Fucking real life

11. rész

Napjaimat unalmasan tengettem. Azóta, hogy Nadia kioktatta Christ nem is szólt hozzám, ha a közelében voltam csak lesütött szemekkel bámulta a padlót. Tehát tettünk három lépést visszafelé. Előtte legalább néha beszéltünk, de legalább rámnézett párszor, de most, egy pillantással sem jutalmazott.

Letettem én már arról, hogy lesz köztünk bármi több. Feladtam. Egyszerűen nem érdekelt többé. Nem tudott érdekelni.

Egy újabb unalmas napom újabb lezárásához érkeztem amikor indultam hazafelé az iskolából. Már majdnem kiértem az épületből, amikor észrevettem, hogy egyik cipőmben lévő cipőfűzők szabadon lengedeztek, mint a mikulás szakálla a hóviharban.

Jó, hogy nem taknyoltam el eddig. - veregettem magamat vállon gondolatban.

Lehajoltam, és egy újabb szoros csomót készítettem a két lengedező madzagból.

- El szeretnél jönni? - hallottam meg egy mély hangot a lépcső aljáról.

Kíváncsiam lelestem a lépcső tetejéről, mivel nagyon ismerős volt ez a hang, de nem jutott eszembe a tulajdonosa.

Egy gondolatban kimondott "jaa" után eljutott a tudatomig, hogy a testnevelés tanárunk beszélt éppen.

Léptem volna le az első lépcsőfokra, amikor egy újabb, sokkal ismerősebb hangot fedeztem fel: Nadiáét.

- Igen, már várom. - válaszolta boldogan a lány.

- Rendben, majd elmondom pontosan hol és mikor.

- Akkor, hétvégén találkozunk. - zajlott le a párbeszéd.

Felvont szemöldökökkel néztem rájuk, de ők persze még csak jelét sem érezték a jelenlétemnek.

Mind a ketten elindultak az ellenkező irányba. Nadia a kijárat felé igyekezett, én pedig utána.

- Nadia! - szóltam neki összezavarodva, dühösen és csodálkozóan.

- Oh, Will. - fordult hátra egy boldog mosollyal.

- Gyere! - szóltam neki szigorúan, amit kérdés nélkük meg is tett.

Kiértünk az utcára, újra egy hatalmas embertömegben voltunk, mintha nem lett volna elég az iskolában eltöltött idő.

- Mi van? - mondta egyszer csak hirtelen, amikor gondolom már megunta, hogy magyarázat nélkül sürgettem a sulitól minél távolabb.

Megálltam, ezzel befejeztem az egy mérges pingvinként totyogást, és hitetlenkedve fordultam felé.

- A tesi tanár?

- Hallottad...? - kérdezte kissé bizonytalanul.

- Igen, az egészet. - csak a végét, de semmi baj. - Miért nem mondtad eddig? - már nyugodtabban tettem fel ezt a kérdésemet, hisz nekem nem lett volna jogom haragudni amiatt, hogy a testnevelés tanárunkkal találkozgat titokban.

- Hát... - néz rám már kicsit sem megilletődve - nem hittem, hogy kéne... - vonta fel egyik szemöldökét.

- Én mindent elmondtam neked eddig is, te meg egy ilyet... nem. - kezdtem sértődötté válni.

- Öhm... Will? - értetlenül bámult rám.

- Hány éves egyáltalán? - kezdtem kifaggatni a részletekről.

- 24. - vágta rá szinte egyből.

- Mióta tart ez? - folytattam a kérdezősködést.

- Nem rég óta... talán pár hónapja... - gondolkodott el.