The Roads In Detroit

Negyedik fejezet

Mély levegőt vettem. A nyitott ablakon besüvítő hűvös szél a hajamba kapott és elsöpörte a szemem elől.
- Hadnagy.- szólított meg Connor.
Feleszméltem a gondolatmenetemből és felé kaptam a tekintetem.
- Megyek máris.- mondtam, majd becsuktam az ablakot.

Ne engedd, hogy átmenjen személyeskedésbe June.

A Rose névre hallgató android már a kihallgatóteremben várt rám.
Megtorpantam az ajtó előtt.
- Jól van, hadnagy? Átlagnál magasabb a pulzusa.- érdeklődött Connor.
- Igen, persze.- sóhajtottam.
Benyitottam. Az android maga elé meredve ült az asztalnál megbilincselve.
Leültem vele szembe és fellapoztam a mappát amit még Gahan írt Sam ügyéről.
- AX300-as típus, 043-552-794. El tudja mondani mi történt szeptember 27-én 20:00-tól?- kezdtem bele.
- Kimentem az étkezőbe, hogy 20:03-kor elkezdhessek teríteni. 20:10-re végeztem, majd bementem a konyhába a gazdámhoz. Kivettem a fiókból egy húsklopfolót és egy ütést mértem pontban 12 mm-el a halántéka fölé. A koponyából kiszakadó szilánkok így az agyába fúrodtak.- mesélte.
Elszorult a torkom.

Hogy lehet valami ilyen kegyetlen?

Összeszorítottam a fogsorom, nehogy kiszakadjon belőlem a sok érzelem.
- Szóval beismeri, hogy meggyilkolta Samuel Davidsont.- egyszerűsítettem le.
- Nem.- rombolta le az elképzeléseimet.
- Az előbb mondta, hogy betörte a koponyáját. Nekem ez gyilkosságnak hangzik.- kezdtem feldühödni.

Nyugi June. Semmi személyeskedés.

- Nem értem... én csak a gazdám parancsait hajtottam végre.- nézett a szemembe az android.
A mondata úgy vágott mellbe, hogy levegőt is alig bírtam venni. Sam ezt parancsolta volna?
- Pontosan mikor hangzott el egy erre utaló mondat Samuel szájából?- kérdeztem.
A deviáns LED-je sárgára váltott, vagyis gondolkodott.
- Belém programozták.- felelte végül.
- Futtatott rendszeresen vírus ellenőrző programot?
- Igen.
- Nem érzett valami rendelleneset? Esetleg szabadság vágyat?
- Nem.
- Megütötték a gazdái? Érzett emiatt haragot?
- Nem.
Nem tudtam már mit mondani. Egyáltalán nem úgy alakult a kihallgatás, ahogy gondoltam.
A sötétített üvegre néztem.
- Végeztem.- mondtam, majd felálltam és elhagytam a szobát.

Odakint egy padon ülve a rendőrség előtt a fagy átjárta a testem és reszkettem.
Nem állt össze a kép. Sam komolyan arra kérte volna a saját androidját, hogy megölje? De miért? Esetleg... a viszonyunk miatt? Bűntudata volt?
Connor sétált ki az intézményből és meg sem állt míg le nem ült mellém.
- Szerinted igazat mondott?-kérdeztem.
- Ha a CyberLife átvizsgálja a memóriáját akkor kiderül. Én viszont nem érzékeltem hazugság nyomait.- felelte.
Nagyon nyeltem, nehogy eluralkodjanak rajtam az érzelmek.

Hogy lehetek ilyen gyenge? Miért nem tudom magam összeszedni?

- De a deviánsoknál rendellenességek lépnek fel. Ettől még nem feltétlenül mondott igazat.- Connor próbált enyhíteni a helyzetemen.
- Igazad volt. Nem kellett volna elvállalnom az ügyet.- sóhajtottam.
- Én nem akartam megbántani.- az arcán kétségbeesettséget láttam.
- Nem bántottál meg. Én vagyok a hülye ami miatt azt hittem, hogyha látom az androidot aki végzett Sammal, akkor sikerül lezárnom a múltat.- a könnyeim kezdtek utat törni maguknak.
Connor nem szólalt meg.
- De akkor sem értem...- folytattam- Miért tette? És hogy képes valaki parancsra megölni egy védtelen embert? Te megölnél engem, ha azt parancsolnám?
A hangom kezdett hisztérikussá változni.
- Én...- nem fejezte be a mondatot.
- Próbáljuk ki.- elvesztettem az uralmat.
- Hadnagy, csak az indulat beszél magából.- a hangja nyugodt volt.
Felállt és karon ragadt, majd az autómhoz cipelt.
- Mit csinálsz?- kérdeztem elhaló hangon.
- Hazaviszlek.- halkan, de határozottan válaszolt.
Szó nélkül beültem az anyósülésre ő pedig a kormány mögé ült.

A fák elsüvítettek mellettünk, minden elmosódott. A könnyeim homályt emeltek a szemeim elé.

Kezdek összeomlani, pont mint gyerekkoromban anya távozása után.

Mire elértünk a házamhoz már patakokban folytak a könnyeim.
Connor kiemelt a kocsiból és a karjaiban vitt az ajtóhoz.
- June, erőt kell venned magadon. Ki tudod nyitni az ajtót?- kérdezte.
Kivettem a táskámból a kulcsaimat és remegő kézzel a csomót zörgetve próbáltam beletalálni a lyukba.
Miután sikerült kinyitnom az ajtót Connor egyből elindult velem a hosszú folyosón.
- Az ott a szobám.- mutattam a szemben lévő ajtó felé.
Közben gondolatok cikáztak a fejemben és a könnyeim eláztatták az android ingjét.
A megmaradt erőmmel csak arra koncentráltam, hogy ne kapjak újra pánik rohamot sok idő után.

Folyton Sam jutott eszembe, ahogyan rátaláltam a saját vérében feküdve. És a többi áldozat, akiket úgyszintén ismertem.

Connor finoman rakott le az ágyamra és betakart, majd mellém ült.
- Mit tegyek érted?- a szemében aggodalmat láttam.
- Ne hagyj itt.- kértem.
Connor bólintott. Én pedig éreztem, ahogy elnehezül a fejem a sírástól és a fáradtságtól.