The Roads In Detroit

Kilencedik fejezet

Sziasztok! A rész végére fontos bejelentéseket írtam ki. Kérlek mindenképpen olvassátok el!

Ráfeküdtem a csengőre.

Ez már a harmadik, de még nem nyitotta ki.

Tegnap minden időmet lefoglalta a rendőrtiszt meggyilkolása, így csak ma tudtunk eljönni Connorral az autó tulajdonosához.

Végre kinyitotta - inkább kivágta - az ajtót.
- Mi van már ember? - horkant fel, aztán meglepetten mért végig és kijavította magát - Vagyis... Hölgyem...
- Pete Geller? - kérdeztem.
- Igen. - bólintott.
- Detroiti rendőrség. Lenne magához pár kérdésünk, bemehetünk? - tettem fel a költői kérdést.
Pete szó nélkül félre állt az ajtóból, mi pedig Connorral bementünk.

A kicsi házat tisztítószer illat lengte be. A berendezése egyhangú volt és semleges, csak néhány kép lógott a falakon amik otthonosabbá tették.
- Ha kérhetem ne maradjanak sokáig, a kislányaim egy óra múlva jönnek. - türelmetlenkedett Pete.
- Gyorsak leszünk. - ígértem.
Ehhez híven amint helyet foglaltunk a kanapékon bele is vágtam.
- Ez a maga kocsija, igaz? - csúsztattam elé a képet, amit  csinált.
- Megtalálták? - ragyogott fel az arca.
Értetlenül néztem Connorral.

Hogy megtaláltuk - e?

- Tessék? - kérdeztem vissza.
- Nagyjából két és fél hónapja lopták el. Nem ezért jöttek? - értetlenkedett mostmár Pete is.
- Nem, de... Akkor miért nem jelentette? - ráncoltam a homlokom.
- De hiszen jelentettem. - mondta.
Ismét Connor felé néztem.
A LED-je gyorsan villogott sárga színben pompázva.
- Nincs róla semmi nyom az archívumban. - szólalt meg.
Meglepetten pislogtam, bár számítottam erre a válaszra, hiszen azt megtaláltuk volna két napja.
- Pedig... Esküszöm... - makogott Pete.
Gyorsan kellett mérlegelnem.

Két opció volt. Vagy hazudik, és akkor meg is van ki leskelődött, vagy igazat mond, de az azt jelenti, hogy valaki szándékosan tűntette el az esetről az adatainkat.

- A hívás naplójában nem tudja visszakeresni a rendőrség számát? - jutott eszembe egy megoldás.
- Azóta új telefonom van és a régit eladtam. A SIM kártyám is benne maradt - sóhajtott.
Majdnem visszakézből csaptam magam fejbe. Ezek után nem csoda, ha valakit le tudnak nyomozni.
Connor arcán is látszódott a hitetlenség.
Pete feszült volt, egyértelműen látszott rajta.

Nem csoda, sehogyse tudta magát tisztázni.

- A vevő nevére emlékszik? Esetleg egyéb elérhetőségeire? - próbáltam menteni amit lehetett.
- Igen! - örült meg.
Felpattant és az egyik szekrény fiókjában kezdett kutakodni.
Kis idő múlva úgy tűnt megtalálta amit keresett. Visszaült és a kezembe nyomott egy kis lapocskát.
- Adott egy névjegy kártyát. - mondta.
Vetettem rá egy gyors pillantást.

Edward Fischer.

- Köszönjük. - tápázkodtam fel - Meg kell kérnem, hogy ne hagyja el a várost. Pár nap múlva visszajövünk. Muszáj házkutatásit szereznünk, ha tisztázni akarjuk magát.
Bólintott.
Kikísért minket, majd elköszöntünk tőle. Aztán becsukodótt az ajtó és feljajdultam.
- Benne hagyta a SIM kártyát, basszus! - hitetlenkedtem.
Erre még Connor is elmosolyodott.
- Azt hiszem nem egy zsenivel van dolgunk. - mondta, mire felnevettem.

...

A rendőrségen - miután jelentettem Jeffreynek a történeteket - belevetettem magam a munkába. A rendőrség hívás naplójában próbáltam visszakeresni Pete régi számát, hogy tisztázhassam őt.
Rá kellett jönnöm, hogy ez bizony sokáig fog tartani.
Panaszos sóhajok közepette döntöttem az asztalra a fejem és rendesen szidta magam ezért az ötletért.
- Hadnagy. - jelent meg Connor.
- Igen? - emeltem fel a fejem.
- Megjött a CyberLife jelentése a deviánsokkal kapcsolatban. - mondta.
Izgatottság járta át a testem, mintha csak azt közölték volna velem, hogy megnyertem a lottót.
- Küldd át a gépemre! - parancsoltam.
Gyorsan bezártam a hívás napló albumát és megnyitottam a rendőrség e-mail rendszerét. Connor üzenete már ott virított a képernyőn. Egyből megnyitottam.
A fontosabb részek félkövér betűtípussal voltak írva - talán a CyberLife-osok tudták, hogy nem szeretek felesleges dolgokat olvasgatni.

A deviáns X458-900-as processzorán egy külső, a cégtől független chip-et találtunk, mely rögzítve volt az érzékelő áramkörére.

- Nem tudták volna egyszerűbben megfogalmazni? - sóhajtottam.
Connor odahúzott egy széket és leült.
- Az X458-900-as processzor feladata a parancsok végrehajtása. - kezdte magyarázni - A chip pedig zavarja ezt a funkcióját, sőt át is programozhatja.
Elégedetten dőltem hátra.
- Szóval egy emberhez köthető minden bűncselekmény. - könnyebbültem meg.
- Ugyan a többi deviáns nem tudtuk megvizsgálni, így nem biztos, hogy náluk is hasonló az ok, de feltehetően igen. - jegyezte meg Connor.
Nagyon boldog voltam, hiszen hatalmas előrelépést tettünk.
- Köszönöm, hogy szóltál. - mondtam, miközben lementettem a dokumentumot.
- Még valami... - kezdte.
Érdeklődve néztem rá.
- Ma este megyünk el vacsorázni. El ne felejtse. - mosolyodott el, majd visszament az asztalához.
Vidámsággal a szívemben nyitottam meg újra a hívás naplót, amikor hirtelen mégis elöntött valami furcsa, rossz érzés.

Ez azt jelenti, hogy az androidos tényleg nem éreznek...

Sziasztok!
Fontos dolgokat szeretnék elmondani.
Az első nem túl jó hír... Február 13-án lesz a vizsgám fizikából és nagyon elmaradtam a tételek kidolgozásával, így addig inaktív leszek Wattpadon. 😔
(Ha esetleg érkezik comment arra természetesen megpróbálom minél előbb válaszolni)
A másik dolog.
Szeretnék egy kicsi önreklámot ideszúrni, ugyanis új történetét publikálok. Már írtam párszor, hogy dolgozok valamin - nem tudom mennyire emlékeztek rá, minden esetre most itt van, megérkezett. 😃
A címe Huntsman, és hasonlóan a másik két történetemhez ez is izgalmas és rejtélyes. Emellett valami újat is kipróbáltam, ugyanis egyszerre több szereplő szemszögéből futnak a cselekmény szálak. Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, mindenképpen nézzétek meg.
A vizsga után jelentkezem, addig is sziasztok. ❤️