó... Erős lehetsz - szűrte ki a fogai közt zavarában.
- Mert? - A másik értetlenül pislogott rá, és újra felé nyújtotta a müzlijét.
- Hagyjuk.
- Nem a súlyodra céloztál, ugye? Egyáltalán nem vagy nehéz, a tizennégy éves öcsém többet nyom, mint te.
Jimin elhúzta a száját. Kim... Akárki, egy hazudozó volt. Vagy csak túl illedelmes ahhoz, hogy megmondja neki, milyen megerőltető volt felemelnie. Hirtelen nem is volt kedve megenni a cukorral átitatott hizlalórudat, amit a kezében tartott.
- Biztos ne szóljak valamelyik tanárnak? Lehet, hogy haza kéne menned, vagy...
- Ne! Nem szabad megtudniuk, érted? - nézett a fiú szemébe. - Ez nem így működik.
- Nem értem...
- Majd rájössz. - Jimin felült, és két harapással elpusztította a müzlijét. Anélkül úgysem lett volna jobban, de ha már meg kellett ennie, nem akart vele nyammogni; épp csak annyira rágta meg a falatokat, hogy azok ne akadjanak meg a torkán, aztán visszadőlt a kék anyagra, és lehunyta a szemét.
- Mindjárt mehetünk - mondta a másiknak. - Mennyi az idő?
- Kilenc negyven.
- Húsz perc múlva óránk van. Nem baj, ha következő szünetben mutatok körbe neked?
- Dehogy. Biztos nem kéne hazamenned?
- Nem, csak... Megtennéd, hogy szólsz negyedóra múlva? Utána elviszlek a következő teremhez - motyogta, ahogy a szemei egyre nehezebben nyíltak ki minden pislogás után.
- Persze...
- Sajnálom - csikarta még magából ki a fiú, de már nem értette a másik válaszát - ha egyáltalán volt ilyen. Azonban nem tudott elaludni. Abban a kínos semmiségben ragadt, ahol a körülötte lévő világ tompa és összemosódott lett, mégis érzékelte a mellette ülő fiú jelenlétét, és annak minden megmozdulását. Ennek ellenére a szemhéját akkor sem tudta volna felemelni, ha szerette volna; így csak hagyta, hogy az álom és az ébrenlét közti állapotban lebegjen az elméje, ami halkan azt zümmögte neki, mennyire kínos is valójában, hogy fiú létére csak úgy összeesett az új osztálytársa előtt. Szép munka, Park Jimin, jár a keksz.

- Még van öt perced - nézett a mobiljára a fiú, amikor Jimin végre fel tudta kényszeríteni magát a valóság felszínére.
- Jobban érzem magam. Sajnálom, hogy... Ezt így... És köszi, hogy segítettél.
A fiú rávillantott egy széles mosolyt, ami olyan őszintének tűnt, hogy Jimin szíve szinte fájni kezdett a gondolatra is, hogy valaki ellenszenv nélkül tudott ránézni. Ez nem történt meg vele egy ideje. De aztán a pillantása a másik kezében tartott okostelefonra esett, és egy pillanat alatt elmúlt belőle minden jóérzés.
- Ugye nem mondtad el senkinek? - emelte vészjóslóan a tekintetét az új fiúra.
- Nem - rázta meg az a fejét.
- Mert ha megteszed, én... - Jiminnek a legpiszkosabb fenyegetések jutottak az eszébe. Elintézem, hogy kirúgjanak. Mindenkit rád fogok uszítani az iskolában. Lejáratlak a média előtt, még mielőtt befuthatnál. De ha ilyeneket mondott volna, mennyivel lett volna ő jobb, mint a többiek a csapatában, akik a kamerák előtt ölelgették őt, egyébként pedig ha csak tehették, belé rúgtak, akár szó szerint is?

