Titokzatos szempár |TaeHyung|

②③. Ⓕⓔⓙⓔⓩⓔⓣ

A mellkasom bal oldalán a TaeHyungtól kapott pulóvert erősen markolva szorítom össze szemeimet és ajkaimat, hogy a könnyeimet elfojtva menjek majd be a három "barátomhoz",  teljesítve ezzel TaeHyung kívánságát, miszerint a tervét vázolva segítünk neki elhagyni a földet. Szemhéjaimat lassan kinyitva nézek fel az égre, majd vezetem tekintetemet a rozoga pajta egyetlen ablakán kiáramló fénytengerre, amit az épület belsejében található egy villanykörte áraszt magából, ezzel jelezvén, hogy a három jómadár még ébren van. 

"- Meg tudod csinálni MinGi. Csak bemész, elmondod a tervet, alszol és holnap éjfélig elvégzed a dolgodat, ahogyan az meg lett beszélve. Vagyis, ahogyan TaeHyung kiosztotta neked a parancsot. Mi ebben olyan nehéz?" - lassan felegyenesedem, majd teszek pár lépést is az épület irányába. - "Miért ilyen nehéz a szívem?" - kezemmel még mindig a pulóvert markolom, miközben ajkaim fájdalmasan remegnek, így fogaim közé szorítva alsó ajkam torpanok meg, hogy vegyek egy mély levegőt. -" El tudod engedni MinGi. Ez nem olyan nehéz." - ismét teszek egy lépést -"Azt mondta, ha nem is viselkedik úgy, akkor is szeretni fog, igaz? Akkor ez azt jelenti, hogy most is szeret, csak nem akar még nagyobb űrt hagyni maga után?" - kezemmel végigsimítok a szálkás faajtón, belülről hangos nevetés hallatszik. -" Idióta. Miért csinálja ezt velem?" 

- MinGi! - YunSeo fülsértően hangos kiáltása ébreszt fel gondolataimból, miután egy pillanattal később nyakam köré kulcsolva karjait szorít magához. - MinGi, úgy aggódtam érted. Annyira sajnálom MinGi-yah! - sír fel hangosan, miközben egy pillanatig sem enged el.

" - Miért nem érzek semmit? Miért nem érzem magam jobban magam attól, hogy őszintén sajnálja, hogy fel akartak áldozni?" - elengedem a pulóverem, s kezeimet magam mellé ejtve hagyom, hogy a lány ölelhessen.

- Annyira sajnálom! - arcát nyakam hajlatába fúrva zokog - Azt hittem elvesztettelek. Kirohantál a sötétbe, és vissza sem jöttél egy teljes napig. Azt hittem valami történt veled - hangja elcsuklik a fájdalmas sírás végett.

"- Miért nem érzem magam jobban? Miért hiányzik valami ennyire?" 

- Örülök, hogy jól vagy - lép közelebb DoYun cipője orrát nézve.

" - Úgy nézek ki, mint aki jól van? Tönkretettem egy szerelmespár jövőjét azzal, hogy nem én haltam meg ott és akkor. Hagytam valakit meghalni, majd beleszerettem abba a fickóba, aki megölte azt a lányt. Majd kiderül, hogy végül nem lehetek együtt azzal a fiúval, akit szeretek, s aki viszont szeret engem."- tekintetemmel a fiút figyelem, aki fejét lehajtva piszkál jobb lábával egy szalmaszálat. Eztán JiYura nézek, aki DoYunt bámulja, miközben arcára vörös pír szökik. Vajon mit csináltak, amikor megérkeztem? Miért van az, hogy annak, aki iderángatott minket, és aki miatt mindezen keresztül kellett menjünk, ő lehet szerelmes?

- MinGi? - YunSeo ellép tőlem és kezemet óvatosan megfogja - Valami történt? - tekintetem a lányra kapom, majd a kezeinkre pillantva tudatosul bennem, hogy a szemüveges lány szerelmesen sóvárgó látványától ökölbe szorítottam őket.

"- Csak vázold a tervet MinGi!"

- Valamit mondanom kell... - kezdenék bele, ám JiYu megakadályozza, hogy bármibe is belekezdjek.

- Akit szeretek, az DoYun. 

A fiú arca meglepettséget tükröz, amikor a lány felé kapja fejét. Tekintete értetlen, ajkai pedig elnyílnak, ahogy szólásra nyitja őket, ám végül csak végignyal rajtuk. YunSeo is döbbenten áll mellettem, még a kezemet is elengedve. Tekintetemmel a teret pásztázom, hátha találok valami furcsát. Egy kisebb kupac szalma mellett meg is pillantok egy üres üveget, amelyet elfektettek a koszos padlón.