𝒘𝒂𝒏𝒕 𝒚𝒐𝒖 𝒃𝒂𝒄𝒌 | 𝑙𝑢𝑘𝑒 ℎ𝑒𝑚𝑚𝑖𝑛𝑔𝑠

03.

Hatalmas vigyorral arcomon dőltem neki a hotelszobám ajtajának. Szívem hevesen kalapált, lelkemben pedig a hiányérzet megtelt érzésekkel.

Hihetetlen érzelmek játszadoztak bennem a találkozásunk után. Élveztem minden pillanatát ennek az éjszakának. Azt akartam, hogy soha ne legyen vége, és soha se szakadjon meg. De el kellett búcsúznunk. Egyre jobban vártam már azt a pillanatot, mikor ismét láthatom igéző barna szemeit, szeplős orcáját, és halljam felszabadult nevetését.

Ezer és ezer gondolat keringett agyamban Sheila-ról. Mindent felforgatott bennem, amit csak lehet.

Vajon ez az az érzés, amit sokan emlegetnek?

Meglehet. De nem szeretnék semmit sem elsietni ezzel a lánnyal. Különleges, úgy mint eddig egyik lány sem. Tetszett benne minden, ami tetszhet egy másik emberben. Amiért megérné minden.

Alvás helyett a gitáromhoz vezetett utam. Leültem a kipárnázott párkányra, és kezembe véve a hangszert, pengetni kezdtem. Az ihlet megszállt, szinte áradt belőlem. Olyannyira, hogy az előttem lévő papírra egy teljes dalt vázoltam fel.

Délelőtt 11-kor eszméltem fel egy éles kopogásra a bejárati ajtón keresztül. Gyorsan eltettem a farmerem zsebébe a papírt, majd kinyitottam az ajtót.

– Nem tudom, mi van veled, de mennünk kell! - Mikey színes haja repített vissza a valóságba, miszerint már repülnünk is kellett tovább, ismételten egy japán városba, turnénk következő állomására.

Gyorsan rohantam összepakolni az összes szétdobált ruhámat és egyéb más dolgaimat. Azokat hajogatás mentesen dobáltam bele a bőröndömbe, így alig öt percet vett igénybe ez a feladat. Mike után húzva bőröndöt indultunk meg a repülőtér felé, ami el is vitt minket Japán egy másik híres városába, Osaka-ba.

Elfoglalva az ottani szállást, egyből rezgett a telefonom, miszerint üzenetet kaptam. Izgatottan néztem meg, kitől érkezett. Amint megpillantottam Sheila nevét, elvigyorodtam.

Sheila: Jó reggelt! :D Fel tudtál már kelni? :D

– Mit vigyorogsz, Hemmings? - fel sem tűnt, hogy Ashton gyanúsan méregetett, miközben én a lány üzenetét olvastam.

– Semmit - tettem el zsebembe a készüléket, anélkül, hogy válaszoltam volna rá bármit.

– Valami nem stimmel veled...

– Pedig minden a legnagyobb rendben van - biztosítottam az igazságról a banda dobosát. – Hidd el Ash, neked mondanám el először, ha valami gáz lenne - tettem vállára a kezem, biztosítva, hogy tényleg ő lenne az első.

– Rendben, tesó!

Miután biztosítottam erről Ash-t, magamra hagyott a közös szobánkban. Ezt az alkalmat ki is használtam arra, hogy válaszoljak Sheila-nak.

Me: Szia, Sheila! :) Az a helyzet, hogy már nem vagyunk Tokióban :(

Egyből érkezett is a válasz.

Sheila: Sajnálom. :( Azt hittem, még lett volna alkalmunk találkozni, mielőtt elmentek

Me: Mindenképp találkozunk még, ne aggódj! ;)

Egy hónap múlva tértünk vissza szülővárosomba, Sydney-be. Egy hosszas turnésorozat után ismét egy szünet veszi kezdetét, amit már nagyon vártam. Végre láthattam szüleimet, bátyjáimat, és persze azt a lányt, akit Tokió óta nem tudok kiverni a fejemből. Mindenről ő jut eszembe. A fagyiról, a zenéről, az emberekről. Egyszerűen képtelen vagyok nem gondolni rá. Teljesen felforgatott mosolyával, nevetésével...

Minden nap váltottunk üzeneteket egymással, és örülök, hogy ő is gondolt rám ebben az egy hónapban. Kölcsönösen kerestük egymás társaságát. Megbeszéltük, hogy találkozni fogunk, miután én is hazaértem.

