🥀Vak szerelem🥀

🌹~Thirteen~🌹

Szeptember 23., Szerda.
A mai napot azért nem vártam, mert biztos voltam benne, hogy Feliciától elnézést kell kérnem amiatt, hogy totál ellógtam egy napot. Ó, ha tudtam volna hogy nem az volt az utolsó eset...de nem tudtam, ezért ezt is a saját bőrömön kellett megtapasztalnom. Mint mindig.
Az egész úgy történt, hogy sikerült megint elaludnom, de közel sem annyit mint tegnap. Pont csengetéskor estem be a táncterembe, szerencsémre azonban a tanár még nem volt bent.
Így hát leültem a padlóra, és az egyik cipőfűzőmmel kezdtem babrálni, amikor is, valaki konkrétan kirángatott a teremből. Szó szerint.
-Mi van már?!-akadtam ki szerintem jogosan, mivel senki nem örülne annak, ha elkezdenék cibálni.
-Halkabban.-suttogta rémülten...Noel.
-Már megint te?-csúszott ki a számon, és bár nem sértésnek szántam, azért ez elég félreérthetőre sikerült.-Bocs.-sóhajtottam.
-Mindegy.-hagyta rám, de ez inkább olyan volt, mintha csak azért nem mondana semmit, mert nem akar a suli közepén veszekedni.
Mikor kiértünk a suliból, és betértünk egy utcába, bevallom, eléggé beparáztam.
-Noel..hová megyünk?-kérdeztem félénken.
-Csönd! Majd meglátod.-suttogta, és konkrétan még egy pillantással sem méltatott. És nekem ott lett elegem. Alapból nem szeretem ha titkolózik egy ember, de ezt még Noelnek is elnéztem. Egy darabig. De ez már azért túlzás.
-Na jó, engedj el!-csattantam fel, és kirántottam a kezem az övéi közül. Meglepetten torpant meg és fordult felém.
-Most meg mi bajod van?-értetlenkedett.
-Hogy mi bajom van?-hüledeztem.-Az a bajom hogy minden rossz ami velem történik, az miattad van! Nem elég az, hogy hirtelen ilyen jóban lettünk, és nem tudom mire vélni a közelségedet, ráadásul még Alexéket is elhanyagoltam, neeeeem ez neked nem elég! Te még ráraksz egy lapáttal. Te nem délután jössz a házunkhoz, neem még véletlenül sem, nehogy ráérjek. Neked természetesen este kell jönnöd, csak azért hogy állítólag "kettesben" legyél velem, és hogy későn érjünk haza, ami miatt pedig jól bealszok, és hopp, másnap már jön is egy késés. Ide figyelj! Ne hidd azt hogy engem ilyen könnyen megkaphatsz! Az nem én vagyok, hanem Lucy! Egyszer, nem is olyan régen, csalódtam egy barátomban. Egy barátomban, akit 9 éve ismertem, és jóban voltam vele! Megbíztam benne, mindent elmondtam neki, és ő segített, ha bajom volt. Igen, ehhez kellett 9 év ismeret. Szinte olyanok voltunk mint a testvérek! És mégis..jött egy hirtelen hír, és tönkrement ez az egész. Tönkrement az életem. Szó szerint. Nincs itt ő, nincs itt az otthonunk, nincs itt a városunk, és nincsenek itt a gyerekkori emlékeim! Soha nem is lesznek. Te pedig azt hiszed hogy ilyen kevés ismertség után, majd megbízom benned? Mert ha igen, akkor nagyon is tévedsz! Nem akarom hogy még egyszer átverjenek, hogy csak úgy eldobjanak! Nem szeretnék még egyszer csalódni.-kiabáltam, és ezzel együtt kiömlesztettem magamból a mostani gondjaimat. Noel pislogás nélkül meredt rám, amit nem is csodáltam, hiszen én is ezt tettem volna a helyében. Mikor úgy véltem, hogy nem fog már megszólalni soha többé, az egészről lemondva indultam haza. Vagyis..inkább a suliba.
-Ash...-szólt utánam, de nem érdekelt. Már nem.
Őszintén szólva, nekem a legnagyobb gondom az az volt, hogy féltem. Féltem Noeltől, féltem attól hogy beleszeretek, és ő csak kihasznál, ami nekem nagyon fájna. Igen, gyáva voltam.
A suliba visszaérve, csalódottan vettem tudomásul, hogy már csak három tanítási órán vehetek részt, az ötből.
Ahogy elértem a hip hop teremhez, hirtelen elöntött a félelem. Féltem Feliciától, és attól, hogy ki fog rúgni a csapatból.
-Ashley! Azonnal gyere ide!-kiáltotta el magát Felicia, abban a pillanatban, hogy a cipőm orra az ő termének a padlóját érintette.
Lehajtott fejjel mentem oda, nme mertem a csapattársaim szemébe nézni.
-Ez mégis mit jelentsen? Nem elég hogy az előző heti egész napról ellógtál, most meg harmadik órára betoppansz?! Mi van veled?-kiabálta.
-Elnézést. Én..nem tudom. A múlt heti alkalommal Noel és Alex miatt mentem el...most meg..-elakadtam. Nem tudtam mit mondjak. Az azért elég furcsa lenne ha megint Noel miatt késnék.
-Most meg?-nézett rám.
-Elaludtam.-kamuztam be. Azért annyira én sem vagyok szemét, hogy beáruljam.
