A werewolf's daughter //BEFEJEZETT//

22.fejezet

3 évvel később...

- Annie, elképesztően nézel ki. - mosolygott Ginny.

- Tényleg? - kérdeztem óvatosan.

- Higyj neki. - nyugtatott Hermione.

- Igen. Majdnem olyan csinos vagy, mint én voltam. - mosolygott Fleur is.

- Kösz. - nevettem, de szinte rögtön el is komorodtam.

- Baj van? - néztek össze ijedten.

- Nem, csak... Annyira sajnálom, hogy a szüleim, meg Dora nem lehetnek itt. - töröltem le egy könnycseppet az arcomról.

- Még szerencse, hogy a sminkjét még nem csináltuk meg. - motyogta Ginny.

- Ne már, ne legyél ilyen! - nézett rá csúnyán Hermione, majd leült mellém az ágyra. - Annie, biztos nagyon boldogok lennének. - ölelt meg.

- Tudom, csak... Mindegy. Inkább folytassuk a készülődést. - sóhajtottam.

Igen. Ez a nap is eljött. Az esküvőm. Nagyon imádom Dracót, de mégis hiányozni fog három ember a vendégek közül.

Elég rendhagyó egy esküvő lett, mert nekem a szüleim közül senki nem lehetett ott, Dracónak meg csak az édesanyja. Ráadásul ugyebár Andromeda is életét vesztette azon a május másodikai napon.

Kissé szomorkás voltam, de láttam, hogy Draco se érez különbül.

Egyébként az Odúban tartottuk ezt az esküvőt. Hasonló volt, mint Billé és Fleuré, csak itt sajnos kevesebben voltunk, és ezúttal nem voltak halálfalók.

Ez lett életem legszebb napja. Vagyis inkább napjai, mert ennek az egésznek, másnap reggel hétkor lett vége. Sose éreztem még jól magam ilyen sokáig.

Úgy döntöttünk Dracóval, hogy nem megyünk sehova, mert tökéletesen megvagyunk itthon is.

Miután a vendégek nagyrésze elhoppanált. Mielőtt mi is hazamentünk volna, magamhoz vettem Teddyt, aki éppen aludt. Mondjuk nem csoda, mert mondom, másnap reggel hétig tartott a mulatozás.

Otthon, Yorkshire-ben már letettem aludni a kistestvérem, mikor álmosan megszólalt.

- Anyáék hol vannak? - kérdezte, mikor már mentem volna ki a szobából.

Megállt bennem az ütő, és a szemeim rögtön könnybe lábadtak.

Lassan megfordultam, és a kék hajáról rögtön Dora jutott eszembe.

Leültem az ágya szélére, és mély levegőt vettem.

- Tudod, ők sajnos nem lehetnek velünk. - mondtam halkan.

- Miért? Nem szeretnek?

Erre rögtön kibuggyant az első könnycsepp.

- Jaj, Teddy. Nagyon is szerettek, és most is szeretnek téged. Annyira, hogy az életüket adták azért, hogy neked ne kelljen olyan világban felnőnöd, mint nekik. És most odafent figyelnek, és tudom, hogy nagyon hiányzol nekik.

- Fogom őket látni valaha?

- Igen. Nagyon soká, de addig is itt vagyok én, Draco, Harry és Weasleyék, és rengeteg mindent tudunk mesélni majd apáról, és Doráról. Megígérem. - pusziltam meg a homlokát. - De mostmár aludj, rendben?

- Szeretlek Annie. És őket is.

- Én is téged. Ők, pedig odafent mosolyogva néznek most minket. - mosolyodtam el, majd kimentem a szobából.

Draco már a sajátunkban várt.

- Baj van? - pattant fel aggódva.

- Csak... - kezdem, de sírva fakadtam.

- Shhh, nincs semmi baj. Ülj le, és mesélj. - mondta, miközben odaterelt az ágyhoz.

- A-az előbb... Teddy megkérdezte, ho-hogy hol van apa és Dora. - sírtam csendesen.

Draco nem mondott semmit, csak magához ölelt.

- Mit mondtál neki? - kérdezte végül.

- Hogy annyira szerették, hogy az életüket adták érte. Rosszul tettem, hogy elmondtam neki? Hiszen csak három éves.

- Annie, minden amit teszel, az jó. - mosolygott. - Ideje lenne aludnunk.

- Igazad van. - sóhajtottam álmosan.

- Álmodj szépeket. - csókolt meg.