The Roads In Detroit

Tizedik Fejezet

Izgatottan nézegettem magam a tükörben miközben a fekete spagetti pántos ruhámat igazgattam magamon.
Közben még mindig az ügyön kattogtam, hiszen tegnap jó pár óra munka után sikerült megtalálnom Pete számát a hívás naplóban, így bebizonyosodott, hogy az autót ellopták.

És bárki is próbálta eltűntetni a nyomokat az adattárból, a naplóra még ő sem gondolt.

Abbahagytam magam bámulását és inkább a kistáskámba kezdtem pakolászni, közben folyamatosan az órára pillantgattam.
Aztán végre csengettek.
Sietve nyitottam ajtót Connornak.
- Nagyon pontos vagy. - jegyeztem meg mosolyogva.
- Android létemre szégyen lenne, ha késnék. - mondta.
Végig mértem és egyből feltűnt, hogy az egyenruhája helyett öltönyt vett.
- Puccos helyre megyünk? - kérdeztem az öltözéke miatt.
- Majd kiderül. - felelte titokzatosan.

Beültünk a kocsiba - ezúttal ő vezetett - és csendben utaztunk a célig.
Megérkezve Connor kinyitotta nekem az ajtót és fel segített az ülésből.
Ahogy megláttam az éttermet, ahová jöttünk, elámultam.

Ez volt a kedvenc helyem.

- Honna tudtad, hogy ez a kedvencem? - kérdeztem ámulva.
- Közösségi oldal. - ismerte be Connor.
Széles mosollyal az arcomon léptem be az ajtón.
Gyönyörű, tágas terem tárult élénk, kiöltözött, előkelő vendégekkel és pincérekkel.
Oldalra sandítottam Connorra, aki halvány mosollyal nézett vissza rám.
Egy pincér sietett hozzánk.
- Segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Brown névre van foglalásunk. - mondta az android.
A pincér bólintott, majd intett, hogy kövessük.
Izgatottan mentem utána, úgy éreztem magam, mint egy kislány aki megy kibontani az ajándékait.

Mi van velem?

Helyet foglaltunk az asztalnál, én egyből rendeltem egy pohár pezsgőt, majd a pincér magunkra hagyott minket.
- Jó helyre hoztál. - mosolyogtam Connorra.
Viszonozta a gesztust, aztán maga elé nézett.
- Örülök, hogy tetszik, Hadnagy. - mondta.
- Hagyjuk a magázódást. - ráztam meg a fejem.
Nem akartam, hogy hadnagynak szólítson, főleg nem ma este.
Az étlapra pillantottam és gyorsan átfutottam a szememmel - bár már tudtam mit fogok kérni, amint beléptem az étterembe.
Connor csendesen ült velem szemben és érdeklődve figyelte, ahogy tanulmányoztam a kínálatot.
Szólásra nyitottam volna a számat, megéreztem volna, hogy ő mit kér, de még időben elhallgattam. Helyette inkább mással törtem meg a csendet.
- Képzeld, megtaláltam Pete régi számát a hívás naplóban. Az autót tényleg ellopták. - meséltem.
Connor érdeklődve nézett rám.
- Azt hittem nem szeretsz munkáról beszélni a szabadidődben. - jegyezte meg.
- Ez így igaz. - bólintottam - De most elkezdett érdekelni az ügy. Te mit gondolsz a deviánsokról?
- Tényleg érdekes módon viselkednek,de azt hiszem ez a chipphez köthető. - vont vállat.
- Szerinted semmi esély nincs arra, hogy maguktól csinálják ezt? Talán éreznek? - vontam fel a szemöldököm, izgatottan várva a választ.
- A chipp jelenléte azt bizonyítja, hogy nem maguktól teszik. De a viselkedésük logikátlan egy géphez, akár érezhetnek is. - felelte.
- Lehet. - kaptam el a tekintetem.
Hirtelen kirázott a hideg és felforrósodott az arcom. Meg akartam szólalni, de nem ment.
A megmentőm a felénk tartó pincér volt, aki azért jött, hogy felvegye a rendelésünket.

Az étel kiváló volt, de frusztráló csend telepedett közénk - míg én ettem Connor csak nézett engem.
Lassan meguntam és leraktam az evőeszközöket.
- Ez így nem jó. Olyan helyre kéne mennünk, ahol te is tudsz csinálni valamit. - sóhajtottam.
- Én ezt is élvezem. - mondta, de biztos voltam benne, hogy csak udvariasságból.
- Ezt nem hiszem el. - ráztam a fejem hevesen - Fizessünk és menjünk el a parkba.
Connornak láthatóan tetszett az ötelem, miután megmosolyogta azonnal szólt a pincérnek.
- Fizetem én. - mondtam egyből.
Erre rám nézett a szokásos kis ártatlan arcával, de éreztem, hogy valamiben sántikál.
- Úgy gondoltam, hogy fizethetnénk a rendőrség pénzéből. Hozzáférésem van a számlához. - osztotta meg tervét.
Azt hittem csak viccel, így hangosan felnevettem. Azonban rá kellett jönnöm, hogy komolyan gondolja.

Ez hülyeség.

- Rendben van. - egyeztem bele - De ne tudják, hogy mi voltunk!
- Nem fogják. - bólintott.
Connor pofátlanul még borravalót is adott, aminek persze a pincér nagyon örült - nem sajnálta, az biztos.
Sietve hagytuk el az éttermet, mielőtt lebukhattunk volna - pedig tudtuk, hogy ez nem fog megtörténni - és célba vettük a legközelebbi parkot.

Sziasztok!
Tudom, hogy rövid lett a rész és kicsit összecsapott, sajnálom. 😔
Azért is elnézést kérek, amiért ennyi ideig inaktív voltam. Sajnos rossz volt itthon a WiFi és csak mostanra csinálták meg.
Azért remélem tetszett valamennyire a rész. ❤️