Diagnózisom: Szeretem! ~Befejezett~

13. Fejezet.

Hirtelen vagy 10-en leszünk. Az elbújt felmentő seregem is a helyszínen terem. Ádám hozzám lép hogy magához ölelhessen, mérgesen méregeti a nagybátyámat, aki már bilincsbe verve ballag a rendőrautóhoz. Linda továbbra sem hagyja abba a zokogást, Gábor rá sem tud nézni. Helyette inkább engem bámul.
- Nem esett nagyobb bajod, ugye? - kérdezi Gábor.
- Azon kívűl, hogy a szociopata feleséged miatt majdnem megölték, ha nem vagyunk itt, semmi - vágja rá kimérten Ádám, mire én kelletlenül nézek rá.
- Hagyd - süti le Gábor a szemét. - Igaza van. Szörnyen röstellem, hogy nem vettem ezt észre előbb. Pedig azt hittem nagyon jól ismerem a feleségemet.

Ádám látszólag megint intézne valami mondatot Gáborhoz, de én megköszörülöm a torkomat, jelezve hogy addig fejezze be, ameddig van hozzá elég türelmem.
- Köszönöm, hogy megpróbáltál megvédeni - somolygok haloványan Gáborra.
- Khm, igen - mondja Ádám. - Én is köszönöm. De most már menjünk, szívem. Pihenned kellene egy kicsit.
- Igaz, így állva is eltudnák aludni - ásítok. - Találkozunk a munkában, Gábor.

Az említett bólint. Ádámban nem nagyon rajong Gáborért, szóval ő még egy elköszönésre sem méltatja Gábort, bár az a köszönöm nagyon is meglepett tőle. Ádám tiszteletben tartja, hogy nem igazán szeretnék beszélni a történtekről, ezért elkezd pár szörnyű faviccet mondani, amiket mostanában látott illetve olvasott. Ezek mosolygásra késztetnek, mert ritka borzalmasak voltak, és szerintem Ádám szerint is, csak szeretett volna mosolyogni látni. Hát, sikerült összehoznia ezt.
- Szeretem, mikor mosolyogsz - mosolyog Ádám. - Szeretnéd hogy nálad aludjak?
- Szerintem tudod a választ - mosolygok.

Természetesen akarom. Ádám társaságánál jobban nem is vágyom másra, ám lehet, hogy másét inkább mellőzném. Mikor hozzám érünk, első dolgom, hogy levegyem magamról a kabátom.
- Közös fürdő? - veti fel az ötletet Ádám.
- Nagyon jól hangzik - harapok az ajkamba.

Egyáltalán nem érzem azt, hogy zavarban kéne lennem Ádám előtt, hiszen látott már évakosztümben. Ahogy elmerülünk a habok között, a végtagjaim egyszerre nyújtoznak ki. Nagyon jól esik a melengető fürdő a kissé áthűlt testemnek. Ádám forró csókjai az arcomon pláne. Ezeket a csókokat egyesével viszonzom, mutatva számára, hogy nálam boldogabb nem lehet senki a földön, amíg ő van nekem. Bármilyen nyálasan is hangzik ez most, tényleg így van. Ádámban megtaláltam azt, amit eddig kerestem az emberekben. Ő mondhatni a másik felem, ketten alkotnunk egy egészet. Ádám dörmögő hangja térít vissza a valóságba.
- Manó - szólítgat. - Elkalandoztál?
- Igen, egy kicsit - nevetek. - Csodálom hogy Petra még nem hívott fel engem...
- Engem ért az a megtiszteltetés, hogy 5 percenként hallhattam az angyali hangját - mondja. - Harmadszorra már Dzsudzsi elvette tőle a telefont, és a vonal végén elkezdtek civakodni.
- Hehe, zsák a foltját - nevetek.

Kikönyörögjük magunkat a kádból, és egyenesen aludni vonulunk. Ádám átdobja karját a derekamon, és úgy ölel magához. Borostázodni kezdődő arcát a nyakamba a fúrja, amelytől a hideg is kiráz. Ahogy szuszog, mosolyt csal az arcomra. Úgy szeretem ezt a Szalai Ádámot...

Reggel Ádám oldalára gördülve ébredek. Hogy hogy kerültem ide, az még számomra is titok. De Ádám hollétét még nagyobb rejtély övezi. Ám a konyhából feljövő finom illatok adnak némi rávezetést. Kinyújtom végtagjaimat, és az illatok által diktált úton a konyhába megyek. Hátulról átölelem a nekem háttal álló Szalait, és puszilgatni kezdem a hátát. Az illető megfordul, hogy ajkaimat csókolhassa.
- Mi jót csinálsz? - nézek át válla felett.
- Pirítóst, közepében tükörtojással - szól, közben az orrunkat összedörzsőli.
- Hmm, nyami - vigyorgok. - És, mit csináljunk ma? Élvezzük ki az utolsó munka nélküli napomat a hétből.
- Akkor, kuckolódjunk be és nézzünk pár Agymenők részt?
- A bekuckolódást támogatom, de Agymenők? Tényleg? Egy Dr. House sokkal szórakoztatóbb...
- Egy vérbeli csini dokinak egészen biztosan - nevet ki Ádám.