Fucking real life

7. rész

- Nadia, ezerszer elmondtam, hogy nem kell most azonnal találnod nekem valakit. Sőt! Nem is kell nekem találnod senkit sem. - nyafogtam amikor már egy órája próbált találni Nadia nekem valakit.

- Én meg ezerszer elmondtam, hogy pár napja még nem voltál búvalbaszott, de most az vagy. Ez - mutatott rá az arcomra - nem oké.

- De semmi bajom sincs. Látod? - vigyorogtam rá.

- Aha... nem győztél meg. - fonta össze karjait - Hol tudnánk összeszedni egy meleg fiút... - gondolkozott el - Hol szoktatok lenni?

- Hol szoktunk? - vontam össze szemöldökeimet - Én speciel itt. - néztem körbe a kávézóban.

- Will, ez itt halott ügy. - törődött bele a sikertelenségbe - Tudom már! - kiáltott fel. Komolyan elkezdett kiabálni, és magára vonta az összes ott tartózkodó ember figyelmét. Kínos volt. - Gyerünk el egy meleg bárba! - nézett rám lelkesen.

- Hogy mi? - kerekedtek ki szemeim.

A pénztárcájából elővett valamennyi pénzt, levágta az asztalra és a karomnál fogva kihúzott az utcára.

- Nadia, te nem vagy normális. Nem megyek veled melegbárba! - próbáltam megállítani őt a nagy rohanásban.

- Miért nem? - nézett rám bosszúsan.

- Nem akarok melegbárba menni. - akadtam ki.

Semmi más nem járt az eszemben, csak az, hogy "normális ez?". Kitaláljátok, hogy mi erre a válasz? Pontosan! Nem normális. Végre valamiben egyet értünk kedves képernyőt bámuló embertársam.

- Bízz bennem! Segíteni akarok. - komolyodott meg - Egy fiú megbántott téged. Ennek a legjobb ellenszere egy másik, helyesebb fiú. Én már csak tudom. - lökött oldalba.

- Sokba fog ez kerülni neked... - mondtam összeszűkített szemekkel.

- Na gyere már! - újra karomon fogott és elkezdett húzni.

- Tudod te egyáltalán, hogy merre kell mennünk?

- Tényleg. Nézzük meg a Googleban. - nevetett fel.

Megnéztük, és találtunk is egyet. Természetesen az ellenkező irányban volt, mint amerre elindultunk. Amikor megálltunk a hely előtt... hát... nem volt túl bizalomgerjesztő. Lehet, hogy azért, mert szimplán nem akartam bemenni oda. Érdekelte ez Nadiát? Nem. Egyáltalán ellenzi ezt bárki, aki olvassa? Nem? Kiszámíthatóak vagytok...

- Jó lesz, nyugi. - mondta Nadia miközben leültünk a pulthoz.

- Na persze... - könyököltem rá az asztalra.

- Ne legyél már ennyire elutasító! - nézett rám bosszúsan.

- Ne legyek elutasító azzal a 40 éves palival, aki bámul? - közelebb hajoltam hozzá és halkan mondtam.

- Oké... - nézett abba az irányba, amerre az említett személy ült - vele lehetsz, de nézd csak, - mutatott az egyik asztal felé - vele azért annyira ne.

- Ő van legalább 25 éves. - néztem meg jobban őt.

- Mit számít az a 7 év? Ne keress már mindenben kifogást! Egyszer élsz. Legalább próbálj meg boldog lenni. - vette elő a bölcsességét.

- Miért tudod mindig, hogy mit kell mondanod? - sóhajtottam.

Kértünk magunknak egy-egy sört, és Nadia odaküldött ahhoz a fiúhoz. Miket beszélek? Férfihez.

- Szia... - köszöntem neki bátortalanul - leülhetek?

- Nyugodtan. - mosolygott rám és helyet foglaltam.

Helyes volt, tényleg. Furcsa volt nagyon a szituáció. Elvégre addig oké, hogy meleg vagyok, de soha nem próbáltam előtte felszedni senkit. Valljuk be, nem is vagyok egy őstehetség benne.

- Mi a neved? - kérdeztem a sörömet szorongatva.

