A werewolf's daughter //BEFEJEZETT//

18.fejezet

Eljött a nap, amiről nem is gondoltam, hogy bekövetkezik.

Apa és Dora esküvője. Elképesztő. Tényleg.

- Annie, köszi, hogy eljöhettem. - mondta Draco.

- Ne nekem köszönd. Azért sajnálom, hogy anyukád nem jöhetett.

- Hát igen.

Igazából maga az esküvő kicsi volt, és csak családtagok voltak.
Természetesen nagyapám is tiszteletét tette. Egy évben talán egyszer, ha meglátogat minket. Mindegy.

Megismertem Dora szüleit. Andromeda és Ted Tonksot.

Kedvesek, és Draco is lenyűgözte őket.

A szertartás csodás volt. Ahogy annak rendje van, meghatódtam. A végén Draco már a vállamat simogatta, mikor elég érdekes dolog történt.

- Most pedig kérnék Annie Lupint, hogy mondjon néhány szót. - eléggé meglepődtem, de azért felálltam a helyemről, és kiálltam az összegyűltek elé.

- Nos... Hát az igazat megvallva nem számítottam erre, de megpróbálom. Nagyon örülök, hogy ez is eljött, mikor apa végre hajlandó elfogadni, hogy nem menekülhet a sors elől. A kettejük kapcsolata nem tavsszal kezdődött, hanem két éve nyáron. A Grimmauld téren. Mikor megismerkedtek, és azt sajnálom, hogy még egy valaki nem lehet itt. Sirius. Örülne, ha látná, hogy a kedves unokahúga, és az utolsó, élő legjobb barártja ennyire szeretik egymást. És én is  örülök, hogy így együtt láthatom őket. Sok boldogságot nekik. - mosolyodtam el a végére, és mikor visszamentem Draco mellé, láttam, hogy Dora és Andromeda is megkönnyezte a kis rögtönzött beszédemet.

- Ügyesen bánsz a szavakkal. - mosolygott Draco.

- Köszi.
   
                                                  ***

- Annie, akkor se jöhetsz velünk. - jelentette ki apa.

Éppen az Odúban voltunk, és azon vitatkoztunk, hogy menjek-e velük elhozni Harryt a Privet Drive-ról.

- De segíteni szeretnék. - rimánkodtam.

- Nem! Kiskorú is vagy még, és nem szeretnélek elveszíteni. - a vita egyre jobban veszekedéssé fajult.

- Annie, figyelj. Tényleg nem kéne jönnöd. Tudom, hogy aggódsz, de igyekszünk vigyázni egymásra. - mondta Dora.

- Rendben. De siessetek vissza. - bólintottam rá. Miután a többiek elmentek, egyedül maradtam Ginnyvel és Mrs. Weasleyvel.

Mindhárman igyekeztünk lekötni magunkat. Próbáltam olvasni, de a történet nem kötött le.

Hiszen apával konkrétan úgy váltunk el, hogy veszekedtünk.

Folyton az ablakon néztem kifelé, hátha megérkezik valaki. Jó hosszú (vagy csak annak tűnő) idő után valami zajt hallottunk. Kirohantunk az udvarra.

Láttuk, hogy Hagrid és Harry közeledik. Az utóbbit alaposan megölelgettem.

- A többiek? - kérdezte Harry.

- Senki nem jött még vissza. - szipogtam.

- De legalább ti túléltétek. - mondta Mrs. Weasley, és beterelt minket a házba.

Vagyis ő előlre ment, mikor megláttuk apát aki azt hiszem Georgeot próbálta eltámogatni a házig. Ugyanis az egyik fülénél ömlött a vér.

- Úristen. - kaptam a kezem a szám elé. Közben megérkeztek Hermiónéjék, majd Ron és Dora.

Viszont Draco még nem. Ott toporogtam az udvaron. Egyedül.
Frednek és Mr. Weasleynek is sikerült épségben haza jutnia.

- Annie... - kezdte mögülem apa. Megfordultam és megöleltem.

- Ne aggódj. Biztos nemsoká megjönnek. Hiszen se Kingsley, se Bill és Fleur.

De még Mordon sincs itt. - pont a végszóra jelent meg Kingsley. Dracóval együtt.

- Merlin szakállára! - kiáltottam fel, és odarohantam.

- Annie. Ugye nem állsz itt azóta, hogy elmentünk?

- Nem. Csak amióta Harryék megjöttek. De várj. Mi van a karoddal? Úristen! Ezzel sürgősen kezdeni kell valamit. - jelentettem ki, és az ép karjánál fogva behúztam a házba.

Egyébként kérdezhetnétek, hogy Draco mit keres itt. Nehezen tudott eljönni. Ráadásul mesélte, hogy néhány napja a gyűlésen Voldemort megölte Charity Burbaget. A mugliismeretek tanárt. Nem is értem, hogy hogy bírja.

Odabent szereztem kötszert meg egyebeket és hozzáláttam.

- Annie, ha végeztél a Roxfortban, menj gyógyítónak. - mondta Draco. Erre elmosolyodtam, és el is pirultam.

- Gondolkoztam már rajta, de nem gondoltam volna. Mármint, hogy ilyen jó vagyok.

- Ne szerénykedj. - mosolygott Draco. Hál istennek mindenki megérkezett. Vagyis majdnem. Mordont nem láttam sehol. Bill mintha kitalálta volna a gondolatomat, ezt mondta:

- Rémszem meghalt. Mikor Mundungus meglátta Voldemortot, megijedt és rögtön dehoppanált.

Ez biztos valami félreértés lehet. Hiszen ha az ország legjobb ex-aurorja meghalt, akkor elég kevés reményünk van a győzelemre. Éjszaka nem aludtunk sokat. Ugyan mindenkinek jutott szoba, de többnyire a pici nappaliban zsúfolódtunk össze.
Az egyik fotelbe fészkeltem be magam, és figyeltem a többieket. Volt aki el-el szundított, de nekem nagyon sokáig nem jött egy aprócska álom se a szememre. Sokáig csak gondolkoztam. Féltettem mindenkit aki kedves nekem. Apát, Dorát, Dracót, Harryt, Ront, Hermionét és a többieket.

Mindenki aki a családomhoz tartozik vagy a barátaim körébe. A gondolatmenetet az szakította félbe, hogy elaludtam. Persze nem mélyen, csak annyira, hogy tudjak pihenni. Arra ébredtem, hogy valaki betakar. Elfordítottam a fejem és kinyitottam a szemem.

- Felébresztettelek? - kérdezte Draco.
- Lehet. - motyogtam.

- Akkor aludj nyugodtan. - puszilta meg a homlokom.

- Az nem fog menni. Te mióta vagy ébren?

- Nagyjából egy órája. A karom annyira fájt, hogy nem tudtam aludni.

- Ki van még ébren? - kérdeztem.

- Mindenki. - válaszolta mosolyogva.

- És mennyi az idő?

- Csak hét óra.

- Ja, jó, csak mert elég éhes vagyok. - mondtam, mire elnevette magát.