The Roads In Detroit

Második fejezet

A csípős hideg víz vörös foltokat hagyott a bőrömön. Nem mostam le a sminkemet mielőtt beálltam volna a zuhany alá így a szempilla spirálom fekete folyóként hagyta el a pilláimat.

Nem bírok most a deviánsokkal foglalkozni, ez most túl sok.

Csengettek.
Elzártam a vizet, megmostam az arcom és magamra kaptam a köntösömet.
Kinyitottam az ajtót és Connorral találtam magam szemben.
- Hát te?- kérdeztem kicsit sem kedvesen.
- Jó estét hadnagy. Sajnálom, hogy ilyenkor zavarom, de bejelentettek egy gyilkosságot.- mondta.
- Nem hagyják az embert élni sem...- morogtam.- Ülj be a kocsiba, jövök miután felöltöztem.
A kezébe nyomtam a kulcsot, majd becsaptam az ajtót.
A hálószobámba mentem, ledobtam a köntöst és visszavettem az aznapi ruhámat. A hajamat csak egy gyors kontyba fogtam és már indultam is.

Odakint mínusz fokok uralkodtak és szállingózott valami havaseső féleség.
Beszálltam Connor mellé az autóba és a jelentésbe megadott cím felé kormányoztam.

Remélem nem egész éjszakás meló lesz.

Rendőrök egymás hegyén hátán és bámészkodó emberek.
Connorral áttörtünk a tömegen, majd egyből letámadtam Jeffreyt.
- Mit tudunk?- kérdeztem.
- Fél órája jelentették be, a szomszéd talált rá mikor átjött hozzá. Azt mondta, hogy egy hete nem látta már és gyanakodni kezdett ezért megnézte mi van vele.- mesélte.
- Mióta lehet halott? Iszonyatos bűz van.- fintorogtam.
- Hát azt majd Nicole tudja megmondani.- mondta, majd az ajtó felé lépett.- Kint leszek ha kellek. Nem bírom ezt a szagot.
Elindultam megkeresni Connort és megkérdezni mit tud. A ház rendezett volt, bár nem volt benne sok bútor, nem adott túl otthonos érzetet. A holttest a nappali közepén egy székben ült, fel volt vágva a mellkasa. Nem volt egy gusztusos látvány.

Ettől tuti rémálmaim lesznek.

Gyorsan elkaptam a tekintetem róla és inkább átmentem a konyhába.
Connor éppen a késeket vizsgálta.
- Megtudtál valami érdekeset?- kérdeztem.
- Hiányzik egy kés a készletből, a vágás mélysége alapján lehetett a gyilkos fegyver. Az étkezőben thirium és száradt vér nyomait találtam. Megpróbálták eltűntetni, de szerencsére én képes vagyok látni a nyomait.- sorolta a dolgokat.
- Úgy tűnik a CyberLife érti a dolgát.- jegyeztem meg. Connor jelenléte valóban megkönnyítette a dolgokat.
- Úgy gondolom a deviáns az étkezőben ölte meg, az áldozat pedig védekezni próbált így megsebesítette.- folytatta.- Ezután a gyilkos átcipelte a holttestet a nappaliba, ahol a falhoz tolta a bútorokat középre pedig egy széket tett az étkezőből és oda ültette a testet.
Elég bizarul hangzott, de egybe esett a bizonyítékokkal.
Egy rendőr jelent meg a szoba ajtajában.
- Hadnagy, megjött a halottkém.- mondta, majd távozott.
Visszamentünk Connorral az áldozathoz, aki mellett Nicole tevékenykedett.
- Jutottál már valamire?- kérdeztem.
- Az áldozat Johnatan Darick, 27 éves, adócsalással vádolták. A halál ideje 8 napja volt az esti órákban. A gyilkos fegyver egy nagyobb kés, esetleg hús vágó konyhakés lehet. A vágás nagyon mély, hamar elvérzett. Verekedés nyomait találtam a testén, rátámadott a gyilkosra.- sorolta a tényeket.
- Várj, mit mondtál, hogy is hívják?- kérdeztem vissza.
- Johnatan Darick.- ismételte.- Miért?
Végig néztem a holttesten. Fekete haj, kreol bőr, kigyúrt testalkat.
- Ismerem. Évfolyam társak voltunk gimiben, egyszer randiztunk is.- meséltem.
Aztán beugrott más is.
- Sőt, a második áldozatot is ismerem, Mrs. Johnson, egy évig az osztályfőnököm volt általánosban.- mondtam meglepetten.
Az agyam egyből kombinálni kezdett, kereste az összefüggéseket.