- John. A tiéd?

- Will.

És itt beállt a kínos csend. Az asztalt bámultam, még csak arrébb se mertem nézni. Szörnyű volt. Én nem értem, hogy mások hogy csinálják, de nem az én világom ez a pasizás, az már biztos.

- Figyu, asszem én megyek. - felnéztem Johnra, aki mosolygott rám. Bizarr volt.

Felpattantam a székről, és már ott se voltam. Szörnyen éreztem magam. Kellemetlenül.

- Nadia, kérlek, menjünk haza. - néztem rá már szinte kétségbeesetten amikor visszaértem hozzá.

- Jó. Elmegyek a mosdóba, te addig idd meg a söröd. - felkelt a székről és elindult - Egyáltalán van itt női mosdó? Elvégre ez egy meleg bár. - torpant meg és visszafordult hozzám.

Megvontam a vállamat és beleittam a sörömbe. Nadia elment a mosdóba, én iszogattam. Alig vártam már, hogy hazamehessek.

- Bocsi, ül itt valaki? - kérdezte valaki.

Odafordultam a hang irányába, és a tulajdonosa engem bámult, ezért feltételeztem, hogy hozzám beszélt.

- Nem. - válaszoltam kissé bátortalanul a tőlem feltehetőleg pár évvel idősebb fiúnak. Az is lehet, hogy egyidős. Ki tudja...

Megfogta a mellettem lévő széket és elvitte. Elhittétek, hogy le akart ülni hozzám? Tuti, hogy elhittétek. Micsoda hiszékeny népség. Na jó, akkor hirtelen én is azt hittem, de sajnálatos módon nem egy romantikus filmet néztek éppen.

Nagy nehezen sikerült hazavergődnöm. El sem hittem, hogy végre otthon lehettem. Egyből bedőltem az ágyamba, mint egy darab fa.

Unatkoztam. Fizika volt, és unatkoztam. Gyors váltás az előző délutáni izgalmas kis jelenetek után. Ez van, nem vagyok én Szabyest, hogy az életem a drámázásból álljon.

Hiszitek vagy sem, de nekem azért jól esett, hogy Nadia próbált javítani a hangulatomon. Jó, a módszere lehet nem volt a legtökéletesebb, de jót akart.

Egész nap néha elkaptam egy-egy pillantását Chrisnek. Elég rosszul érintett az a tény, hogy semmi más nem érdekelte, csak az a hülye jó hírneve, de mit tudtam volna csinálni? Szabotáljam? Mi? Eszeljek ki egy tervet, ami lerombolja ezt? Nem, nem, kis bűnszövetkezőim. Nem fogok beleavatkozni, ne is próbáljatok rábeszélni.

Egy újabb ebédszünet, ami számomra kínosan és idegesítően telt Chris miatt. Legszívesebben kirohantam volna a világból, csak ne kelljen vele lennem. Lényegtelen, úgyis ki kell bírnom még vele addig, amíg elvégezzük ezt a sulit.

Az utolsó órám előtt még gyorsan ki akartam szedni a matekkönyvemet a szekrényből. Kinyitottam a szekrényajtót, és a könyveim tetején hevert egy eddig ott nem lévő lap. Furcsállva kivettem onnan, és megnéztem mi volt ráirva.

"14:00-kor a suli mögötti parkolóban."

Ez ugye csak egy vicc? Ki használ ilyen ósdi módszereket egy találka leszervezésére? Komolyan... mintha egy rossz tinisorozatban lennék.

Végigültem azt a remek matekórát is, és már háromnegyed kettőnél járt az idő. Úgy határoztam, hogy elmegyek a parkolóba, mert hát azért milyen poén már ez.

Nyugisan álldogáltam a parkolóban és nézelődtem, hogy kire kéne várnom. 14:10-kor már kezdett kínossá válni a szitu és kezdem azt hinni, hogy valaki átvert, de ekkor jött ő.

- Szia. - jött oda hozzám egy nálam magasabb, szőke hajú fiúcska.

- Szia. Te...

- Igen. - vakarta a tarkóját kínosan - Tudom, hogy béna ötlet volt, de jobb nem jutott eszembe.