🥀Vak szerelem🥀

🌹~One~🌹

Szeptember 6., Vasárnap
Az életem eddig a percig a normális kategóriába volt sorolható, ami engem kicsit sem zavart, sőt még örültem is neki. Bár ki ne örülne egy normális életnek? Mindenesetre én teljesen meg voltam elégedve a jelenlegi helyzetemmel épp ezért a hátam közepére sem kívántam a mai délutánt.
Itt állok egy nagyon otthonos ház előtt, nekem mégis undor ül ki az arcomra.
•••Egy nappal ezelőtt•••
Szeptember 5., Szombat
Éppen a szokásos délutáni programomat csináltam, amikor Leo (a legjobb barátom) írt nekem.
Leo♡: Szia Csipesz nincs kedved talizni?
Hát igen. Csipesz...Ez a név kiskoromban ragadt rám. Mindig az ujjamra raktam a csipeszeket és azzal rohangáltam a lakásban. És azóta vagyok kedves drágalátos, egyetlen barátocskámnak Csipesz...Jó becenév mi?
Ashley: Deee az jó lenne. Hol? Mikor?
Leo♡: Mondjuk a szokásos helyen, 20 perc múlva?
Asley: Nekem jó. Akkor ott tali. Szia!♡
Leo♡: Szia! ♡
A szokásos helyünk egy közeli kávézó, oda szoktunk mindig suli után beülni és néha képesek vagyunk órákat dumálni.
Mivel a 20 perc nekem általában édes kevés, ezért megpróbáltam hipergyorsasággal elkészülni, aminek az lett az eredménye, hogy elfelejtettem sminkelni. Na nem baj, remélem nem lesz olyan szembe tűnő.
Már csak pár percem volt, ezért kettesével ugrálgattam le a lépcsőn és már indultam volna ki, ha anyu meg nem állít.
-Hova-hova kisasszony?-néz rám kérdőn.
-Csak Leoval találkozok a közeli kávézóban.-sóhajtom.
-Rendben. Ne felejtsd..-kezdett bele de közbe vágtam.
-Tudom, tudom. Semmi alkohol, nincs kószálás és legkésőb nyolckor itthon leszek.-daráltam az unalomig ismételt szöveget.
-Az én kicsi lányom lassan önálló.-mondta anyu meghatottan.
-A te kicsi lányod már rég önálló és pont most késett el.-mondtam unottan.
-Gyere, elviszlek.-mondta anyu és elindult a garázs felé. Sietve követtem őt egészen a kocsiig, ott bepattantam az anyós ülésre, mellém a volán mögé anya, és már indultunk is.
Kemény tíz percet késtem, ezért kissebb nagyobb tornádóként léptem be a helyiségbe, ami miatt minden szempár rám szegeződött.
Kínosan mosolyogva sétáltam oda Leohoz aki unott pofával nézte a telefonját (valószínűleg nem vett észre), én pedig kihasználva az alkalmat, leültem és jó hangosan köszöntem neki.
-Sziaa!-mondtam az átlagosnál hangosabban.
-Mi..?! Jesszus! Ashley a francba! Kiesett a szívem a helyéről.-remegett.
-Tényleg? Hol? Én nem látom.-próbáltam humorizálni, majd hirtelen komolyra fordítottam a szót:- Ha még egyszer Ashleynek hívsz, megkeserülöd.-fenyegettem. Utáltam ha a teljes nevemen szólítottak.
-Bocs Ash, de ha ijesztegetsz, így jársz.-vonta meg a vállát, mire felnevettem. Jó ez most az én hibám volt.
-Amúgy miért késtél? És miért nem vetted fel a telefont? Hívtalak.-vont kérdőre.
-Sajnálom, de le volt némítva.-mondtam bűnbánóan, miközben előkotortam az említett készüléket. Hát igen. 5 nem fogadott hívás Leotól. És egy sms anyától(?). Kérdőn nyitottam meg az üzenetet, amiben ez állt:
Anyu♡♡: Kicsim légyszi gyere haza hatra. Elfelejtettem mondani, de egy fontos hírt szeretnénk közölni veled, és a bátyáddal. Puszi. Siess haza!
Szomorúan mutattam meg Leonak.
-Ne legyél szomorú. Ha vége a kupaktanácsnak, hívj fel.-mondta kedvesen.
-Rendben. Akkor..én megyek mielőtt elkések.-néztem az órámra csalódottan. Nem is volt értelme eljönnöm.
-Elkísérlek.-állt fel ő is, és elindult a kijárat felé.
Az út csendben telt, nem szóltunk egy szót sem. De ez nem a kínos csendhez volt sorolható, ez..egyszerű csend volt. Csupán élveztük egymás társaságát. Ne értsétek félre, nem vagyunk szerelmes pár! Csak barátok vagyunk, semmi több. Mármint Leo helyes meg minden, de 9 éve ismerem, nem tudnám elképzelni a pasimként. De miért is beszélek erről? Ashley nyugodj meg.
-Hát..itt vagyunk. Hívj ha végeztetek.-mondta Leo.
-Persze hogy hívlak! És bocs amiért elcsesztem a délutánod. Ezt nem így terveztem.-mondtam kínosan.
