A werewolf's daughter //BEFEJEZETT//

21.fejezet

Az első SV óránk szörnyű volt. Elsősökön kellett volna Cruciatus-átkot gyakorolnunk.

A legtöbben megtették, amit kért.

Talán félelemből, talán nem, de megtették. De én csak álltam, és nem mozdultam.

- Lupim, megtudhatnám, hogy mégis miért nem teszi azt, amit kérek?! - rivallt rám Carrow.

- Mert nem vagyok hajlandó ártatlan elsősöket Főbenjáró átokkal bántani! - csattantam fel.

- Vége az órának. - jelentette ki. - A többiek mehetnek, Lupin marad.

Így az első óráról, egy mély vágással az oldalamon jöttem ki.

Lerogytam a fal tövébe, és nem tudtam abba hagyni a sírást.

- Annie, mi történt? - rohant hozzám Draco.

- C-Carrow. Nem akartam elsősöket bántani, és ezt kaptam. - húztam fel az ingem derekát.

- Majd beszélek vele. Gyere. Felviszlek a gyengélkedőre.

- Rendben. - szipogtam.

Hát mit ne mondjak, Madame Pomfrey nagyon kiakadt Carrowra, de rendbe tette a sérülésem.

Utána szünetekben Draco nem engedett el maga mellől. Megígérte, hogy este beszél a tanárral.
 
                                                    ***

A világ legrosszabb napja. Erre biztos, hogy mindig emlékezni fogok.

Akkor kezdem az elején. Este (vagy inkább éjszaka) a Szükség szobájában unatkoztunk, mikor kinyílt a festmény, és láthatóvá vált mögötte az alagút, és a benne közeledő alakok.

- Nézétek kiket hoztam. - állt férre Neville. Harryék bukkantak fel mögötte. Amint kiléptek az alagútból, sorban megöleltem mindhármójukat.

- Nagyon nagy hülyeség volt idejönni. - mondtam.

- Tudjuk, de keresünk valamit. Ami kicsi, könnyű elrejteni, és köze van Hollóhátihoz.

- Nem lehet, hogy Hollóháti elveszett diadémja? - kérdezte Luna.
-
Na kezdi már... - motyogta Ron.

- Az igenis létezik. - pirítottam rá.

- Tudjuk, de nincs élő, aki látta. - mondta Cho. Ekkor jelent meg Ginny. Elég zaklatottnak tűnt.

- Piton tudja. Tudja, hogy Harry Roxmortsban járt.

Mindnyájan lementünk a Nagyterembe.

- Gondolom felötlött bennetek a kérdés, hogy miért hivattalak titeket ide ilyen késő este. Egyesek szerint Harry Potter Roxmortsban járt. Aki tud ról valamit, legyen az tanár, vagy diák, most szóljon, mert ha nem, annak kövezkezményei lesznek.

Ekkor Harry állt ki a tömegből.

- Azok a komoly biztonsági rendszerei nem állták ki a próbát.
Többszörösen nem állták ki.

Ekkor nyílt a Nagyterem ajtaja, és belépett a Főnix Rendje.

- Hogy mer ott állni ahol ő állt?! Mondja el mit tett azon az éjszakán, amikor oda lépett ahhoz az emberhez aki a legjobban bízott magában, és megölte!

Piton már majdnem rátámadt Harryre, de McGalagony gyorsabb volt. Az igazgató az ablakon keresztül távozott. Oda rohantam apához.

- Hogy van Dora?

- Jól vannak, és biztonságban lesznek Andromedánál.

Ekkor minden zaj eltompult. Egy hangot hallottam, ami olyan volt, mintha a falakból szólna.

- Ostobák vagytok, hogy azt hiszitek, nyerhettek. Adjátok ki Harry Pottert, és megkímélem az életeteket. Ha nem, akkor megtámadunk titeket, és az súlyos veszteség lesz...

Amint újra kinyitottam a szemem, láttam, hogy nem csak engem viselt meg. Természetesen Harryt nem adták ki.

Így a Rend tagjai erős védőbűbájokat szórtak az iskola köré. És nem sokkal utána... Elkezdődött...

Végig besegítettem, ahhol tudtam. Már hajnal felé járhatott az idő, mikor ismét meghallottam a hangot.

- Vitézül küzdöttetek. - süvöltette a magas, jéghideg hang -, és Voldemort Nagyúrral szemben a bátorság nagy erény.
- Ám súlyos veszteséget szenvedtetek. Ha továbbra is ellenálltok, meghaltok mindannyian. Nem kívánom hogy így legyen. Kár minden csepp kiontott mágusvérért.
- Voldemort Nagyúr kegyelmes. Kiadom a parancsot harcosaimnak az azonnali visszavonulásra.
- Egy órát kaptok. Adjátok meg a végtisztességet a halottaitoknak, lássátok el sebesültjeiteket.
- És most hozzád szólok, Harry Potter. Ahelyett, hogy szembe néztél volna velem, hagytad, hogy a barátaid az életüket adják érted. Mostantól egy óra hosszán át várok rád a Tiltott Rengetegben. Ha ez idő alatt nem jelensz meg ott, nem adod fel magad, az ostrom folytatódik. Akkor már én magam is ott leszek Harry Potter - felkutatlak, és megbüntetek minden férfit, nőt, és gyereket, aki megpróbál rejtegetni előlem. Egy órát kapsz.

Ahogy tudtam siettem le a Nagyterembe, mivel az a legnagyobb helyiség, gondoltam, oda vitték a halottakat és sérülteket. Félúton találkoztam Dracoval.

- Annie, rendben vagy? - kérdezte, mikor a vállamra pillantott, ahol a vértől már csatakos volt a talár.

- Rendbem vagyok. Látni szeretném apát és Dorát.

- Ő mit keres itt? - csodálkozott Draco.

- Segíteni akart. - válaszoltam. Mikor leértünk a

Nagyteremben, a végében láttam a Weasley családot, odasiettem, de mielőtt bármit is mondhattam volna, valaki zokogva a nyakamba borult. Nagynehezen eltoltam magamtól, hogy lássam ki az. George. Ekkor egyszerre pillantottunk az egyik földön lévő hordágyra.

- Freddie... - motyogtam. Egy világ omlott össze bennem. Már mentem volna ki innen, mikor megláttam apát és Dorát. Holtan. Kiáltani, sőt, ordítani akartam, de hang nem jött ki a torkomon. Térdre rogytam, és a könnyeim sebes folyóként gördültek le. Nem tudtam elhinni. Életem két legfontosabb személye most halott lett.

Innen szinte semmire nem emlékszek. Csak akkor tértem vissza magamhoz, mikor vége lett.

- Annie, el kellene mennünk, szólni Andromedának. - simította meg az arcomat Draco.

- Rendben, de először adj még egy kis időt.

- Bármennyit.

Odamentem a romos lépcsőn ülő Georgehoz.

- Ha tudtam volna, hogy Rookwood robbantani akar, akkor elrántom onnan. - motyogta.

- George, nem tehetsz róla. Hidd el, nagyon sajnálom.

- Én is Remust és Tonksot.

- Köszi. Bármi van, Yorkshireben megtalálsz. Mennem kell Andromedához.

- Menj. - ölelt meg. Dracoval elhoppanáltunk Andormeda házához, és... a ház romokban állt.

- Ne... - nyögtem rekedten. Bementünk, és felrohantam a kis szobába, ahol Teddy sírt.

- Draco, mit csináljunk? - kérdeztem.