Fucking real life

2. rész

- Pssz, Chris. - szóltam neki, mint egy pedofil egy játszótéren játszó gyereknek.

Meg sem hallotta, hogy valaki szólintgatja a kuka mögül, ment szépen tovább haza felé az órák után.

- Chris! - szóltam utána normál hangerőn. Oda az inkognítómnak.

Hirtelen odakapta a fejét. Igen, igen, úgy érzem, hogy ezt el kell most mesélnem: haján megcsillant a napfény, amit a szél összeborzolt. Szemei csillogtak, mint azon az estén. - Ezzel akartam leplezni azt, hogy szörnyen büdös volt a kuka, és igazából csak ezzel voltam elfoglalva. Sikerült, ugye? -.

- Will, mi a franc? Megijedtem. Egyébként miért bújkálsz itt? Felcsaptál kukabúvárnak? - jött mellém.

- Egy hétig ilyen szagom lesz... - mondtam megbánva a rejtekhely választást - Figyelj, ez gáz. Tudják, hogy két fiú csókolózott. Mi van, ha kiderül, hogy mi voltunk azok? - halkítottam le a hangerőmet a "mi voltunk azok" résznél.

- Rob megmondta, hogy Daniel részeg volt. Nem ismert fel minket. Az a lényeg, hogy ne viselkedjünk feltűnően. - ezzel lezárta a beszélgetést, és elindult a bűzös rejtekhelyről.

- Nem gondolod, hogy az feltűnő, hogy már egymáshoz sem szólunk azóta, pedig régebben egész sokat beszéltünk? - mentem utána, és amint ezt kimondtam megállt, és visszafordult.

- Nézd, Will. Nem tudom, hogy te mit vársz tőlem, de én nem vagyok meleg.

Egy francokat. Én meg Katy Perryt éneklek minden este a pizsipartin.

Igaz is, mit vártál? Hogy majd a kuka mögött csókolózunk? Mily' romantikus lett volna. Vagy azt, hogy megbeszéljük a dolgokat? Ugyan. Ez nem az a könyv...

Feladtam, inkább hagytam, hogy menjen.

______________

Folytatódjék a tümdérmese: matek óra. Minden diák álma. Ja várjunk, mégse. Na mindegy, akkor maradjunk abban, hogy szenvedünk tovább.

Elmerültem a deriválás legsötétebb bugyraiban - úgy, mint múltkor a kuka szagában - és minden figyelmemet rá szenteltem.

Igazából foglalkoztatnia kellett volna annak, amit Chris mondott, de valamiért nem hatott meg a dolog. A Titanic hatott meg. Az a sok szegény ember, aki csak nyaralni akart egyet... Visszatérve a témához. Már hozzászoktam ahhoz, hogy Chris így vélekedik rólam. Ki kéne öntenem a lelkem? Siránkoznom kéne? Nem tudom, az nem én lennék.

A folyosón sétálva egyre többet hallottam a "titokzatos meleg párról". Hát ez szuper volt, de komolyan. Másra sem volt szükségem. Szerencse, hogy senki sem jöhetett rá, hogy kik lehetnek azok. Az viszont foglalkoztatott, hogy miért csak most derült ki. Erre választ ugyan nem kaphattam, de nem is kellett, mivel annyira nem érdekelt.

- Szia, Will. - jött oda a szekrényemhez egy csajszi, akit ezelőtt nem is láttam még soha.

- Szia... Ki is vagy? - csuktam be a szekrényajtót, és érdeklődve vártam a választ.

- Nadia. - mosolygott rám kedvesen.

- És Nadia, mondd, miben segíthetek?

- Tudod, mostanában felütötte fejét egy pletyka, miszerint két fiú elég jól kijött egymással a tanévzáró bulin. Talán én tudom, hogy ki lehetett az. Legalábbis az egyikőjüket. - mondta kicsit zavarban.

Oké, itt álljunk meg. Most lelki szemeitek előtt biztosan a suli főkurvájaként jelent meg, aki mindenbe beleüti az orrát, de nem ő az. Ez a bizonyos nőszemély a folyosó másik végén van a focista fiúval. Elképzelted már? Nem? Oké, várok. Na megvan? Abban a túl rövid szoknyában, ott. Nem ott, kicsit jobbra. Na igen, ő lesz az. Most, hogy ezt megtárgyaltuk, folytathatjuk.

