The Roads In Detroit

Tizenkettedik fejezet

Kivágtattam az ajtón és nem törődve semmivel nem is zártam kulccsal csak becsaptam majd az autóhoz futottam. Az anyósülésre dobtam a jelvényemet és a pisztolyomat és beletapostam a gázba.
Felkapcsoltam a szirénát és a lehúzódó kocsik között süvítettem, közben a telefonom folyamatosan rezgett a beérkező üzenetektől.

Ne menj oda June, majd kirendelek egy másik rendőrt. Nehogy oda merj menni! Mindjárt indulunk, ne aggódj. - Jeffrey

Leképernyőzáraztam majd odébb dobtam és az útra figyeltem.
Elkanyarodtam balra és már láttam is a házat az utca végében. Lekapcsoltam a szirénát és lassabban gurultam el odáig.
Leállítottam a motort, majd elraktam a pisztolyomat és a telefonomat.
A fegyvert magam elé tartva a bejárati ajtóhoz szaladtam. A kilincs meg volt lőve, az ajtó résnyire nyitva volt hagyva.
Beléptem a házba és a lehető leghalkabban osontam át a konyhán és a nappalin.
Ahogy körbe pillantottam mindent rendben találtam, nem voltak dulakodásra utaló jelek.

Talán éppen nem voltak itthon.

Nemrég Connor átküldte a gépemre egy biztonsági kamera felvételét, amin az látszik, hogy a halott rendőrkapitány androidja betör a nővérem házába.
Ez fél órája történt, Connor mindenkit riasztott aki nyomoz az ügyben, viszont én nem várhattam rájuk. Muszáj volt biztonságban tudnom a Thaliat és a gyerekeit.

A házban csend és sötétség uralkodott. Lassan benyitottam minden szobába magam előtt tartva a pisztolyomat.
Az alsó szint teljesen üres volt, így a lépcső felé vettem az irányt. Olyan halkan lépkedtem egyik lépcsőfokról a másikra, ahogy csak tudtam. Lábujjhegyen jártam az idegességtől és a fülemben dobogott a szívem.
Lassan kinyitottam a hálószoba ajtaját és benéztem. Üres volt. A franciaágyon egymásra voltak pakolva gyerek ruhák rendben összehajtva.
Leengedtem a fegyvert és az egyik pólót a kezembe vettem. Meleg volt még, és az illata olyan volt, mint vasalás után.
Ijedten leejtettem és mintha egy lépést hallottam volna gyorsan megfordultam és lövésre készültem, de a kezemből kiütötte valaki a pisztolyt.
A deviáns LED-je pirosan világított és a tekintete ijesztően élettel teli volt. Az ökle ismét lendült felém, de sikerült kivédenem. Hátratántorodtam és gyorsan felmértem a terepet. A pisztoly az ágy másik végén hevert, a deviáns elállta az utamat. Tudtam, hogy nem sok esélyem van ellene ökölharcban, de más választásom nem volt - legalább a másik oldalára át kellett volna kerülnöm.
Próbáltam megütni, de még ha sikerült is, tudtam, hogy ennek nem fáj. Viszont a tervem jól ment - gyorsan rohamoztam az ütésekkel ezért védekezés közben egyre csak hátra lépett. Már közel volt a pisztoly.
A jobb könyökömmel az oldalába céloztam, mire megtántorodott.
Átsurrantam mellette és a fegyverre vetettem magam. Elterültem a földön, de egyből céloztam. Abban a pillanatban, hogy meghúztam volna a ravaszt karon rúgott, így csak a vállát találtam el, a kezemből pedig ismét kirepült a pisztoly.
Már nem volt időm gondolkodni, ütést mért rám, amitől a fejem a padlóba vertem.
Megszédültem és elhomályosodott minden. Azt még láttam, ahogy a fegyvert a kezébe veszi.

Végez velem? Ennyi?
Valaki segítsen...
Connor...

...

- June! - rázogatott valaki.
Sűrűn pislogva nyitottam ki a szememet.
Connor hajolt felém, mellette Jeffrey gugolt és aggodalmasan méregettek.
- Jól vagyok. - nyöszörögtem.
A főnököm megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Jól rám ijesztettél! - nevetett, aztán szigorú arcot vágott - Ha mégegyszer ilyet csinálsz, akkor kicsinállak.
Erre egy fájdalmas mosolyt erőltettem magamra.
Lassan felültem és Connorra néztem.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Azután érhettem ide, hogy leütött a deviáns. Még ebben a szobában volt, éppen kipakolta a zsebeidet. Sikerült élve elkapnom. - foglalta össze tömören.
- Köszönöm. - mosolyodtam el, mostmár őszintén - Ha nem érsz ide időben, már halott lennék.
- Nem akart megölni. Azt hiszem csak menekülni próbált. - gondolkodott el.
Végig néztem a helyszínen. Rendőrök lézengtek az összes szobában, a nyitott ajtón át pedig láttam, ahogy Jeffrey a deviánst faggatja.
- Semmit nem mond. - szólalt meg Connor, mintha olvasna a gondolataimban.
- A nővéremet megtaláltátok? - néztem rá reménykedve.
- Még nem. - felelte, majd lesütötte a szemét - Sajnálom.
Sóhajtva a falnak döntöttem a fejem.
A könnyeim már marták a szemeimet, de nem engedhettem nekik utat. Tudtam, hogy bármi áron meg fogom őket találni.
Felálltam és a deviáns felé indultam. Az csak meredt a falra és észre sem akarta venni Jeffrey ideges fenyegetéseit, de ahogy a szobába léptem felkapta a fejét.
- El kell... - szólalt meg halkan, de nem fejezte be.
Ettől mindenki elcsendesedett a szobában.
- Tessék? - kérdeztem vissza.
Ismét nem mondott semmit, csak lehajtotta a fejét.
- Miért jött ide? - folytattam.
- Ez volt a parancs. - mondta, ezúttal hangosabban.
- Kinek a parancsa? - ültem le vele szemben.
Felnézett, egyenesen a szemembe.
- El kell engedniük. - jelentette ki.
- Betöréssel és emberrablással vádolják, nem sétálhat el csak úgy. - háborodtam fel.
- Nem értik. - rázta a fejét - Oda kell érnem időben.