Hat gyilkosság, négy áldozatot ismerek. Nem lehet véletlen... vagy mégis?

- Mindegy... egyéb más?- néztem Nicolera.
- A boncolás után tudok pontosabb infókat mondani.- mondta.
Kimentem Jeffreyhez az udvarba. Ahogy kiléptem az ajtón a friss esőillat megcsapta az orrom, ami felszabadító érzés volt a házban uralkodó bűz után.
- A szomszédot kikérdezték?- léptem a főnökömhöz.
- Igen, de elég sokkos állapotban volt, csak azt tudtuk kiszedni belőle amit már korábban is meséltem.- mondta.
- Az áldozatnak volt androidja, ugye?- tettem fel a költői kérdést.
- Igen, a nyilvántartásban egy HF300-as modell van bejelentve, de mikor rátaláltak a holttestre, az androidot nem találták.- válaszolt.
- Gondoltam.- sóhajtottam.- A modellek között sincs semmilyen egyezés, még a funkciójuk közt sem.
Erősen törtem az agyam, egyenlőre nem állt össze a kép. A gyilkosságok teljesen függetlenek voltak egymástól, az egyetlen közös dolog bennük csak az volt, hogy deviánsok követték el. Úgy tűnt mintha az androidok öntudatra ébredtek volna, de az nem lehetséges.
- Menj haza June és aludj. Majd megiratom mással a jelentést.- küldött el.
Ezután szó nélkül otthagyott és visszament a bűzkatlanba.

Az utak üresek voltak a hajnali óráknak köszönhetően. A sebesség korlátozást túllépve száguldottunk az úton.
Mellettem Connor ült, mivel felajánlottam neki, hogy visszaviszem a rendőrségre.
- Szóval az éjszakát ott töltöd?- kérdeztem.
- Igen. Mint minden ott alkalmazott android.- felelt.
- Nem túl... emberi bánásmód.- néztem rá.
- Az androidok csak gépek.- mondta.
A tekintetemet újra az útra szegeztem.
- Persze, tudom.- válaszoltam elfojtott hangon.
Mindig idegesített ez az androidokban. Olyan érzés mintga szolgákat használnánk... túl emberiek.
- Hadnagy, nem okoz gondot, hogy ismeri az áldozatokat?- kérdezte.
- Mire célzol?- vontam fel a szemöldököm.
- Nem lehet... kellemes olyanokat látnia holtan akiket ismer.- mondta.

Samuel...

Elszorult a torkom.
- Vagy ezer éve nem is láttam őket. Emellett nem voltunk közeli barátok, sőt.- feleltem leplezve szomorúságomat.- Vagy szerinted ez hátráltatja a nyomozást?
Leparkoltam a rendőrség előtt.
- Szó sincs róla Hadnagy. Minden esetre,- nyitotta ki a kocsi ajtaját- az érzelmek kezelése az egyik erősségem.
Rám kacsintott, majd kiszállt az autóból, becsukta az ajtaját és besétált az épületbe.
Felnevettem. A technika csodákra képes... a végén még szarkasztikus humorista androidokat fognak programozni.

A nyakamat kitekerve kinéztem az ablakon és az eget kémleltem. Tiszta volt, a csillagok fényesen ragyogtak. Beindítottam a motort és elindultam, remélve, hogy ma még aludni is tudok.