Mielőtt azonban befejezhette volna a mondatát, a Kim fiú elmosolyodott.
- Elmondok neked én is egy titkot, és akkor már kvittek leszünk. Így nem kell félned attól, hogy elárullak.
Jimin felvonta a szemöldökét. Szegény naív vidéki fiú, ingyen árulta a sebezhető pontjait. Nagy hasra esésekre volt ő még ítélve.
Taehyung mély levegőt vett, mielőtt elhadarta a mondandóját.
- Valójában már debütált a csapatom. Csak nem kellettünk egyik tévéadónak sem.
Oh.
- Úgyhogy gyakorlatilag senki nem tud a létezésünkről.
- De miért? Az ügynökségetek hogy lehet ilyen felelőtlen? - bukott ki Jiminből a megrökönyödött kérdés.
- Nem mintha mi lennénk az egyetlenek - vonta meg a vállát a fiú. - Csak a szerencsések jutnak el a tévés debütálásig. Mi kitettünk egy klipet a Youtube-ra, csináltunk néhány Vlive-ot, amit a szüleinken kívül nem nagyon nézett senki, és lényegében ennyi a karrierünk.
- Hányan vagytok egyáltalán?
- Csak hárman. Jin hyung egyetemista, Jungkook pedig tizenöt, ide jár ő is a suliba, előkészítőbe.
Jiminben lassan egy halvány megvilágosodásféle kezdett pislákolni.
- Mégis milyen zenét játszotok trióként?
Szinte minden rendes idol-csapat hét-kilenc, de legalább öt tagból állt.
- Balladákat éneklünk - mosolygott a barna hajú.
Jimin vékony vonallá préselte a száját. Az eXZed nem tudta, mit csinál. Három fiatalt arra ítélni, hogy balladákat énekeljenek, megfosztva őket a rendes idolság minden népszerűségétől és lehetőségétől? Ennyi erővel le is húzhatták volna a rolót, mielőtt egyáltalán debütáltak volna. Nem születtek igazán híres balladaénekesek az idolok uralma alatt, vagy ha mégis, egy nagyobb tornateremnyi embernél sosem gyűjthettek szélesebb rajongótábort.
- Csak azt nem értem, hogyha még a tévébe sem tudtak titeket benyomni, hogyan jutottatok be a SOPÁba?
- Nem benyomtak minket. Felvételiztünk.
Oh.
Valahol a lelke mélyén Jiminben valami szánalomféle kezdett pislákolni. Itt volt egy jóképű, tehetséges, fiatal srác, akire fényes jövő várhatott volna, de már a siker előtt a süllyesztő volt neki megírva. Ennél még népszerűtlen tagnak lenni egy híres bandában is jobb volt.

- Elfelejtettem a neved - bökte ki végül szégyenkezve a másiknak, a fiú mosolya azonban nem remegett meg a mondatra.
- Nem voltál jól... És én is csak azért tudom a neved, mert szeretem a bandátokat. Kim Taehyung vagyok, ExZed énekes.
- Az utóbbira emlékszem - bólintott Jimin, és elhúzta a száját. - De azt ne reklámozd, ha nem akarod szociálisan halálra ítélni magad.
Taehyung értetlenül rázta meg a fejét.
- Attól, hogy nem a Nagy Hármas a kiadóm, még én is idol leszek...
- Persze - hazudott a fiú. Taehyung tényleg nem értett a szakmához. - De ez egy középsuli, nem pedig a média. Akkor tudsz túlélni, ha csendben maradsz.

A fiú lemondóan sóhajtott egyet.
- Pedig azt hittem, egy művészsuliban más lesz. Hogy mindenki el lesz foglalva a saját dolgával.
Jimin nem bírta megállni, és elröhögte magát.
- A művészsulisok a legrosszabbak.

Ó, ha tudta volna előre, mennyire.

Megjegyzések:

* Ajánlott zene:

* Fogalmam sincs, a sopának van-e előkészítője, de mondjuk, hogy van, ami nagyjából úgy működik, mint egy rendes alsós gimi.

Igen, a kegyetlen fanficíró kitett egy részt hétköznap suliidőben. De ha végeztek, olvashatjátok is, hogy jól induljon a hétvége? :D

~ Ally D