Gloomy |Pietro

5

Wrrr Wrrr

Az űrhajó hangosan rázkódik, miközben Peter hangosan kiabál. A Föld 4 felé tartva egy aszteroida esőbe keveredtünk, ezért most Peter vezet. Egy pillanatra rám pillant és elmosolyodik. Szegénynek hatalmas súly nehezedik a vállára, de még így is képes mosolyogni. Szólásra nyitja cseresznyepiros, tökéletesen ívelt száját.

"Lori, kérlek menj a lövőfülkébe és kezd el lőni azokat az aszteroidákat amiket nem tudok kikerülni."

Nevetve szalutálok egyet és elindulok a fülke felé. Peter még röhögve utánam kiállt, majd gyorsan jobbra húzza a vezérlőkart.

"Ha lehet ne gyújts fel semmit."

Felkacagok és megkapaszkodok az ajtófélfában. Bepattanok az ágyú mögé és bekapcsolom a mini számítógépet, ami a fegyvereket hozza működésbe. Hangosan sípol egyet a gép.

Breep Breep

Ráteszem a kezemet a vezérlő kormányra, majd bemérem az útba kerülő aszteroidákat. Sikeresen kilövöm az összeset és hallom előről Peter önmagával való lepacsizását. Bekapcsolja a kedvenc számát, majd autómata módba állítja a hajót. Ahogy közeledek felé látom rajta, hogy mennyire boldog. Felém nyújtja eres kezét és a másik kezével izzadt hajába túr.

"Szabad egy táncra Főnixkém?"

Elmosolyodom a becenevem hallatán és bólintok. A kezemet a kezére helyezem, ő pedig közrefogja puha kezemet és közelebb húz magához. Lassú zenére táncolunk, ami meghittséget varázsol a nyugtalan szívembe. Egyfolytában csak arra tudok gondolni, hogy mi lehet Pietroval. Utoljára amikor láttam éppen a fejére omlott a plafon egyik része.

"Pördülj jobbra."

Suttogja a fülembe Peter, majd megpörget. Felkuncogok egy pillanatra, hogy kiverjem a fejemből a halálosan fájó, talán már halott szerelmem utolsó látványát.

"Hamarosan megkezdjük a leszállást Lori, éppen a légkörbe hatolunk bele."

Hallom meg ismét Peter hangját, aki a sok rázkódást magyarázza, miközben lassan táncol velem.

"Figyelj, sajnálom, hogy Magnusnál nem mutattam túl sok életjelet. Tudod, én hamarabb ott voltam, mint te. Sokkal rosszabbul bánt velem és előtted volt ott egy másik lány, Lorelei."

Szaggatottan kezdi el venni a levegőt a lány nevének kiejtése után. A szemei megtelnek könnyekkel és erőtlenül tartja a kezem. Bátorítóan megszorítom a vállát és a szemeibe nézek.

"Nem muszáj beszélned róla."

A szemeimbe néz és megrázza a fejét. Elengedi a kezem és leül a földre. A térdeit felhúzza és lehajtja a fejét.

"Tudod, Lorelei volt számomra minden. Ő volt a létezésem kulcsa. Éppen eljegyezni akartam amikor megjelent Nebula és a csapata. Elragadták tőlem, összezúzták a szívem. Eldöntöttem, hogy megkeresem. Rá is akadtam, pont a te celládban raboskodott ő is. A szemem előtt ütötte Magnus, kínozta, levágta a haját. Aztán fordult a kocka. Akárhányszor szóltam Loreleihez, annyiszor ejtett rajtam nyomot."

A kezeimet a szám elé kapom és még az én szemeimbe is könnyek szöknek. Leülök Peter mellé és felsóhajtok. Látszik rajta, hogy fáj neki erről beszélni.

"Aztán egy nap úgy döntött Magnus, hogy megszabadul tőle. Tisztán emlékszem az utolsó közös esténkre. Gyönyörű arca pipacs piros volt a sok sírástól, gyönyörű haja kócosan tapadt az arcához. A hangja erőtlen volt, apró, puha kezei keresték a kezemet de nem ért el. Hiába próbáltam, én sem értem el őt. Magnus aznap este kínozta utoljára. A pisztoly, amit te is láttál a kezében, azzal oltotta ki az ő életét is. Tisztán emlékszem arra a pillanatra amikor kiszökött a testéből az élet,majd a földre zuhant. Halála előtt a szemeivel engem figyelt és egyfolytában Szeretlek-et suttogott. Akkora erőhullám jött rám akkor, hogy képes lettem volna szétszedni a ketrecemet. A testét meg akarta gyalázni az a rohadék, de Sahara esdekelt, hogy adja neki Magnus Lorelei testét. Nehezen, de odaadta neki, ő pedig elvonszolta a holttestet."