🥀Vak szerelem🥀

🌹~Fourteen~🌹

Szeptember 30., Szerda.
Egy hét telt el azóta, hogy Felicia elküldött, Noelnek pedig megbocsájtottam, és úgy tűnt minden rendben van. Noellel ugyanúgy találkozgattam, de mostmár délutánonként, a tanulásba is belehúztam, és sikerült mindig időben felkelnem. A mai nap miatt azonban mégis izgultam. Igaz, hogy már rég eldöntöttem, maradok a csapatban, de azért féltem.
A bátyám ma délután már otthon lesz (ne kérdezzétek mit csinálhatott ennyi ideig a haverjánál, én sem tudom) ezért újra teljes lesz a család. Úgy kb. egy délutánig. Ugyanis holnap megyünk kirándulni arra a titokzatos helyre, amit Adam annyira vár már. Vasárnap reggel megyünk haza, úgyhogy ahogy a bátyám haza ér, én már mehetek is.
A suliba érve, rögtön a táncterem felé vettem az irányt, ugyanis nem akartam késni. Megint.
-Ash! Maradsz a csapatban? Úristen de jó!-visította Clara, majd...hát igen. Konkrétan rám ugrott.
-Igen, maradok.-vigyorogtam.
-Basszus. Annyira paráztam hogy elmész.-vallotta be.
-Hidd el én is. De döntöttem.-fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten.
-Szóval maradsz?-kérdezte az ajtóból Felicia.
-Igen, szeretnék.-mondtam.
-Értem. Nos, rendben van. Maradhatsz. De össze kell szedned magadat, mivel eléggé lemaradtál.-jelentette ki.
-Köszönöm. És ígérem hogy bepótolok mindent.-mosolyodtam el.
-Rendben. Akkor kezdjük is!-csapta össze a tenyerét.
-Mire elértünk a szünetig, azt hittem meghalok. Nagyon elszoktam a tánctól, ezért kifulladva vágtam le magam a parkettára.
-Jéé itt vannak a lányoook!-rontott be üvöltve a terembe Chris. Néha nem normális.
-Igen, itt vagyunk. Viszont nektek nem itt van a helyetek.-dünnyögte Clara.
-Naaa ne legyetek már ilyen szivacsok. Táncoljatok. Vagy..táncoljunk!-nyavalygott.
-Épp szünetünk van, és én amúgy is haldoklom.-mondtam.
-Az mindegy. Táncolj Ash!-kérlelt. Ez nem igaz!
-Jólvam csak kussolj már!-mormogta Clara.-Gyere Ash, nincs más választásunk.-húzott fel a földről, majd bekapcsolta a rádiót, ahol pont a "plain jane" ment.
Elkezdtünk táncolni, az ajtóban pedig egyre nagyobb tömeg gyűlt össze. Ott állt Noel, Alex, sőt, az egész osztály, plusz még pár felsőbb éves is.
-Gyerekek mi folyik i..-lépett be a terembe Felicia, majd amikor meglátott minket, arcára mosoly kúszott.
És így történt, az, hogy az S. Gimnázium egyik piciny tánctermében, két lány elkezdett táncolni, ezzel pedig odavonzotta a tömeget, akik szívesen beálltak hozzájuk, vagy csupán mosolyogva, vagy fütyülve figyelték őket.
-A szüneti tánc eszméletlen volt!-lelkendezett Clara, amikor az utcán fáradtam gyalogoltunk hazafelé.
-Igen, tényleg az volt. A tánc néha csodákra képes.-mosolyogtam.
-Holnap kirándulunk. Muszáj lesz tombolnunk, okés?-visított.
-Oké!-csaptam bele a tenyerébe.
Otthon csodálkozva vettem észre, hogy a bátyám, terpeszkedve fekszik a kanapén, és...játszik. A tv-n.
-Heló bátyus!-vigyorogtam. Akármennyire hülye szokott lenni, azért hiányzott.
-Szia hugi.-köszönt vissza, majd letette a konzolt, és odajött hozzám egy ölelésre. Ez kicsit meglepett, de azért viszonoztam, Michael meg mintha jól végezte volna dolgát, ment is vissza játszani. Tudhattam volna.
Szemforgatva indultam a szobámba, ugyanis be kellett még pakolnom. Azonban hiába kerestem a fekete bőröndömet, azt mintha a föld nyelte volna el. Mikor végre meg lett, szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy nem érem el. Hülye alacsonyság!
-Michaeeeeeel!-nyüszítettem.
-Mivan?-jelent meg az ajtóban.
-Nem érem el a bőröndömet.-dünnyögtem. Miután szemforgatva leszedte, rám nézett.
-Minek ez neked?
-Elutazok. Az osztállyal. Három napra.-magyaráztam.
-Hova?-érdeklődött.
-Nem tudom. Adam nagyon titkolja.-vontam vállat.
-Hát..jó. Ez így elég uncsi, úgyhogy inkább visszamegyek játszani.-vallotta be, majd már el is tűnt a folyosón.
Miután végeztem a pakolással, (kellet két óra az biztos...) elővettem a telefonomat, hátha történt valami érdekes.
És igazam volt.
Leonardo King új képet posztolt.
