𝒘𝒂𝒏𝒕 𝒚𝒐𝒖 𝒃𝒂𝒄𝒌 | 𝑙𝑢𝑘𝑒 ℎ𝑒𝑚𝑚𝑖𝑛𝑔𝑠

13.

Még aznap felkerestük mindkettőnk szüleit. Anyukám kitűnő örömmel fogadta, még sírva is fakadt a hír hallatára. Össze-vissza puszilgatott minket, amit Sheila kacarászva tűrt, én pedig csak elviseltem. Szeretem anyut, de hajlandó túlzásokba esni.

Apa csak kezet rázott velem, egy hatalmas gratuláció keretein belül, és megígértette velem a nyílvánvalót, miszerint felelősséget vállalok tetteimért.

Jack és Ben pedig nem akartak hinni nekünk, annak ellenére sem, hogy kezükbe nyomtuk unokahúguk első fotóit.

Este feszülten ültünk Sheila szüleinek házában, várva, hogy anyukája feltálalja előttünk a finom vacsorát. Biztatóan megszorítottam a kismama kezeit az asztal alatt, ő pedig nagy levegőt véve készen állt arra, hogy kitárulkozzon a leendő nagyszülők előtt. Anyukája is helyet foglalt a társaságunkba, majd miután mertünk a gőzölgő levesből mindannyian, Sheila felszólalt:

– Anya, apa! - az említettek felé pillantottak. Érdeklődő tekintetüktől szívem egyre hevesebben dobogott. – Luke és én... - rám nézett, én pedig megszorítottam kezét, és egy aprót bólintottam. – Nos... Kisbabánk lesz - ahogy kiejtette szavait, elmosolyodtam már annak gondolatára, hogy hónapok választanak el attól, hogy a karjaimban fogjam a kislányunkat.

A szülők keze lefagyott a levegőben, miközben a levest kanalazták a szájukhoz. Az anyukája ki is ejtette a kezéből, ami csörömpölve ért földet a padlón.

Hatalmasat nyeltem. Bevallom, rettegtem. Reménykedtem benne, hogy hasonlóan reagálnak, mint az én szüleim, de hiába minden.

– Hogy történt ez? - kérdezte halkan az apja. Látszólag még nyugodt volt, de nem kellett sok, hogy robbanjon. – A védekezés meg sem fordult a fejetekben? Miért is fekszetek össze, ha nem tudtok figyelni? - kiabálása hagzott fel. Teljesen kikelt magából. Nem hagyhattam szó nélkül, így felszólaltam védelmünkben.

– Minden egyes alkalommal figyeltem arra, hogy védekezzünk. Mindig meg is történt - higgadtan közöltem velük, miközben Sheila könnyáztatva bámult maga elé.

– Akkor az a gyerek belevarázsolódott a lányom hasába, vagy mi? - már az anyja is ellenünk fordult. Nagyszerű! – Te vagy érte a felelős! - mutatott rám, én pedig hátrahőköltem meglepettségemben. – Elvártam, hogy figyelj a lányomra, erre felcsinálod. Tönkre teszi a jövőjét, csak azért, mert te nem bírtál a farkaddal!

– Elég legyen! - kiáltott fel Sheila, mire mindannyian rá figyeltünk. – Luke nem tehet semmiről. Mindig védekeztünk, kifejezetten Luke figyelmeztetett rá, úgyhogy semmiről sem tehet. Egy szakadt óvszer simán okozhatta, az pedig nem a mi hibánk. És hogy ő teszi tönkre az életemet? Inkább életet ad nekem, és egy gyönyörű kislánnyal ajándékozott meg, aki itt növekszik bennem - hasára simított, ami némileg engedett arra következtetni, hogy egy apró ember él benne. – De nem is érdekel, hogy mit mondtok, mert mi már döntöttünk ezzel kapcsolatban - azzal felállt az asztaltól, és maga után húzott engem is, fel az emeletre, egyenesen a szobájába. Előkotort két hatalmas bőröndöt, és elkezdte beledobálni az összes ruháját. Csak lesokkolva álltam a szoba közepén, és elgondolkodtam Sheila anyjának szavain.

Tönkre tettem a szerelmem életét, aki nem ezt érdemelte volna. Neki élnie kellene, nem pedig ekkora felelősségbe belevágnia. Nem érdemlem meg szeretetét egy ekkora csodának, mint ő.

