Diagnózisom: Szeretem! ~Befejezett~

5. Fejezet

- Semmi olyan, ami kellemetlen helyzetbe hozhat téged. Pusztán, kezdelek megkedvelni, ennyi az egész. Ennyire elképzelhetetlen, hogy csak barátkozni szeretnék? Nőcsábásznak gondolsz? Mert ha igen, akkor biztosíthatlak az ellenkezőjéről - válaszol bő mondattal kérdésemre Szalai Ádám.
- Meg sem fordult a fejemben, hogy nőcsábász lehetsz, és hogy fel akarsz szedni. Csak némelyik kijelentésed arra enged következtetni, hogy ebbe többet képzelsz bele, mint amennyi valójában van - foglalom össze a teljes gondolatomat. - Félre ne érts, barátok lehetünk, de van egy elvem, amihez a munkám kezdete óta hűen tartom magam. Soha sem kezdek vizonyt a pácienseim rokonaival. Rendkívűl szokatlan lenne, és hosszú életűnek sem gondolnám.
- És mit gondolsz, egy nap változhat a véleményed? - áll elő egy újabb kérdéssel.
- Nem tudom megmondani. De mindenesetre, most azon az állásponton vagyok, hogy a barát a legtöbb, amivé válhatok neked, vagy bármely páciens családtagjának - jelentem ki.

A beszélgetésünk egy másik folyóra evezik. Megkönnyebbűltnek érzem magam, hogy tudtára adtam Ádámnak a véleményemet. Talán így könnyebb lesz majd beszélgetnünk, és az úgynevezett hírnevem sem kerül veszélybe. Kétlem, hogy bármelyik szülő is olyan orvoshoz járatná a gyermekét, aki kikezd ezzel - azzal. Érthető is lenne, valószínűleg én is eképpen tennék.

Szombat - A vacsora napja

Ennyire még nem voltam ideges életemben. Torkomban nagy gombóc szorul. Ez az ítéletem napja. Ha egy kis gebasz is becsúszik, életem végéig hallgathatom majd apám ócsárlását. Hajkoronámba loknikat varázsolok, ajkaimat egy haloványabb vörös rúzzsal emelem ki. Egy fehér inget veszek felülre, aminek az ujjait könyökig felhajtom. Alulra egy kényelmesebb farmeremet veszem, illetve egy fekete bokacsizma kerül a lábamra. Az esti őszi éjszakák meglehetősen hidegek szoktak lenni, ezért egy béleltebb dzsekibe bújok bele. Ádámmal este 7-re beszéltük meg a találkozást, itt a lakásomon. Az óra mutatóit mindössze 8 perc választja el a 7 órától. Ebben a pillanatban hangzik el a csengő hangja.
- Hát akkor, vágjunk bele - mondom magamban.

- Szia - eresztek egy mosolyt Ádám felé.
-

Készen állsz? - kérdi félmosollyal Ádám.
- Többé kevésbé - válaszolok röviden, de őszintén. - Na és te? Készen állsz elviselni a Papp családot?
- Majd meglátjuk - válaszol.

A fekete Lambo megint itt parkolt. Ismételten elájulok tőle, amin az autó gazdája jókat mosolyog. Amint beülök az autóba, egyből feltekerem a hangerőt. A Halott Pénz -  A Feneked a gyengém című száma tombol a rádióban.
- Hogy legyek én igazán gyengéd, amikor a feneked az én igazi gyengém... - dúdolja Ádám.
- Szereted a Halott Pénzt? - mosolygok.
- Az túlzás, de néhány számukat meghallgatom. Te meg nem nézel ki olyan csajnak, aki ilyesmit hallgatna.
- Pedig de, sokszor előfordul hogy egy Halott Pénz számra tombolok... Te hoztál virágot? - veszek észre a hátsó ülésen egy labdarózsacsokrot.
- Anyukádnak hoztam. Szereti őket, ugye?
- A kedvenc virága.
Ádám féloldalasan elmosolyodik. Szépen lassan megérkezük a házhoz, ahol felnőttem. Eltűnt anya gyönyörű rózsás virágos kertje, a helyét egy nagyobb medence foglalja el. A bézs színű falak, semmit mondó fehérré válnak. Az autók száma rohamosabban megnőtt.
- Szép Range Over - pillantja meg az udvar közepén álló járgányt Ádám.
- Csak egy a sok közül - legyintek.

Félve nyomok rá a csengőre. Ádám összekulcsolja a kezünket, hogy még hitelesebb legyen az alakításunk. Anya nyit ajtót, széles mosollyal az arcán. Látszik ruházatán, hogy ő maga készítette a vacsoránk menüsorát, erre csak kivételes alkalmakkor van példa.
- Szép estét, ezt önnek hoztam - nyújtja át kedves ajándékát a "párom"
- Ezek gyönyörűek, nagyon szépen köszönöm. Máris vázába teszem őket. Papp Szilvia, ha Linett még nem árulta volna el.
- Szalai Ádám, örülök a találkozásnak.
- Gyertek beljebb gyerekek, a fiúk bent vannak a nappaliban - virul anya.