-A te társaságod nem lehet pocsék, szóval nem haragszok.-mondta nyugtatóan, majd átölelt.-Szia Ash!-engedett el és elindult.
-Szia Leo.-mondtam halkan.
Nagyot sóhajtottam és elindultam a kapu felé. Ha a szüleim a bátyámmal és velem szeretnének közösen beszélni, akkor tényleg komoly dologról lehet szó.
-Szia kicsim, ülj le.-szólt nekem apa, ezzel félbeszakítva a gondolatmenetemet.
Az asztalnál már ott ült a bátyám Michael, anya és apa is. Én is leültem az asztalhoz, ezzel pedig teljes lett a Williams család.
-Na!-csapta össze a kezét anyu, amitől a bátyámmal összerezzentünk.-Most hogy teljes lett a családunk, szeretnénk veletek közölni egy fontos hírt apátokkal.-folytatta, miközben én beleittam a szörpömbe.-Elköltözünk!-ujjongott anyu. Mi?! A hirtelen jött hírtől, félrenyeltem és ott fulldokoltam az egész család előtt.
Mikor már rendesen tudtam levegőt venni, megszólaltam.
-MI?!?-döbbentem le. Ez volt az első ép mondat ami most eszembe jutott.
-Elköltözünk! Hát nem csodás? Nagyobb ház, nagyobb kert, két fürdőszoba..-kezdett el áradozni anyu.
-Bocsánat én befejeztem a vacsorát.-köszörültem meg a torkom, majd otthagyva az érintetlen ételt és anyáék döbbent arckifejezését, felrohantam a szobámba.
Ne! Nem, az nem lehet! Miért??
Amilyen gyorsan csak tudtam, felkaptam a táskám, és a kijárat felé indultam. Nem akartam senkivel találkozni, Leon kívül.
A közeli parkba mentem, ott leültem egy padra és elővettem a telefont.
Ashley: Szia..beszélhetnénk?
Leo♡: Persze! Hívj fel!
Ashley: Úgy értem...beszélhetnénk élőben?
Leo♡: Hol vagy?
Ashley: A parkban.
Idegesen raktam el a telómat és vártam.
Alig telt el öt perc, Leo alakja már kivehető volt, az éjszakai sötétségben. Futott felém, a szél bele-bele kapott a hajába, pólója ráfeszült testére, amitől látszódott a sok évi kemény edzés eredménye.
-I..itt vagyokh.-lihegett, miközben levágta magát mellém a padra. Rettentően ideges voltam, azt sem tudtam hol kezdjem. Feszülten tördeltem az ujjaimat és néztem bele a sötétségbe.
-Ash..baj van?-nézet rám Leo hirtelen.
-Igen.-sóhajtottam egy utolsót mielőtt belekezdtem volna.-A szüleim valamit meg akartak beszélni velünk, de ezt te is tudod. Én léptem be utoljára a lakásba és amint én is leültem, a szüleim rögtön belevágtak a közepébe.-daráltam, de itt elakadtam.
-És?-nézett rám Leo, ezzel jelezve, hogy folytatást akar.
-Elköltözünk.-nyögtem ki nagy nehezen, majd a földet kezdtem el bámulni, mintha olyan érdekes lenne.
Pár percig néma csendben ültünk, gondolom neki is meg kellett emésztenie ezt az egészet.
-Hogy mi van?-szólalt meg hirtelen.
-Elköltözünk. És a szüleimet ismerve, valószínűleg messze.-mondtam szomorúan.
-Ez komoly? Ash..ezt nem teheted velem! Te mindig számíthattál rám! És én?-nézett rám indulatosan. Várjunk csak. MI VAN?!
-Ezt hogy érted?-néztem rá döbbenten.
-Nem költözhetsz el! Én így hogy számíthatok rád?-akadt ki.
-Leo arról nem tehetek hogy elköltözünk! És mivel kiskorú vagyok, így beleszólásom sincs! Szerinted nekem van kedvem ehhez az egészhez? Itt nőttem fel ember! Persze hogy nem akarom itt hagyni a gyerekkorom emlékeit!-kiabáltam.
-Egyáltalán próbálkoztál? A szüleid megértenének!-mondta dühösen.
-Azt hiszed? Képzeld el rohadtul nem érdeklik az én véleményem! Ebben nem csak én döntök! De tudod mit? Hagyjuk. Amint megtudtam ezt az egészet, rögtön hozzád fordultam, hogy elmondjak mindent! És te ahelyett hogy támogatnál és bíztatnál, inkább uszítasz!-mondtam ingerülten.
-Ugyan már! Hisz rajtam kívül nincs is barátod! Persze hogy hozzám jöttél először!-vágta oda nekem.
-Azt hittem tisztában vagy vele. De úgy látszik nem. Nekem rajtad kívül vannak barátaim. De te voltál a legfontosabb.-suttogtam csalódottan, majd fogtam a táskám és elindultam haza.
-Ash..-szólt utánam, de nem érdekelt. Ezt benézte.

Itt is lenne a történetem első része. Ha tetszett kérlek jelezd egy csillaggal!
Puszi😘