Úristen. Ahogy megláttam ezt az értesítést, a gyomrom összefacsarodott, és úgy éreztem darabokban heverek a padlón. Remegő kezekkel néztem újra a telefonra, ahol Leo kapucnival a fején, sétál az úton. Valószinűleg egy barátja készítette, akire lecserélt engem. Ekkor felébredt bennem a verseny szellem. Így hát odaálltam az ablakomhoz, kitámasztottam a telefont, és 1000 wattos vigyorral meredtem a kamerába. Miután elkészült a fotó, én pedig boldogan vettem tudomásul, hogy lett olyan jó minőségű, amit simán kitehetek instára, már fel is töltöttem. Másodpercek múltával jött is az első lájkoló.
Noel_Graham lájkolta egy képét.
Mosolyogva néztem a képernyőt, ahol nem sokkal később megjelent még egy értesítés.
Noel_Graham kommentet írt egy képe alá: nagyon jó lett, bárcsak láthatnálak élőben is.
Ezzel egy időben jött egy üzenetem instán.
Noel_Graham: nem akarsz talizni?
Az üzenetet olvasva, elnevettem magamat, majd a fejemet csóválva visszaírtam.
Ash__Will.: Nekem jó. Hol? Mikor?
Noel_Graham: Várj. Mindjárt ott vagyok nálatok.
Ash__Will.: Te most vagy ilyen pofátlanul magabiztos vagy, vagy csupán szeretsz sétálni.
Noel_Graham: ?
Ash__Will.: Mi van ha nemet mondok?! Vagy ha nem érek rá?
Noel_Graham: Először is. Olyan nincs hogy te nem érsz rá. Másodszor. A szomszédod vagyok, azért ez nem olyan táv.
Ash__Will.: Jó, inkább figyelj, nehogy elüssenek itt a késői órákban. Én mentem.
A szememet forgattam. Az lehetetlen hogy Noel ennyire ismer már!
Gyorsan magamra kaptam egy gatyát és egy pólót, majd óvatosan, lábujjhegyen lépkedve (mint mindig) elindultam a kijárathoz. Viszont, most a hátsó kijáratot vettem célba. Hát nehogy már ekkora legyen Noelnek az egója! Méghogy mindig ráérek. Én úgy gondolom, hogy minden normális ember, egy hétköznap este, vagy délután, a szabadidejét kiélvezve, otthon pihen. Vagy ilyesmi. Ugye? Gondolom.
Mikor kiértem, a jó hideg levegő, megcsapta az arcomat, amitől megborzongtam, és emiatt pedig hülyének nézett a szomszéd.
Nagyon halkan odasettenkedtem a bejárati ajtónk közelébe, ahol meglepve vettem észre, hogy Noel várakozik. Ezért hát, mentem tovább, egészen addig, amíg el nem értem a kapunkig.
-Kira vársz?-törtem meg a csendet. Noel a szemem láttára megborzongott, majd vicsorítva megfordult.
-Rád vártam.-mondta. Elég viccesen nézett ki, olyan volt mintha az arcára fagyott volna a mosoly. A hidegtől. Legalábbis remélem.
-Ó. Hát..itt vagyok. Most tulajdonképpen mit is akartál csinálni?-értetlenkedtem.
-Csak látni akartalak. És most hogy ez megtörtént, úgy érzem mehetek is.-vont vállat, majd engem, aki szájtátva figyelte őt, rázkódó vállal kikerült. Fortyogva néztem utána, és sajnos még azt is hallottam ahogy vihogva szalad át az úton.
Szóval csak egy prank. Értem én ám.
Miközben a lakásba mentem vissza, egész végig a bosszún járt a fejem, amikor is egy szuper ötlet jutott az eszembe.
Rohanva mentem fel a szobámba, ahol a telefonomat a kezembe véve, megnyitottam az instát.
Ash__Will.: Hé!
Noel_Graham: Hé!
Ash__Will.: Hiányzol.
                 Noel szemszöge:
Kikerekedett szemekkel néztem az üzenetet, és már írtam volna a választ, amikor jött még egy üzenetem.
Ash__Will.: Ja bocs! Nem ide akartam.
Röhögve olvastam el, ám ez inkább volt fájdalmas röhögés, mintsem igazi.
              Ashley szemszöge:
Diadalittasan vigyorogva néztem a telefonom képernyőjét. Tudom, ez talán erős volt, de Noel sem játszott kezdőként, azt azért valljuk be.
Mikor végre az ágyba kerülhettem, vegyes érzelmekkel vetettem bele magamat a paplan közé. Izgatott voltam a kirándulás miatt, és aggódott voltam Noel miatt. Féltem attól, hogy fog velem viselkedni a többiek előtt. Vajon jó lesz a kirándulás? Élvezni fogom?

Folytatása következik...

Itt is lennék a következő résszel, elnézést a csúszás miatt, de tényleg volt olyan nap, amikor nem jutottam a telefonomhoz vagy azért mert nem volt rá időm, vagy azárt mert nem volt ihletem, vagy szimplán azért mert el volt véve😅.
Remélem ez is elnyeri a tetszéseteket, ha igen akkor kérlek ezt jelezzétek egy vote-val!
Pusszancs❤