A werewolf's daughter //BEFEJEZETT//

8.fejezet

Egyik délelőtt egy bagoly repült be az ablakomon. De úgy, mint holmi tollas puskagolyó.

Miután elolvastam a levelet, elindultam megkeresni apát, mert hír jött a Világkupáról. A szobájában volt. Valami vékony könyvecskét olvasott. Láttam, hogy nagyon bele van mélyülve, ezért halkan próbáltam felhívni a figyelmét.

- Apa? - de még erre is összerezzent.

- Mi a baj?

- Ja, semmi, csak Ron írt, hogy augusztus 22-én lesz a Világkupa.

- Rendben.

- Mit olvasol? - huppantam le mellé az ágyra.

- Ó, hogy ez? Ez csak... - kezdte, de a mondat valahogy félbe maradt.

- Anyáé volt? - kérdeztem.

- Igen. Igazából neked akartam adni. Csak belenéztem. Tudod, nagyon régen volt már, amikor megmutatta nekem.

- Köszi. - motyogtam.

- Ugyan Annie, elhiszem, hogy hiányzik. Nekem is. És sajnálom, hogy én jóval többet lehettem vele, mint te...

- Semmi baj. Tényleg. Tudom, hogy sokszor kértem már ilyet, de most elmeséled, hogy milyen volt?

- Igen. Addig nem akartam mesélni semmit, amíg nem tudtad, hogy mi lett vele.

- Na?

- Hol is kezdjem. Nagyon kedves volt. Páratlanul melegszívű lány volt. És nagyon bátor. Amikor hallotta, hogy Piton utánam szaglászik, lehordta a sárga földig, hogy miért üti bele az orrát mindenbe, amihez semmi köze nincs. Mindig kiállt azok mellett, akik nem érdemelték meg, hogy piszkálják. Mondjuk Piton nem tartozott ezek közé, mert Melody szerint megérdemelte. De azért őt se hagyták ki a szekálásokból. Mondjuk akkor Sirius elintézte őket. Meg én is.

- Miért mondja mindenki, hogy hasonlítok rá?
- Mert ez így igaz. Te is mindig kiálltál a barátaidért év közben. Bátor vagy. Ezért lettél Griffendéles. És tudom, hogy sokra viszed. Ezt tartsd észben. - ölelt meg.

- Oké. - szipogtam. - Annyira hiányzik.

- Nekem is. És Siriusnak is. De ne feledd. Itt vagyunk egymásnak.
                                               
                                                 ***

Máig minden napom ugyanúgy telt. Sirius gyakran jött meglátogatni minket. Örült, hogy szabad ember. Harryvel is gyakran találkoztam (a mugli rokonai legnagyobb bosszúságára), ugyanis Sirius mindkettőnkkel szeretett volna időt tölteni. És ma megyek az Odúba, ugyanis holnap Világkupa. Gyorsan összepakoltam a cuccomat, majd lementem a lépcsőn.

- Annie, várod már a holnapot?

- Igen, de olyan bűntudatom van, hogy egyedül hagylak karácsonyig.

- Igazából karácsonykor se tudsz haza jönni, de az titok, hogy miért.

- Ne már. Annyira fogsz hiányozni.

- Ugyan, Annie. Nem lesz baj. Hoppanáljak veled az Odúhoz, vagy mész hopporral?

- Azt hiszem, hogy a por fogytában van.

- Akkor elviszlek. De először egyél egy kicsit.

Miután megebédeltem, kicsit ideges voltam. Mert szeretem apát, és nem szeretem egyedül hagyni. Főleg azután, hogy tudom mi történt anyával.

- Annie, mehetünk?

- Ja, igen persze.

- Figyelj, ha gondolod, az utolsó néhány napra haza jöhetsz, ha szeretnél.

- Oké. Indulunk? - kérdeztem. Hát, még mindig nem szeretem a hosszabb távú hoppanálást.

- Remus, Annie. De jó, hogy jöttök. A vacsora még éppen nincs kész, de addig le tudsz pakolni, és tudsz beszélni a többiekkel. - mosolygott rám Mrs. Weasley.

- Szia Annie. Vigyázz magadra. Szeretlek. - köszönt el apa.

- Te is vigyázz. Szeretlek. - öleltem meg. Néhány pillanattal később már el is tűnt.

Bevittem a ládámat, majd kimentem megkeresni a barátaimat. Miután kiörömködtük egymást, néztük ahogy a két legidősebb Weasley gyerek asztalokkal párbajoznak.

Közben Percy nem egyszer kérte, hogy halkabban, mert épp dolgozik.

- Annie, ha jót akarsz magadnak, nem említed Percy előtt a "külföld" szót.

- Miért?

- Mert akkor belekezd abba, hogy milyen fontos munkája van, és akkor vacsora közben alszunk el.

- Oké, akkor hanyagolom a dolgot.

A vacsora vidáman telt. Utána korán le kellett feküdnünk aludni, hiszen holnap korán kelünk.

Csakhogy én még éjfélkor se aludtam. Halkan kikeltem az ágyból, nehogy felébresszem Ginnyt, vagy Hermiónét.

Lementem a lépcsőn, majd kiültem az udvarra a harmatos fűbe, és csak néztem a csillagokat.

- Annie Selina Lupin. Hát te? - kérdezte valaki a hátam mögül, mire majdnem szívrohamot kaptam.

- Úristen! George. Megijesztettél. - kapkodtam levegő után.

- Bocsánat. Nos, miért nem alszol?

- Nem tudom. Bűntudatom van. - szipogtam.

- Mégis miért? - kérdezte kedvesen, miközben leült mellém.

- Hát tudod, kiskoromban nagyon nehezen szakadtam el apától, hiszen csak ő volt nekem. Meg hát ugye beteg is voltam. Aztán harmadikban örültem, hogy ő is jön a Roxfortba. És most otthon hagytam egyedül. - mondtam, miközben az arcomon végig folyt néhány könnycsepp.

- Figyelj, mondta neked, hogy minden oké lesz?

- Igen. Ő vett rá arra, hogy eljöjjek.

- Akkor, mi itt a baj?

- Az, hogy ha anya élne, akkor sokkal jobban örülnék annak, hogy jöhetek a Világkupára.

- Elhiszem, hogy hiányzik, de ha azt nézzük apukád se lesz egyedül. Hiszen Sirius biztos meglátogatja.

- Igazad van. Köszi. - öleltem meg.

- Nincs mit. Szerintem lassan menjünk vissza, ha még aludni is szeretnénk valamennyit.

- Oké. - mosolyodtam el. Majd az emeleten csak ennyit suttogtam:

- Jó éjt.

- Neked is.