Macskadémon |Taekook| ✓

9 rész

Taehyung szemszögéből:


-Miért érzem azt Taehyung, hogy valami baj lesz? - kezd el aggódni Jin, én pedig morogva leintem és iszom tovább a már nem is tudom hányadik italomat - Na jó elég volt, ne igyál ennyit - húzná el tőlem én viszont visítva kapok utána, így sikeresen magamra öntöm a felét.
-Igazán kösz Seokjin - mondom neki dühösen, majd nehezen felkelve mászok el a mosdóig, hogy rendbe tegyem magam. A tükörbe nézve szörnyülködőm el, hogy hogyan nézek ki. A fáradság ami igazán jól látszik rajtam, mégis én hülye itt iszok ahelyett, hogy otthon feküdnék. De basszus, ha nem Jungkook zaklat, akkor ott van az idegbeteg nevelő apám plusz anyám hisztije, amit állandóan hallgatnom kell. Az egész életem egy kész csőd, ezt nem lehet, de nem is akarom szépíteni. Legszívesebben véget vetnék az életemnek de tudom, hogy túl gyáva lennék én ahhoz, hogy bármi kárt is tegyek magamba.
-Tae, jól vagy? - hallom meg Jin hangját én pedig csak kopogok egyet, így legalább tudja, hogy még élek és nem húztam le magam - Gyere ki, menjünk haza - próbál kicsalogatni, de semmi szükség rá úgy is megyek én. Még egy utolsót nézek a tükörbe, majd egy nagyot sóhajtva megyek ki, ahol szembe találom magam a féltő pillantásokkal figyelő barátommal.
-Menjünk Jin, elég volt - dőlök be a karjaiba. Ő csak kuncogva kezd el ki cipelni, mint egy kisbabát.
-Miért csinálod ezt magaddal Tae? Én ezt nem értem
-Ezt én se értem, talán reménykedtem valamibe - mondom ki a nyilvánvalót. Mert abba reménykedtem, hogy esetleg felbukkan valahol Jungkook és elmagyarázza, hogy mégis mi folyik itt. Mert arra rá jöttem, hogy természetfeletti lény de, hogy pont tőlem mit akar és, hogy kik azok akik vadásznak rám, arra még mindig nem, és a szemem előtt csak homály van.

~~~~~~

-Jobban vagy? - simít egyet a hajamba Jin, mikor már tisztán fekszek a puha ágyba - Akarod, hogy itt maradjak?
-Nem kell köszönöm, most már jobban leszek menj nyugodtan. Anyuék is valamikor jönnek, úgyhogy nem sokáig maradok egyedül - fordulok Jin felé, aki mint valami féltő anyuka úgy néz rám. Hát igen, ő többet foglalkozik velem, mint az igazi anyám.
-Hívj ha van valami - mosolyog rám, amit viszonzok, majd miután elment és újra egyedül leszek, valami miatt megered a könny csatornám és elkezdenek végig rohanni az arcomon. Szipogva fordulok a másik irányba és a fényes holdat kezdem el nézegetni, ami most valami miatt jobban csillog. Az egész szobámat bevilágítja fénye és e miatt megnyugvást ad a nagyon gyorsan zakatoló szívemnek.
Végre nagy nehezen eltudnék aludni, de hirtelen valaki befogja a számat mire megugrok és a mögöttem lévőt megfejelem.
-Ahh... basszus Tae - simít a fájó pontra az idegen, bár ahogy látom ez nem egy idegen, ha nem csak...
-Jungkook, te meg mit keresel itt!?