The Roads In Detroit

Hetedik fejezet

A hideg kihallgató teremben majdnem az orromig felhúzott sálban ücsörögtem, átolvasva a mappát Angela Westelről, Darick szomszédjáról.
A nő velem szemben ijedten összehúzta magát. Tipikus családanya volt, alacsonyka enyhén teltebb testalkattal. Amint megláttam, tudtam, hogy nem lesz a gyanusítottak listáján.
- Szóval.- tettem le a mappát az asztalra.- Találtak magánál egy képet. El tudná magyarázni, hogy mégis miért nem szólt erről?
- Nem tűnt fontosnak.- felelt rémülten.
- Azt mondta a kollégámnak, hogy többször is látta ezt az autót Johnatan háza előtt. Ez igaz?- kérdeztem.
- Igen. Két hete többször is megfordult arra felé. Majd egyszer csak eltűnt, pár nappal azelőtt, hogy rátaláltam Johnatanra.- mesélte.
- Miért fotózta le?- faggattam.
- Gyanús volt.- sütötte le a szemeit.
- Mégsem szólt nekünk erről.- dőltem előre, kíváncsian várva, bajon sikerül-e kiugrasztani a nyulat a bokorból.
- Bepánikoltam. Eszembe se jutott.- vallotta be.
Mivel szinte biztosra éreztem, hogy semmi hátsó szándéka nincs, nem vontam kérdőre többet emiatt. Inkább a lényegre koncentráltam.
- Meg tudja mondani, hogy hányszor látta a szomszédja háza előtt az autót?- dőltem hátra a székben.
- Talán háromszor-négyszer. Egy héten belül. Azt hittem, talán szeretője volt.- felelt készségesen.
- A sofőrt egyszer sem látta?- érdeklődtem.
Angela megrázta a fejét , én pedig csalódottan sóhajtottam fel.
- Milyen napszakokban fordult meg arra felé?- ugrottam a következő kérdésre.
- Mindig máskor. Volt, hogy egész nap ott állt.- mesélte- De mindig üres volt. Egyszer próbáltam kilesni a sofőrt, de éjfélkor feladtam.
Emésztgettem a hallottakat, majd az órámra nézve felálltam.
- Köszönjük az együtt működését. Ha megtud valamit, kérem azonnal szóljon.- kezdtem bele a búcsúzkodásba.
- Ez természetes.- bólintott.
- A munkatársam még kérdezne magától pár rutin kérdést. Én viszont elbúcsúzom.- mondtam, majd kezet ráztam vele és kimentem a tárgyaló teremből.
Előkaptam a képet az autóról és egyből a gépemhez siettem, hogy utána nézhessek.
Miután beindult a gépem - lassú csotrogány - elkezdtem bepötyögni a rendszámot a rendőrség rendszerébe.
A fény most különösen irritálta a száraz szemeimet, hiszen nem aludtam túl magam az utóbbi időben.
- Kifolyik a szemem.- suttogtam magam elé megdörzsölve az arcom.
- Segíthetek?- lépett mellém Connor.
Odahúzta a székét és leült a gép elé, én pedig lediktáltam neki az adatokat.
A kijelzőn egyből felvillant egy név, és a hozzá tartozó adatlap - Pete Geller.
- Holnap megkeressük.- jelentettem ki, majd az órámra pillantottam.
- Haza kéne mennie aludni.- jegyezte meg Connor, mintha csak a gondolataimban olvasott volna.
- Lehet... de előbb mondd el nekem, hogy mit tudsz erről a Pete Gellerről.- kértem.
Hátra dőltem a kényelmes gurulós székemben, ő pedig belekezdett a felsorolásba.
- 36 éves detroiti lakos, gyorshajtásért és ittas vezetésért bűntették. 3 éve vált el, két kislánya van...- magyarázta, de egy idő után már nem tudtam figyelni.
Elnehezedtek a szemhéjaim és lassan le is csukódtak. Még bólintottam párat, mintha figyelnék, de a kimerültség lerohanta a testemet és nem is próbáltam ellen állni.

Egy kemény vállon ébredtem. Az arcom bal oldala sajgott, a nyakamat pedig rendesen elfeküdtem.
- Mi az Isten...- ébredeztem nagyokat ásítva.
Connor - aki úgy tűnik idáig a párnámként szolgált - nagy mosollyal fordult felém.
- Jó reggelt, hadnagy.- köszönt.
Nem feleltem semmit, csak lehunytam a szemeimet. Úgy éreztem magam, mint egy délutáni szundi után. Egy pillanatig azt se tudtam, hol vagyok.
Miután magamhoz tértem kinyitottam a szemem és a mellettem ülő androidra néztem, aki továbbra is megszokott aranyos mosolygásával tekintett vissza.
- Mikor aludtam el?- kérdeztem.
- Hajnali fél 2 körül. Most reggel 6 óra van.- felelt Connor.
- És te itt éjszakáztál velem... megint.- motyogtam magam elé.
- Igazán nem probléma, hadnagy. Az androidok...- kezdett bele a szokásos szövegébe.
-... nem alszanak, mert nem emberek. Igen, tudom.- sóhajtottam.

Néha igazán idegesítő tud lenni.

- Nem csak azért nem volt gond.- jegyezte meg.
- Ezt hogy érted?- kaptam felé a tekintetem.
Ekkor Connor LED-je sárgán kezdett villogni, magyarázat pedig nem érkezett a kérdésemre.
- Connor? Minden rendben?- vontam fel a szemöldökömet kérdőn.
A gyűrű színe ismét kék lett, ő pedig mélyen a szemembe nézett.
- Újabb gyilkosság.- válaszolt.

Sziasztok!
Tudom, hogy sok lett a kimaradás és a rész sem túl hosszú, de azért remélem tetszik. Emellett pedig szeretném megkérdezni, hogy érdekelne-e titeket karácsonyi külön kiadás Connorról és Juneról? A rész a történettől függetlenül játszódna, nem mint folytatás.
Ha érdekel, akkor jekezzétek.
Puszi❤