Fucking real life

4. rész

- Will! Will, kelj fel! - hallottam meg Nadia tompa hangját.

Lassacskán magamhoz tértem és felültem. A fejemet fogtam, mivel az arcom továbbra is sajgott.

- Nadia? - néztem az illető lányra, aki aggódva guggolt mellettem.

- Will, te most beájultál? Ne hívjak mentőt? Nincs valami gáz? - a válaszomat meg sem várta, máris a telefonja után kezdett el kutakodni.

- Ne, nem kell. Csak nem bírom a vért. Egyébként nem ájultam el, csak egy kicsit összeestem.

- Biztos? - abbahagyta a kutakodást a táskájában.

- Igen, - bólintottam - csak segíts felkekni.

Feltápászkodtam, majd Nadia előkeresett egy zsebkendőt és a számra szorította, hogy elálljon a vérzés.

- Most ne nézz ide! Elveszem a zsepit. - adta ki az utasítást, amit én készségesen közettem.

Elindultunk hazafelé. Megbeszéltük, hogy ez a kis baleset kettőnk között marad. Beszélgettünk mindenféle dologról, és rájöttem, hogy ő tényleg egy nagyon kedves és vicces lány. Ha nem lennék meleg, tuti ráhajtottam volna. Na jó, talán nem. Talán zavarban lettem volna, és miután szabadultam volna a kínos szituból csokiba folytottam volna azt, hogy hülyének érzem magam.

_______________

- Will, figyelsz te rám? - lengette meg kezét arcom előtt Sam.

- Mi? Ja, nem. - tértem vissza a valóságba.

- Na kössz... azt kérdeztem, hogy te kit akarsz elhívni a téli bálba.

Nos igen, a híres-neves téli bál. Szép ruhák a lányokon, elegáns öltönyök a fiúkon. Mint egy rossz, tiniknek szóló filmben, aminek a tetőpontja a bál. Nyugi, itt nem ez lesz a fő pontja a könyvemnek. Még korai lenne, türelem.

- Még nem tudom. - válaszoltam tömören. Azt azért mégse mondhattam, hogy legszívesebben Chrissel mennék, hiszen a végén még melegnek hitt volna.

A logikus az lett volna, ha megkérdezem Nadiát, hiszen ő az egyedüli lány, akivel jobb viszonyt ápolok a "szia, mizu?"-nál, de nem akartam elvenni tőle azt az estét, amikor olyannal lehet, aki bejön neki, és fordítva.

Az egész iskola a' téli bál' lázban égett. Vagyis a lányok. A fiúkat nem hatotta meg annyira a dolog, a krokett ebédre jobban lekötötte a figyelmünket, de az ebédszünetben mégis előjött a téma.

- Idén is felöntjük a puncsot? - kérdezte izgatottan Mark.

- Még jó, hogy! - válaszolt ugyan olyan lelkesen Rob.

- A diri tuti megint ki fog akadni, de úgyse jön rá, hogy mi voltunk azok. - nevetett magában Peter.

A három hülye. Rob a vezér, Mark a csatlósa, Peter szintén, csak ő sokszor leáll vitázni a vezérükkel.

- Tényleg, ti kit akartok elhívni? - tette fel Sam a kérdést. Úgy látszik, hogy nagyon érdekli őt a téma.

- Szerintem én Wandát. - vágta rá egyből Peter.

- Komoly? Esélyed sincs nála. Legutóbb egy egyetemistával járt. - ütötte karon Rob.

- És? Kémián mellette ülök, és megvan köztünk a kémia. - vigyorgott büszkén - Miért, te kit akarsz?

- Laineyt! - vágta rá Rob.

- El se viseli a hülye képedet. Akkora pofára esés lesz belőle, hogy átrepülsz Kínába. - ellenkezett Peter szokás szerint.

- Azóta ismerjük egymást, hogy gólyák voltunk. Biztos, hogy nem fog tudni ellenállni az ajánlatomnak. - húzta ki magát büszkén.

- Talán ez a baj, hogy túl régóta ismer. - Peter újra belekötött.

- Ugyan már, Rob. Csak mellette ültél fizikán, és mindig odaadtad neki a házid, meg rólad lesett a dogáknál. - szólt közbe Mark is.

- Látod? Bír engem! - csapott az asztalra lelkesen Rob.

- Te, Will? - kérdezte Mark, majd mindenki elhallgatott és rám nézett.

- Szerintem én kihagyom.

- Ne már, Haver! Kihagynád a tanárok részeg táncát? Mindig ők isszák a legtöbb puncsot, biztos, hogy idén is durva lesz. - próbált győzködni Sam.

- Nem tudom. Majd még átgondolom. - Chrisre pillantottam sunyiban, aki ugyan így tett.

Tekintetünk egy pillanatra összetalálkozott, de egy pillanat alatt vége is lett, és szemeivel az éppen beszélő embert kereste a társaságunkban.

- Tudod mit, Rob? - tette Peter kezét Rob vállára - Ha most odamész Laineyhez és elhívod a bálra, és ráveszed, hogy elmenjen veled, akkor meghívlak egy hamburgerre.

- Készítsd a pénztárcádat, Peter! - felállt a székéről és a lány asztala felé vette az irányt.

Lainey egyelőre egyedül ült, mivel a barátnői nem értek még oda.

- Szia, Lainey. Van már kísérőd a bálra? - leült mellé, és az asztalon könyökölve nézett rá.

- Szia! Nem, még nincs. - válaszolt kissé visszakozva, legalábbis arckifejezéséből ítélve.

- Akkor most már van. - kacsintott rá a lányra Rob, aki kicsit meglepődve felvonta a szemöldökét.

- Miért is? - tudta jól, hogy mire akar kilyukadni Rob, de nem adta magát könnyen.

A kis bájcsevejüket megzavarta az éppen érkező Connie, aki köztudottan Lainy legjobb barátnője.

- Na, mit mondasz? - folytatta tovább Rob az imént jött lányra sem ügyelve.

Lainey legjobb barátnőjére nézett kérdőn, akinek leesett, hogy miről is van szó, meg valószínű, hogy hallotta is mit kérdezett Rob. Connie fejével egy közelben ülő fiú felé biccentett. Pontosabban Jason felé.

Tavaly egy nagy hiszti volt kettőjük között, amit nem titkoltak el. Valami olyasmi lehetett, hogy majdnem összejöttek, csak aztán Jason meggondolta magát és inkább Lisánál maradt. Lisáról már volt szó. Tudjátok, a miniszoknyás sulikurva, akit - valamilyen csoda folytán - nem találtatok meg egyből, így egy fél bekezdést elpazaroltam a magyarázásra. Akkor Jasonnel beszélgetett, a nagymenő focistával.

Jason időnként még bepróbálkozott Laineynél, de mindig elutasította. Csak idő kérdése volt, hogy mikor hívja el őt a bálba. Ezt az eseményt mindenki várta, hiszen mi sem jobb pletyka téma, mint a hiszti és a visszautasítás? Semmi? Szerintem sem.

- Rendben, megyek veled. - mondta hirtelen.

Az asztalnál ülő kis társaságunknak hirtelen minden szava elakadt, de Robnak is. Egyikünk sem számított erre.

- Mi? Komoly? Vagyis, még jó, hogy. Akkor, majd még beszélünk. - Rob felállt az asztaltól és sietősen visszajött hozzánk - Láttátok? Megmondtam, hogy igent fog mondani. - vigyorgott ránk.

- Ez durva volt, Haver. Nagyon komoly vagy. - veregette hátba őt Mark.