- Igazán? - vontam össze szemöldökeimet gyanakodva.

- Will, te vagy az? - suttogta közelebb hajolva hozzám.

- Mi? - úgy tettem, mintha egy hülyeség lenne, amit mondott, csak sajnos nem vagyok túl jó színész. Eljárhattam volna a színjátszóra alsóban... - Ezt te miből veszed?

- Hát, tudod... készült rólatok egy kép. Homályos, viszont ugyan ilyen pulcsi van az egyik srácon. Gondoltam szólok, nehogy gyanúba keveredj. - magyarázta félénken.

- Kép? Milyen kép? - szerintem nem csoda, ha én ezen a ponton rendesen megijedtem.

Van egy képi bizonyítéka annak, hogy végleg lemondtam a heteróságomról. Ettől jobb jöhet még ma?

- Igen. Daniel csinálta, és tudod ő a bátyám, szóval megmutatta.

- Kiknek van még meg a kép? - kérdeztem a kelleténél egy kicsit ingerültebben. Ilyen helyzetben hogy kellett volna reagálnom?

- Nem küldte el senkinek, tudtommal. Figyelj, szerintem ezt ne itt beszéljük meg. - pillantott körbe a folyosón, ahol annyian voltak, mint a szemét.

Megbeszéltük, hogy órák után találkozunk, és egy kicsit csendesebb helyen elbeszélgetünk erről a képes dologról.

El is mentünk egy kávézóba, ami tele volt öreg nénikkel. Én nem tudom, hogy mi lehetett ott, talán 'annyi százalék kedvezmény, ahány éves' akció, mint az Ofotértben, fogalmam sincs. A lényeg az, hogy eljöttünk ide. Olyanok voltunk, mint légy a tejben: két fiatal az idősek között, de azért megpróbáltunk elvegyülni. Nem sikerült, de azért próbáltuk.

- Akkor, a bátyádnak van egy képe a két csókolózó srácról. - kezdtem bele.

- Vagyis rólad és még valakiről.

- Egy szóval nem mondtam, hogy én vagyok az. - emeltem fel a mutató ujjamat.

- Ugyan már. - forgatta meg szemeit - Már azzal elárultad magad, ahogy reagáltál, azzal meg pláne, hogy most itt ülsz.

Beismerve vereségemer hajtottam le fejemet. Felidegesíttem saját magamat azzal, hogy elszúrtam.

- És el fogod mondani mindenkinek, hogy én vagyok az a zsebbuzi? - felhasználtam Rob idétlen szavát, igazából nem tudom, hogy miért, csak úgy jött.

- Egy zseb- mi? - nézett rám értetlenül - Mindegy is. Nem akarom elárulni a titkodat.

- Hát akkor? - most én voltam az, aki nem értette a dolgokat.

Elmehettünk volna politikusoknak, azok sem értik egymást.

- Csak gyanítottam, hogy te vagy az. Ennyi.

- Komoly? - A sorozatokban mindig ilyenkor jön, hogy megzsarolnak vagy valami. - De akkor most mi lesz? Úgy teszünk, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna?

- Ezt szeretnéd? - nézett rám csillogó szemeivel (beütött a kávé).

Gondolkoztam, mint Einstein a relativitás elméleten. Valóban akarhattam, hogy meg nem történtnek nyilvánítsuk ezt? Elvégre ő volt az első személy, aki tudomást szerzett a ferdehajlamúságomról - csak hogy bővüljön a szókincsetek -.

- Honnan tudjam, hogy bízhatok benned, és nem kiabálod ki ország-világ előtt a titkomat? - kortyoltam bele a kávémba, ami amúgy szörnyű volt. Most komolyan, ki szereti ezt? Keserű, egyáltalán nem jó az íze. Én is csak azért kávéztam, mert a tejeskávé tényleg finom, de amit akkor ittam, valami pocsék volt.

- Ha el akarnám mondani, már megtettem volna, nem gondolod?

- Miért vagy velem kedves?

- Miért kéne köcsögnek lennem?