-Értem.-masszírozta az orrnyergét.-Figyelj Ashley. Tehetséges vagy. De ha máshova akarsz járni, vagy esetleg egyszerűem csak nem akarsz hip hopra járni, akkor ne gyere. Kapsz egy hetet, hogy eldöntsd akarod-e folytatni vagy sem. Most pedig menj. Ne zavard a többieket.-sóhajtott lemondóan, és már el is kapta rólam a tekintetét.
Döbbenten álltam ott. Hirtelen olyan...tanácstalannak éreztem magam. Mintha senkinek nem kellenék.
Miután sikeresen magamhoz tértem, elindultam haza.
A mai nap nem egészen olyanra sikerült, mint amilyennek terveztem.
A kapuban, mint ahogy azt elképzeltem, senki nem várt. Nem volt ott Noel, vagy esetleg Alex. Miért is lettek volna ott? Hiszen Noel úgyis mérges rám, megjegyzem rohadtul jogtalanul. Nekem kéne haragudnom rá, és nem neki.
-Megjöttem.-motyogtam. Most jut eszembe a családomat is teljesen elhanyagoltam.
-Ilyen korán? Mi történt?-csodálkozott anyu. Igen, ő még mindig szabadságon van. A mázlista.
-Hosszú történet. Röviden legyen elég annyi, hogy Felicia hazaküldött azzal az indokkal, hogy gondolkodjak el azon, maradni szeretnék-e vagy sem. Mármimt a csapatban.-magyaráztam.
-Nem tetszik a hip hop?-kérdezte.
-De. Csak...hagyjuk. Kell egy kis idő hogy képben legyek. Úgy általában mindennel.-sóhajtottam.
-Kislányom miről van szó?-makacsolta meg magát anyu.
-Semmi, semmi..-legyintettem.
-Nekem itt valami nem tetszik. Titkolsz előlem valamit.-húzta össze a szemöldökét.
-Majd...majd elmondom jó? Csak adj egy kis időt.-ismételtem meg magamat.
-Rendben.-adta meg magát, majd a konyhába ment volna, ha nem állítom meg.
-Amúgy Michael hol van?-érdeklődtem, mivel rég láttam. Úgy egy napja.
-Az egyik barátjánál.-mondta anyu, majd már ténylegesen elment a konyhába.
Miután tudomásul vettem azt a tragikus információt, miszerint pár napig nem látom a bátyámat, felmentem a szobámba. Eskü, most még kedvem is lett volna a leckéhez, csak hát az "sajnos" nem volt. Így hát elkezdtem gondolkodni a hip hop-on. Szeretem csinálni, és úgy érzem tehetségem is van hozzá. Tök jó zenékre táncolhatunk, és olyan gyakorlatokat vagy táncokat tanulhatunk meg, ami miatt a többi ember felnéz ránk. Ki ne szeretné ezt?
Mikor már sikeresen lefürödtem és felvettem a pizsamám (egy sima fekete póló, és egy fehér short) végre befeküdhettem az ágyamba. Nem voltam álmos, de a gondjaim miatt, olyan megterheltnek éreztem magamat.
Kopp. Kopp. Kopp. Hallottam már ezt valahol. Mint amikor egy kavicsot az ablakhoz dobnak. Ismerős nem?
Unottan másztam ki az ágyból, és sétáltam az ablakomhoz.
-Mi van?-néztem ki.
-Gyere le. Kérlek.-suttogta Noel valahonnan. Ugyanis..nem láttam, pedig nem volt olyan sötét még.
-Minek?
-Kérlek. Ez..ez fontos.-mondta reménytelen hangon.
Nagyot sóhajtottam. Mi baj lenne abból ha lemennék? Ha bunkó, akkor egyszerűen vissza megyek.
-Jó. Egy pillanat.-mondtam.
Nem öltöztem fel, hiszen nem terveztem sokáig Noel társaságában maradni. Mikor kiléptem az ajtón, valaki elkapta a kezemet. Ijedten fordultam hátra, de csak Noel volt.
-Ne haragudj a mai nap miatt.-suttogta, miközben megfogta a derekamat, ezzel közelebb vonva magához. Az egyik kezét végig a háta mögött tartotta, én pedig kissé tartottam attól, hogy a mai prédikálásom miatt esetleg leszúr, vagy ilyesmi.
-Hagyjuk inkább jó?-mosolyogtam rá fáradtan.
-Jó. Ez..a tiéd.-mondta zavartan, majd a háta mögé rejtett karját előhúzta, és ekkor fény derült a titokra. Noel, csupán egy szál rózsát rejtegetett.
-Ezt miért kapom?-kérdeztem, miközben elvettem, és megszagoltam.
-A maiért.-vallotta be.
-És miért este?-érdeklődtem.
-Mert meg kellett emésztenem azt amit akkor, ott mondtál. Ijesztően komoly, és csalódott voltál, ilyet azért nem minden nap lát az ember.-magyarázta.
-Ó. Értem. Hát..köszönöm szépen.-néztem rá zavartan, és biztosra vettem volna, hogy ha világos lenne akkor az arcom egy paradicsom lenne.
-Semmi.-vont vállat. Akkor..jó éjt Ashley!-integetett, majd lassan elindult felém. Ismét megfogta a derekamat, és szorosan magához vont, egy ölelésre. Az arcomat belefúrtam nyakhajlatába, és szorosan beszívtam az illatát.
-Neked is jó éjt Noel.-suttogtam, majd hátat fordítva neki, próbáltam úgy bemenni a házba, hogy ne essek el zavaromban.
Ahogy a szobámba érve ránéztem a rózsára, hirtelen nyugtalan lettem. Megbocsájtottam Noelnek. Vajon jól döntöttem?

Folytatás következik...

Itt is vagyok a következő résszel, megpróbáltam sietni, és őszintén remélem hogy nem lett pocsék. Ha tetszett, akkor ezt kérlek jelezzétek egy vote-val.
Pusziii❤