– Luke! - kezei közé fogta kissé borostás arcomat. Könnyes szemmel pillantottam le alacsony alakjára, miközben szorosan öleltem őt magamhoz.

– Annyira sajnálom! - elsírtam magam, férfi létemre, de Sheila számtalanszor látott ehhez hasonló helyzetben. – Anyukádnak igaza van! Szörnyű ember vagyok! - ekkor eltolt magától, és összeráncolt szemöldökkel nézett rám, miközben megtöröltem kék szemeimet.

– Ezt meg ne halljam többet, Luke! Számtalan rajongód van a világban, akik imádják a hülye fejedet, mert egy csupaszív srác vagy, aki bármit megtenne azokért, akiket szeret. Nálad csodásabb emberrel nem találkoztam, és leszarom mit mondanak a szüleim, mert lesz egy közös gyermekünk, aki alig várja, hogy lássa édesanyja rajongásának tárgyát! Vagyis téged! - mosolya eloszlatott minden kétséget bennem, hogy ő az a nő, akiről mindig álmodoztam. Belémöntötte a lelket, és elhitette velem, hogy a legszebb dolog a világon az, ami kettőnk között történik.

Soha sem fogom őket magukra hagyni. A legjobb barát és apuka leszek a legfontosabb lányoknak a világon.

Miután bepakolt mindent a bőröndökbe, megfogtam azokat, és követve szerelmemet az emeletről, az előszobáig sétáltunk, ahol a szülők és Sheila húga maguk elé bámultak, nagyon gondolkodva valami értelmesen.

– Mégis hova mész? - ahogy az anyja észrevett minket, azonnal felpattant helyéről. Mi nyugodtan húztuk fel cipőinket, és már készültük elhagyni a házat, örökre, mikor megjelentek szülei előttünk. – Azt gondolod, hogy ezek után engedjük, hogy ezzel a felelőtlen alakkal legyél? - mutatott rám, én pedig nem bírtam tovább, elröhögtem magam. – Elmondanád, mi olyan vicces? - szúrós szemei, és csípőre tett kezei vészjóslóan hatottak, de nem rám.

– Csupán az, hogy a lányuk már felnőtt. Azt tesz, amit szeretne. Ő pedig családot szeretne alapítani, de ti megakadályoznátok benne. De én nem hagyom, hogy elvegyék tőlem a családom! Remélem ezt megjegyeztétek! - azzal felnyitottam a bejárati ajtót, és a kismamát előre engedve kiléptünk a házból, örökre.

Azóta ismét eltelt két hónap, és Sheila beköltözött hozzám. Nem különösen érintett meg minket, hiszen azelőtt is szinte mindig együtt voltunk. Nem beszéltünk a szüleivel, és ők sem kerestek minket.

A banda többi tagja is értesült arról, hogy a legfiatalabb tagnak babája lesz. Nem győztek gratulálni, és nem veszekedni azon, ki is lesz a keresztapa.

Sheila egyre jobban kerekedett, amitől már látszott a kis aktív bébi a hasban. Boldogságunk az idő előrehaladtával egyre nőtt, és már minden szükséges dolgot megvettünk a picinek. Az egyik szobát átalakítottuk a lányunknak, amiben a fiúk nagy segítséget nyújtottak a bátyjáimmal együtt. Pár nappal később már rózsaszín árban úszott az eredetileg fehér szoba, kisággyal, pelenkázóval, és mindenféle babás dologgal.

A terhesség utolsó szemeszterébe lépve egyre izgatottabbak lettünk. Már a neveket is vitattuk, de semmivel sem egyeztünk ki mindketten.

– Nekem a Kathleen tetszik, Luke! - kanapén ülve, mellkasomnak háttal simogattuk mindketten nagy pocakját, amiben a hercegnő vad életet folytatott. Ezt Sheila is sokat érzékelte, ezért jajgatott sokat mostanában. Eldőlt, focista lányunk lesz.

– Jaj, Sheila, ne már! - húztam a számat. Nem tetszett annyira a Kathleen. – A Julie-val mi a bajod?

– És neked a Kathleen-el? - nézett rám válla felett kacéran, mire csak egy csókot kapott válaszul.

– Julie lesz, és kész! - bújtam bele nyakába, és ott harapdáltam puha börét, ami a legcsodásabb hangot eredményezett számomra.