Nyelvvizsgáját sikeresen letette, aminek nagyon örültük mindketten. Büszke voltam rá. Vizsgái után beiratkozott egy zenei magántanárhoz, aki segít neki zeneileg fejlődni. Nem is értettem ezt először, mivel számomra tökéletes volt az egész, amit a gitárral művelt.

Izgatottan igazgattam rakoncátlan, már hosszabb tincseimet a fürdőszobai tükör előtt. Nem tudtam eldönteni, mit is kezdjek vele.

Lehet, le kellene vágatnom, és ezt a hosszú hajat hanyagolni? Mi van, ha ez nem tetszik Sheila-nak?

Na tessék! Ismét Sheila-n gondolkodtam. Nem szabadna ennyit törődöm vele, hogy megváltoztassam-e magam, mert ha esetleg így tetszettem meg neki, akkor nem változtatok.

Végül csak a szokásosan beállítottam, pólómat eligazítottam magamon, fújta magamra a parfümömből, és elhagytam a fürdőszobát. Zsebembe csúsztattam még utoljára a telefonom, a pénztárcám, és már indultam is a találkozó helyszínére.

Bepattantam a fekete színű autómba, és Sydney gyönyörű városába ismét szerelembe esve haladtam a forgalomban. Idegesen doboltam a kormányon, nem tudtam urrá lenni az idegességemen. A rádióban szóló dallamok sem tudták elterelni figyelmemet.

Amint megpillantottam a fagyizót, leparkoltam előtte, és napszemüveggel szememen lépdeltem a kinti asztalokhoz, ahol Sheila már ott ült, engem figyelve. Odaérve hozzá felállt, majd egy hatalmas öleléssel köszöntöttük egymást. Hiányzott már bódító, édes illata, amit első találkozásunkkor éreztem.

Leültünk egymással szembe, és csak ezután tudtam felmérni, hogyan is festett azon a csodálatos nyári napon. Egy virágmintás felsőt viselt, aminek ujjai lelógtak vállán, alatta pedig egy fekete rövidnadrágot, ami rálátást engedett vékony combjaira. Sötétbarna haja feje tetejére volt fogva egy szoros lófarokba. Szemei szokásos bájjal ragyogtak, szeplős arcát pedig semmilyen smink sem takarta. Talán ezért tetszett meg annyira. Mert annyira természetes, mint ahogyan egyik lány sem. És a természetes külső egy gyönyörű nővel egyenlő.

– Jó újra látni, Luke! - mosolyodott el, amitől nevetőráncai előtűntek. Ettől vált számomra még bájosabbá.

– Téged is - válaszoltam, letéve az asztalra a napszemüveget. – Hiányoztál! - vallottam be, életemben először talán félénken. Soha sem jöttem zavarba azelőtt lány társaságában, de Sheila kihoz belőlem olyan érzéseket, amiket nem tudok és nem is akarok megmagyarázni.

– Milyen volt a turné további része? - hajolt rá az asztalra, és érdeklődve figyelte arcomat. Minden egyes helyszín után részletesen beszámoltam neki, de valamilyen oknál fogva szereti hallgatni, ha mesélek.

– Fantasztikus, mint ahogy már elmondtam - vigyorodtam el pajkosan, ő pedig csak mosolyogva megforgatta a szemét. – De jobb lett volna, ha ott vagy mellettem! - komolyodtam el.

– Luke, ne szórakozz! - nevetett fel, mint aki nem hisz a saját fülének.

– Pedig ez az igazság - tártam szét a karom. – Mit kérsz? - utaltam a fagyizó kínálatára.

Ismét egy epres mellett döntött, de ezúttal nagy fagyikehelybe. Magára hagytam kint, amíg bent kikértem magunknak a számunkra megfelelőket. Kifizettem, és kivittem a fagyira farkas éhes lánynak. Szórakozottan figyeltem, ahogy belekanalazott a rózsaszín színű fagyiba, ajkai közé emelte azt, és jóízűen elfogyasztotta.

– Ízlik? - nevettem fel.

– Természetesen - mondta vidáman. – Ez a kedvenc helyem Sydney-ben. Isteni fagyijuk van.

– Ha ez a kedvenc helyed, akkor nem láttad még az egész várost.

–Nemrég költöztünk ide, és nem igazán sikerült még körbejárnom.

– Akkor meg is van a nap további programja - kacsintottam, és vidáman fogyasztottuk el a hűsítő finomságokat.

°°°

heya, péntek!
megérkeztem az újdonsággal, mégpedig időben. juhuu!
köszönöm az eddigi bizalmakat, remélem nem okoztam csalódást ezzel sem.
jó olvasást, és remélem kifejtitek a véleményeket kommentben is.♥♥

hanna.