The Roads In Detroit

Bevezetés

Heves eső verte Detroitot, hangosan dörgött az ég és a távolban villámlott. De ahogy ritkásabbak lettek a viharfelhők szikrázó Napfény szökött át közöttük és lágyan melegítette az arcunkat.

Látod Samuel, érted még az időjárás is megőrül.

Az androidok lassan leengedték a koporsót. Az emberek kusza sorba vergődtek hogy utoljára elbúcsúzhassanak.
Én csak a háttérbe húzódva figyeltem az eseményeket, nem volt elég lelki erőm ahhoz, hogy odamenjek.
Végül eloszlott a tömeg és már csak egy valaki állt a sír mellett. A nővérem, Thalia.
Eldobtam a cigicsikket, eltapostam a nedves talajon és a testvéremhez sétáltam.
- Mit fogok mondani a gyerekeinknek?- suttogta maga elé.
- Az igazat.- feleltem.
Erősen markoltam a kezemben tartott fehér rózsát, egy tüske a kezembe fúródott mire felszisszentem.
Thalia lehúzta az ujjáról az eljegyzési gyűrűt, majd egy lassú, de határozott mozdulattal a gödörbe dobta a koporsó mellé.
- Megőrültél?- néztem rá.
- Nem akarok emlékeket. Nem akarom a fájdalmat.- elcsuklott a hangja beszéd közben.
Ahogy felemelte a fejét láttam, hogy a szemében könnyek csillognak.
Az eső elcsendesedett, a távolban pedig szivárvány tündökölt.

Megőrjített ahogy hozzám értél azon az éjszakán. Csak arra tudok gondolni, de ne aggódj, sírba vitted magaddal a titkunkat.

Lesütöttem a szemem.
- Apa nem jött el, igaz?- kérdezte Thalia.
- Nem tudom, nem keresett.- kerülgettem az egyenes választ.
- Szóval nem.- sóhajtott a testvérem.
Elmeredtem a messzeségbe. Néztem a hegyeket, a temető mögött meghúzódó völgyet. Ahogy elült az eső, minden olyan nyugodttá vált.
- Én ezt nem bírom.- jelentette ki a nővérem, majd magamra hagyott Samuel sírjánál.
Hallottam, ahogy beindul az autó és elhajt; tudtam, hogy már csak én vagyok itt. És ekkor kiszakadt belőlem minden feszültség. Zokogtam.
Fekete kabátom alját gyűrögettem és idegesen próbáltam visszatartani a könnyeket, de nem ment.

Csak a szenvedésem hangjai töltötték be a temetőt. Sehol egy lélek nem volt már.
Ősz vége felé járt az idő, a földet vastag rétegben borította a vizes falevél. Az eső leverte a virágokat a koszorúkról.

Lassan kezdtem megnyugodni, sikerült újra átvenni a kontrolt magam felett. Megtöröltem könnyes szemeimet és vettem egy mély levegőt, majd a rózsát a koporsóra ejtettem.
Hátatfordítottam a sírnak és érzelmektől túlfűtve indultam el.

Viszlát Samuel.