IDOL - I need your love before I fall {Yoonmin}

19.

Ajánlott zene: Troye Sivan - Strawberries and cigarettes (link lent!)

Akarsz bowlingozni? - olvasta Jimin az üzenetet. Bowlingozni? Mégis hol? Átfordult a szivacs másik oldalára az iskola tánctermében, ahová ebédidőben bújt el az emberiség többi része elől. Valamiért nem mert Yoongi előtt mutatkozni, ha nem volt muszáj. Talán félt, hogy mi lesz majd, ha egyszer egyedül maradnak. Nem akart levetkőzni egy másik ember előtt, olyan megalázó lett volnaxx. És nem csak azért, mert olyan szörnyen nézett ki, hanem az egész helyzet kényelmetlen érzéssel töltötte el őt, már csak a gondolata is. Hogyan voltak képesek mások erre? És neki miért nem ment?

Jimin sóhajtva emelte fel a telefont. Tanulnom kell, holnap felmérőt írok. Jobb kifogás nem jutott eszébe. Amióta csak kilépett Yoongi ajtaján, mintha elmúlt volna a varázs, amit a csókjukkor olyan tisztán érzett. A kedve ezerről, mintha mínusz kétszáz felé tartott volna, a dolgok ismét elvesztették a színüket, őt pedig arcul csapta a rideg valóság szürkesége. Mégis mit képzelt? Szinte undorodott, amikor a cselekedeteire gondolt. Egy olyan száj, mint az övé, nem érhetett a példaképéhez. Biztosan a másik is érezte ezt, amikor megcsókolta. Mindketten hírességek voltak és férfiak. Egy másik ember karrierjét, az egész életét tönkretette már, amikor még csak gyakornokok voltak. Hogy is képzelte, hogy most majd másképp lesz? A kettejük kapcsolata már azelőtt halálra volt ítélve, hogy elkezdődött volna, ezt tudta is nagyon jól.

És mégis...

Úgy vágyott Yoongi érintésére, ahogy még soha senki máséra. Nem tudott nem rá gondolni, mióta a másik megérintette. A rapper volt minden, amire valaha vágyott egy férfiban. Maga sem tudta hány álmatlan éjszakát töltött a róla szóló rajongói írások olvasásával, mielőtt megismerte. Milyen volt gyakornokként szinte az egyetlen inspirációjára gondolni, amikor az énektanár kegyetlenül a sokadik körmöst sem spórolta el, valahányszor megbicsaklott a hangja. Még akkor is, amikor a fájó lábait dörzsölte éjfélkor a táncteremben, erre a fiúra gondolt. Ha Yoongi nem adta fel, neki sem szabadott ezt tennie. Hoseok volt a táncos a csapatban, és bár nagyon tisztelte őt is, a figyelme valahogy mindig az apró rapper felé terelődött a koncertfelvételeken, mert Agust D valami más volt, valami több, valaki aki úgy élt együtt a zenével, ahogy ő szeretett volna csak egyetlen dologgal ilyen összhangban és szenvedélyben lenni az életben. Hányszor képzelte magát a másik karjaiban, gondolt a kezeire, amikor zárt ajtók mögött  a szobája magányában magához nyúlt... Nem is szerette volna a pontos számot tudni.

Most pedig egy pillanat alatt valósággá vált az egész, szinte olyan közel érezte magához mindezt, hogy már a rapper illatát is érezte magán. Időnként óvatosan a szájához ért, amikor nem figyelt oda, mit cselekszik, majd amikor a gondolatai veszélyes vizekre eveztek, elkapta onnan az ujjait. Mégsem tudta kontrollálni magát. Kerülte Yoongit minden erejével, de a matekóra kellős közepén azon kapta magát, hogy a másik éppen a nyelvével járt benne gondolatban, hogy ki kellett kéredzkednie a mosdóba, mert a nadrágja hirtelen túl feszes lett ahhoz, hogy kényelmes legyen. Aztán megint ott találta magát csupán néhány perccel és jó pár hideg vizes arcfröcsköléssel később a mosdó feletti tükörbe bámulva, miközben azon gondolkozott, mégis kinek kellene egy ilyen csúfság?

Nem kell ma lennie.

Jimin elhúzta a száját az üzenetet olvasva. Nem akarta folyton elutasítani a hyungot, ő sem akart így élni. Olyan kellemetlen volt folyton kifogásokat találnia, miközben másra sem vágyott, mint szaladni Yoongi felé és vissza sem nézni, nem törődve a következményekkel, az elvárásokkal, a sajtóval, a rajongókkal az utálókkal, hanem csak... Élni a saját életét. A gyomra fájdalmas görcsbe rándulva hozta vissza a rideg valóságba. Már megint kihagyta az ebédet. Apró erőfeszítések a győzelem felé, mondogatta az ujjaival a fájó területet masszírozva, ugyanakkor apró csalódások, amiket Yoonginak okozott. Értette, amit a fiú olyan sokszor mondogatott neki, csupán hinni nem hitte el az egészet, miközben a tükörbe nézve mindig csak a saját képmását látta. A tükrök pedig nem hazudtak. Az emberek igen. Nem lehetett őket hibáztatni, hiszen csak a jóindulat vezérelte a rappert  is. Még jól is esett egy kicsit a fiúnak az ilyesfajta kegyes hazugság. A valóság persze nem ez volt.